2010. december 27., hétfő

DECEMBER 27 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

ÍGY FIRKÁL EGY BETOJT ZSIDÓ A RIBANCINFÓN
CSAK A VALÓDI NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT
ELFELEJTETTE KÖZÖLNI 
Azonban arra nézve, hogy ezt a pénzt Győrkös István elsikkasztotta volna, nincs semmilyen bizonyíték, így az erre vonatkozó vád nem áll fent. A fentiek jelzik, hogy korántsem olyan egyszerű a hungarista emigráció és a ’90-es évek elejei magyarországi nemzetiszocialista, hungarista mozgalmak és csoportosulások közötti kapcsolatokat átlátni, azokból egyértelmű következtetést levonni. Továbbá: ma már nem célszerű, hogy ezeket a kérdéseket nyilvánosan, a hatalom szeme előtt boncolgatjuk. Ebből a szempontból valóban tévedtem, amikor szinte számon kérően írtam, hogy a hatalom miért nem vegzálja az erdőben fegyverekkel kiképzést tartó MNA-tagokat. Valóban nem tudni, hogy zaklatja-e őket vagy sem, ők erről nem igazán számolnak be, viszont a demokráciáért aggódó demokrata szerepét sem akarom magamra ölteni. A fentiekből kifolyólag nincs más hátra, mint az, hogy megkövetem az érintett személyeket és a Magyar Nemzeti Arcvonal tagságát. 2010 karácsonyán nem akarok adóssággal átmenni a jövő évre, ebből következik, hogy kötelességemnek éreztem ezt tisztázni. Florian Geyer - Kuruc.info
Utóirat: A jövőre nézve személy szerint betartom azt az íratlan alapszabályt, hogy közülünk valókkal nem vitatkozom a nagy nyilvánosság előtt - tartalmi-ideológiai kérdésektől eltekintve -, valamint kerülöm a személyeskedést. Zsidók, lehet sírni... Kép: MNA jelképe
Most tekintsünk el a fenti zavaros, magyartalan szöveg belső ellentmondásaitól, minket inkább az álnevű szerző érdekelne, aki nagy pofával, nagy nyilvánosság előtt magyar személyeket vádolt meg, de a saját nevét ehhez nem vállalta. Lehet, hogy a korábbi mocskolódó és rágalmazó szövegek mögött az a Szemenyei-Kiss Tamás áll, aki mint egy ámokfutó végigrohant a hazai zsidósajtón, a kommunista Magyar Ijfúságtól kezdve a Kacsa Magazinig. Akitől még az összes hazai újságírószervezet is elhatárolódott. Lehet hogy most a hattyúdalát vetette papírra? Közel húsz évig ő hazudta tele a hazai sajtót a hamis, álhungarista szövegekkel és személyeskedő rágalmakkal. Talán a Ribancinfónál többet tudnának a fenti szöveg sötét szerzőjéről.  Neveket akarunk hallani!