2010. december 30., csütörtök

DECEMBER 30 – EGY ÉVE VOLT A BETŰLOPÁS

EGY ÉVE LOPTÁK EL AZ AUSCHWITZI BETŰKET
Auschwitzi betűlopás:
 svéd neo-náci börtönbe 
Egy lengyel bíró börtönbe küldte a svéd neo-nácit, két év és nyolc hónapot kapott amiatt, hogy ellopatta az "Arbeit Macht Frei" bejárati feliratot. Anders Hoegstroem elismerte a lopást a múlt hónapban és Svédországba visszaköltözött, hogy leszolgálja a büntetését. A hírhedt jelet tavaly decemberben lopták el és három darabra vágták és három nappal később ezt fölfedezték. A bíró Krakkóban börtönbe küldött két lengyel férfit, két és fél év büntetésre a lopás miatt. A pár egyik tagja Andrzej S. elnézést kért a bíróságtól a bűncselekményért - a lengyel média jelentése szerint. Az 5m (16ft) kovácsoltvas jelmondat fordítása "a munka határozza meg a szabadságot", egy erős jelképe volt a náci-korszak sok  atrocitásának. A náci holokausztban 1,1 millió embert, többségükben zsidókat gyilkoltak meg Auschwitzban. Három másik lengyelt is börtönbüntetésre itéltek az idén, lopás miatt. A lengyel hatóságok úgy vélik, hogy a lopás elrendelése egy svéd kereskedő nevében történt, ami még mindig nagy homályban van. Hoegstroem, 34 éves, eleinte tagadta részvételét, hogy ellopta a betűket, de később megváltoztatta a vallomását. (BBC alapján és kép)
KÖSZÖNJÜK BBC AZ ÚJABB HOLOCSALÁS BIZONYÍTÉKOT  

Ha valaki tüzetesebben értelmezi a fenti szilveszteri kacsát, amelyet most a BBC tálalt föl nekünk, több gyanús dologra lesz figyelmes. Összegezzük ezt azok számára, akiknek ez nem tünik föl azonnal. Adott egy feltehetően zsidó kereskedő megbízó, hogy lopják el az auschwitzi betűket. Erre a titokzatos amerikai zsidó megbízóra már tavaly tettek célzásokat svéd és más lapok, de őt nem vették be az ügybe, hiszen Jákob magvából származik és jobb feledésben hagyni. Ráhúzták az ügyet a svéd fiatalra, aki régebben „neonáci” volt. Lehet, hogy valóban ő adta ki a lopásra a munkát az öt lengyelnek. A svéd viszont a zsidó műkereskedőtől kaphatta a megbízást, de úgy látszik ez nem lett téma a lengyel bíróságon. A fő hír nem ez, hanem a holocsalás. Tehát a BBC 1.1 millió áldozatot emleget, akik nem mind zsidók voltak. Hát akkor milyen fajtájúak voltak a többiek? A németek helyesen fogalmaztak, hogy a munka szabaddá tesz. A zsidók viszont azt vallják, hogy „a bűnözés a mi mesterségünk.” Kép: a feldarabolt betűk