Ne haragudj, de nem értek egyet Nagy Imréről elmondott beszédeddel. Csatolok egy írásomat, ami annyira tetszett Rácz Sanyinak, hogy egy kis füzetben, saját költségén kiadta, és mint aki gyakran találkozott Nagy Imrével 56-ban, teljesen egyetért velem. Én a doktori disszertációmat 56-ról írtam, így komolyan tanulmányoztam a kérdést, és nem a Szikra által 1954-ben összeollózott kötetből meritettem, hanem Nagy Imre 1955-ben készült hosszabb írásaibol, amit otthon nem nagyon ismertek, bár már részletek megjelentek belőle, mint azt jelzem is írásomban. Megnyugtatlak, én sem vagyok kommunista barát, de Nagy Imre pálfordulása komoly volt, nem érdemli meg nemzeti magyaroktól, hogy így nyilatkozzanak róla. Ölel, Balogh Sanyi (szittyacom, részlet)
Van egy olyan érzésünk, hogy Balogh Sanyi (Amerikában) Nagy Imre fajtájához tartozik, ezért védi a magyargyilkost..Mi inkább arra lennénk kíváncsiak, hogy Balogh Sanyi elvtárs milyen posztot töltött be Rákosi Mátyás rémuralma idején?
A TÓTOK TELJESEN MEGHÜLYÜLTEK
Voltam ma templomban és a bicska kinyílt volna a zsebemben, ha lett volna, mert Cyrilről és Metodról a katolikus püspöki kar körlevelet adott ki, amelyben elindítják ezen hittéritők megemlékezési ünnepi sorozatait és 2012-re tervezik ennek kicsúcsosodását. Ez még nem lenne olyan baj, de a körlevélben úgy írnak, mintha a két szent a szlovák népnek az ősei lennének, akiknek tartoznak annyival, hogy Europa védőszentjeivé magasztalják fel őket, mert minden itt élő nemzet nekik köszönheti hitüket és kultúrájukat. Ezen kívül még sok-sok más fellengzős mondat is elhangzott róluk és az őseikről. (szittyacom, részlet)
A TÓTOKNAK SEMMILYEN KIRÁLYUK, SEMMILYEN SZENTJÜK NEM VOLT
A tótok kénytelenek saját történelmet és saját nemzeti múltat hazudni maguknak, mert semmilyen tárgyi, régészeti emlékük nincs az ezer évvel ezelőtti időkből. Sőt, az ásatások során egyetlen sírt sem tártak fel a mai Szlovákia területén, amelyben „szlovák” csontvázat találtak volna. Mert amit találtak az mind magyar és avar sír volt. A lexikon alábbi adatai is rámutatnak a két bizánci szerzetes zavaros történetére és a „szlávok” dunántúli akkori jelenléte is teljesen jelentéktelen volt, kivéve az adriai tenger mellékét. Szegény tótoknak saját fejedelmük sem volt, hanem a morvákéval dicsekednek. Idén nyáron erőszakosan, Fico kormányfő avatta fel Komárom egyik lepusztult útkereszteződésében a Ciril és Metód szobrot, amelyet most ősi jelképüknek tettek meg. Komáromban ez a szerencsétlen kinézetű szobor korábban a Matica Slovenska (Szlovák Anyácska) épület homokzatán volt, nevetséges módon fölfüggesztve, s innen helyezték át az út közepére. (képen Fico az avatáson, kék ruhában tót mű-huszárok, akik sosem léteztek a történelemben).
A nyugati szláv törzsek, amelyek a népvándorlás után letelepültek és megalkották a nagy morva birodalmat, a 9. század elején magas színvonalú politikai és kulturális életet éltek. Készek voltak a kereszténység elfogadására, de ha a germán területről érkező misszionáriusok térítik meg őket, az politikai függőséget is jelentett volna. Ezért Rasztiszláv, a birodalom uralkodója a kereszténységnek olyan formáját kereste, amely országa és a szláv népek önállóságát nem fenyegeti. Kívánsága teljesülni látszott, amikor a bizánci kormányzat egy csoport keresztény térítőt küldött, akik közül különösen két testvér tűnt ki: Konstantin áldozópap és Metód szerzetes. Egy Leó nevű császári hivatalnok gyermekei voltak. A fiatalabb Konstantin (Cirill a kolostori neve volt) először szülővárosában, Tesszalonikában, majd Konstantinápolyban tanult. A császárváros művelt köreiben a ,,filozófus'' megtisztelő néven ismerték. 858 táján abbahagyta a tanítást, hogy egy időre visszavonuljon egy kolostorba, ahová már évekkel előbb belépett a bátyja, Metód (keresztneve valószínűleg Mihály volt). 860-ban a kormány Konstantint testvérének társaságában a kazárok közé küldte a Fekete-tenger partjára. Politikai és vallási küldetés volt ez. Ekkor találta meg Konstantin Kerszonban Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit. A görög misszió 863-ban érte el Morvaországot. Konstantin drága kincset hozott magával: a perikopákat és liturgikus szövegeket, amelyeket görögből ő fordított szláv nyelvre, és lejegyzésükhöz maga állított össze írásjeleket (ez az ún. glagolita ábécé, a cirill ábécé ősi formája). A testvérek kísérőikkel együtt több mint három éven át áldásos működést fejtettek ki. Missziós munkájuk azonban ellenérzést váltott ki a bajor püspökökből. Különösen a szláv nyelv liturgiai használatát támadták. A rítus ügye, hogy bizánci legyen-e vagy római, abban az időben csak mellékes kérdésnek számított. Rasztiszláv szeme előtt egy saját egyháztartomány képe lebegett, amely független a birodalmi egyháztól. Konstantin és Metód ennek az egyházpolitikai kérdésnek a megoldását csak a pápa döntésétől várhatta. Útra keltek tehát Rómába, ahol II. Hadrián pápa ünnepélyesen fogadta őket, mert Szent Kelemen ereklyéit magukkal vitték. Ragyogóan megvédték missziós módszerüket, és a szláv nyelvű istentisztelet jóváhagyást nyert. Rómában Konstantin megbetegedett, és rövidesen, 869. február 14-én, negyvennégy éves korában meghalt. Testét a Szent Kelemen-bazilikában helyezték nyugovóra, és mind a mai napig ott tisztelik. Kocel pannóniai fejedelem sürgetésére Metódot kinevezték Pannónia és Morvaország érsekévé -- ezzel visszaállították a népvándorlásban elpusztult Sirmium (Szerém, ma Sremska Mitrovica) püspökségét --, ugyanakkor megkapta a szlávok között a szentszéki legátus hatalmát. Ez azonban nem szüntette meg a kelet-frank és a szláv egyház közötti feszültséget. Metód azt hozta föl saját védelmére, hogy neki Szent Péter utóda osztotta ki ezt a missziós területet, ezért ő nem avatkozik bele a birodalmi egyház ügyeibe. A salzburgi püspök ösztönzésére egy bajor zsinat elfogatta, elítélte, s két és fél éven át fogva tartotta Ellwangen kolostori börtönében. Végül is VIII. János pápa erélyes közbelépésére 873-ban kiszabadult. Szvatopluk nagyfejedelem azonban már nem mutatott a görög misszió iránt akkora érdeklődést, mint elődje, Rasztiszláv. Metód 885 virágvasárnapján halt meg, és székesegyházában temették el. Ez valószínűleg a morvaországi Velehradban volt (ma Staré Mésto). Az új régészeti föltárások sokszorosan igazolták a régi hagyományt. Nagymorvaország másik középpontja Mikulicice volt Hodonin mellett, csak negyvenhárom kilométerre dél felé Staré Méstótól. Itt a 9. századból származó templomok romjait tárták föl. (katolikus lexikon, részlet)
