2010. december 21., kedd

DECEMBER 21 – BOLHACIRKUSZ A RÁDIÓBAN

ZSIDÓ PROVOKÁCIÓ
Rögtön megmondjuk a helyzetet. Ez a reggeli cirkusz nem a véletlen műve volt, nem egy rádiós magánakciója, hanem a rádiós jehudák üzenete Orbánnak és médiafűhrerének, Szalai Annamáriának címezve. Miért lihegnek és zakatolnak megint a rádiós jehudák? Mi megmondjuk. Azért, mert azt a sok ömleszett mocskot amit eddig műveltek azt már ilyen arányban nem tehetik tovább, valamint a rádió felett is ott lebeg majd a 25 milliós büntetés. A rádiós szövege alább igazolja, hogy ez egy zsidó provokáció volt. Ugyanis a híreket a hírekben mondják be és nem csevegőműsor közben. Az is egy hazugság volt Mong részéről, hogy nem mondhat véleményt....Mint ahogy a rádió mindig is megmondta a saját intézményi véleményét. Ez a mai cirkusz csak egy volt a sok műcirkusz között, amit a jódolgukban, milliós fizetéseket kapó rádiósok elkövetnek. Igérjük, hogy nem fogjuk kimélni őket. Nekünk nincs okunk a médiaführer miatt félni. Kép: a magyarnak csúfolt rádió cionista stílusú fejléce


EZ A PROVOKÁCIÓ HANGZOTT EL REGGEL
„Negyed hét van. Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. A hatályos törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben egy percet inkább csendben maradok. Tehát a 180 percből egy perc csend következik."
Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió főszerkesztője a műsort követő értekezleten „az egész adást kiegyensúlyozottnak, jó ritmusúnak találta", míg "a negyed hetes akciót magánakciónak és a 'nárcizmus és az exhibicionizmus' megnyilvánulásának minősítette". Úgy tudjuk: délelőtt fél tizenegy körül Jónás István vezérigazgató és Gazsó L. Ferenc elbeszélgetésre hívatta Mong Attilát és szerkesztőjét, Bogár Zsoltot. A megbeszélésen arról volt szó, hogy vajon az akció tekinthető-e véleménynyilvánításnak, mivel a közszolgálati média munkatársai hírhez valóban nem fűzhetnek véleményt. A két rádiós vezető azt kérte a műsorvezetőtől és szerkesztőjétől, hogy írják le, mi, hogyan és miért történt. Vizsgálat is lesz, amelynek lezárultáig Mong Attila nem vezethet, Bogár Zsolt pedig nem szerkeszthet műsort. (hetivalasz, részlet)
A Fidesz fenti álságos szócsövének van ám fóruma is. A fenti hírhez beírt legtöbb véleményt törölték. Lehet hogy azok voltak a jó magyar vélemények? És amiket meghagytak azok a jehudák nyögdösései...