2012. május 1., kedd

JÚNIUS 3 - AZ ÚJ HONLAP INDULÁSÁRÓL


http://www.amagyaroldal.hu/hirek/


Az oldal már elérhető, hamarosan bővebb tartalommal, addig is az "oldal ajánló"-ban lehet tallózni. 2012. jún.13.

Tisztelt olvasóink, érdeklődőink, levelezőink és tudósítóink! Sokan érdeklődtek már, hogy mikor folytatódik ez a blog? Ez a blog bezárt, nem folytatódik, mert a Google ingyenes tárhelye betelt, fizetni pedig nem fogunk a cégnek tárhelyért.  Az eddigi témák egy külön honlapon folytatódnak, aminek indulási idejéről és címéről itt fogunk tájékoztatni, amit a közeljövőben  jelzünk. Addig is türelmet kérünk, a Szerk. 2012.jún.3.
Elég volt a Google packázásából, s akkor még finoman fejeztük ki magunkat. Jó két hónapja azt hazudják, hogy az ingyenesen adott tárhelyük 1 GB tárhelye megtelt, de ezt semmivel sem igazolják, csak úgy üzenik. Miközben az elmúlt hetekben  sokszáz MB téma törölve lett, csak azért, hogy fölszabaduljon hely, de ennek ellenére képet több hónapja nem engednek föltölteni, mondván, hogy a tárhely megtelt. Ami nem igaz. Akár automata csinálja ezt az üzenetet, akár nem, ez egy hatalmas csalás.  Elsősorban hazai olvasóinknak üzenjük, hogy később jelezzük, hogy hol folytatjuk az eddigi tartalom föltöltését, de ez nem a Google "szolgáltatása" lesz, az biztos. Csak úgy megjegyezzük, hogy ócska és csaló  levelezőjükhöz 7 GB tárhelyet adnak.


Levélíróinknak, tudósítóinknak üzenjük, hogy se szöveges, se képes anyagot ne küldjenek, mert ebbe a blogba már nem kerül föl semmi. Köszönjük szépen az eddig küldött sok anyagot, ezek javát és a legutóbb is küldött képanyagokat elmentettük. A Google azt hiszi, hogy a blogszolgáltatásával valami jót tett. Szó sincs erről. Hogy ennek mi van a hátterében, azt majd más helyen, más alkalommal közöljük. Internetes gengszterekkel nem fogunk közösködni, mert az internet nem erre való. Még az a szerencse, hogy a végén csak kiderült, hogy milyen módszereket alkalmaznak az amerikai cégnél, akik azt hiszik, hogy ezeket a nevetséges játékaikat Magyarországon is beveszik a fölhasználók.

EU- TERRORISTÁK PERE ELHALASZTVA

2012. április 27., péntek

ÁPRILIS 27 - BAKLÖVÉST KÖVETETT EL A MAGYAR KÜLÜGY


Bolívia kifogásolja a Tóásó Előd szabadon engedésére vonatkozó magyar kérést
Kép: Rózsa és Kepes








Független bolíviai igazságszolgáltatásba való beavatkozásnak tekinti a Tóásó-ügyben a nyomozást vezető ügyész a magyar külügyminisztérium múlt heten megfogalmazott kérését, miszerint a La Paz-i kormány és az igazságügyi szervek saját büntetőeljárási törvényüket betartva haladéktalanul rendelkezzenek Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről - adta hírül az eju.tv bolíviai hírportál. Marcelo Soza ügyész a magyar külügyi tárca kérésével kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a dél-amerikai országnak és igazságszolgáltatásának a szuverenitásával nem fér össze az, hogy más országok beleszóljanak a bíróságok tevékenységébe - olvasható a La Razón napilap internetes kiadásában. "Nekünk kell döntenünk a bíróságokon az olyan emberek sorsáról, akik azért jöttek Bolíviába, hogy bűncselekményeket kövessenek el" - mondta az ügyész. A Jornada című bolíviai napilap csütörtökön honlapján arról írt, hogy az ország megosztását célzó terrorista cselszövéssel összefüggésben Uruguayban elfogott Alejandro Melgar "kulcsfigura" volt a Rózsa-Flores vezette csoportban. "Melgar kulcsfigurának számított a Bolíviát megosztani szándékozó felforgató csoportban" - mondta a lapnak nyilatkozva Soza, hozzátéve, hogy Melgar kapcsolatban állt a csoportot Bolíviába szállító Aerosur bolíviai légitársaság tulajdonosával, Humberto Rocával. Antonio Alurralde bolíviai külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak elmondta, hogy a La Paz-i kormány kérni fogja az uruguayi férfi kiadatását. Mint hozzátette, a kérvény benyújtására 30 nap áll rendelkezésükre. (nepszava, részlet) kép: dunatv


ÁPRILIS 27 - FŐKOLOMPOST FOGTAK EL

AZ ÜGYÉSZ BESZÁMOLÓJA AZ EGYIK FŐKOLOMPOSRÓL
Marcelo Soza államügyész, aki a terrorista ügyet vizsgálta tegnap azt mondta, hogy Alejandro Melgar Pereira-t letartóztatták Uruguay-ban és kiadatását kérik. Azt mondta, hogy ő "fontos része" volt a bolíviai felforgatóknak, akiknek a vezetője a magyar Eduardo Rózsa Flores volt. Melgarnak nagy szerepe volt abban, hogy ez a szabálytalan csoport létrejött Bolívia megosztására. Továbbá ő volt egyben a fő kapcsolattartója az Aerosur légitársaság tulajdonosának, Humberto Roca–nak, aki szállította a terroristákat repülővel. Ő volt az egyik vezetője a Kereskedelmi Kamarának és szolgáltatásoknak Santa Cruzban (Cainco), ő volt a finanszírozója a Rózsa közötti kapcsolatnál és 20 millió dollárt fegyverek beszerzésére fordítottak, ezek között rendkívül pusztítóak is voltak, mint pl. rakéták, hogy polgárháborút robbantsanak ki Bolíviában 2008-2009-ben. Melgar Pereiraról azt mondta, hogy nemzetközi elfogatóparancs volt ellene, aki nemcsak Rózsával volt közvetlen kapcsolatban, hanem a többi európai milíciával is, főleg azokkal a veteránokkal, akik a Balkán-i háborúban voltak a 90-es években. (boliviasol, részlet) Kép: a terrorista banda magyar állampolgárságú tagjai

ÁPRILIS 27 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

A MAGYAR ÁLLAM NEM VÉDI MEG A TERRORISTÁKAT
Ma délután lázas műsor volt a cionrádióban, mivel május közepén kezdődik Boliviában az EU-terroristák pere. Ez alkalomból a rádió kapcsolta boliviai börtönéből az elhíresült számítógépes "professzort", aki véletlenül és akaratán kívül került Boliviába, a Rózsa-Flores-féle terrorista bandába. A börtönben sínylődő professzor elárulta a magyar hallgatóknak, hogy az az álma, ha hazatér Magyarországra, akkor "megcsókolja a magyar földet." Persze itt egy óriási ellentmondás van, mert ha valaki sokra tartja hazáját, akkor nem megy Dél-Amerikába egy fegyveres terrorista bandával. Az adásból sok új fejlemény derült ki. Először az, hogy a magyar állam csak konzuli védelmet ad Tóásónak, az is csak arra terjed ki, hogy figyelemmel kisérik a tárgyalását. Máskülönben a fogolynak az élelmezéséről a családnak kell gondoskodnia, mert a boliviai hatóságok a raboknak semmit sem adnak. Milyen igazuk van! Aki az állam és a társadalom ellen bűnözik az nem érdemel állami ellátást, vessen magára, ha a bűnözést választotta. Bezzeg nálunk, itt a vérengző cigányhordát gyilkosságért nem végzik ki, hanem enyhe bűntetéssel megússzák, mert a cionista bíróság a szándékos gyilkosságot "testi sértésnek" állapította meg. Budaházy György a neves szabadságharcos semmilyen bűnt nem követett el, mégis börtönbe csukták évekre, most is házi őrizetbe van és vele nem készülnek rádiós és tévés műsorok, ahol nem fejtheti ki véleményét. Miért? Mert Budaházynak csak az a "bűne", hogy magyar. Míg a boliviai terrorista zsidó és miatta évek óta sajtókampányt és fölhajtást folytatnak. De folytassuk az épületes műsor ismertetését. A jogi szakértő elmondta, hogy a számítógépes vádlottat, akit terrorizmussal vádolnak Boliviában azért nem kérte ki Magyarország, hogy itt tölthesse le büntetését, mert ezzel elismerték volna a terrorista cselekedetet. Ezért nem áll ki az állam Tóásó védelmében. A műsorból nem mardhatott ki Lukács Csaba sem, aki a MN lapírója, aki állandó kapcsolatban van Tóásóval és elárulta azt is, hogy boliviai börtönében úgy látogatta meg a rabot, hogy letagadta, hogy újságíró lenne. Lukácsnak élénk a fantáziája és elmondta azt, hogy a Rózsa-féle banda három tagját nem abban a bizonyos szállodában "végezték ki", amit a hírekben és tévékben mutattak, hanem - Lukács állítása szerint - elvitték őket a repülőtérre és ott végezték ki őket, majd visszavitték őket a szállodába és úgy mutatták a sajtónak mintha ott tűzharcban estek volna el. Szóval a rádió a legvadabb hazugságokkal kábította megint a magyar hallgatókat.
Kérdéseink:
Miért nem szólt a műsor arról, hogy a Ferihegyi repülőtérről hamis útlevelekkel a magyar hatóságok és a titkosszolgálatok engedték ki Boliviába az EU-s állampolgárságú terroristákat. Miért nem szóltak arról, hogy Kepes András tévés filmjében (2008) Rózsa-Flores a terrorbanda főnöke mindent előre elmondott, hogy mire készülnek. Miért hallgatják el Kepes filmjét amit 2009-ben az MTV leadott. Miért hallgatják el, hogy a per 3 éve nem azért húzódik el, mert a boliviai hatóságoknak ez a szeszélye, hanem azért, mert hivatalosan 39 vádlott van, akiknek jó része külföldre, főleg az Amerikai Egyesült Államokba szökött. Kép: a vádlott professzor a boliviai szállodában

ÁPRILIS 27 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL


MVSZ TAGSÁG NÉLKÜL

Akkor minek az elnök, ha nincs tagság? Azt sem tudni, hogy hány hazai és hány külföldi tagja van az elhíresült szervezetnek? Hogy lehet az, hogy ilyen bűnözési háttér mellett az MVSZ egy hatalmas székházat bitorol, ami gyakorlatilag üresen áll, semmi sem működik benne. Az ügyészség miért tűri el a szálhámos és csaló társadalmi szervezetet? Jellemző, hogy a hazai hírekben elhallgatják az MVSZ sötét múltját és jelenét. A szerk. Kép: MVSZ székház, ami korábban a szovjet kultúra háza volt, még előtte pedig a kisgadapárt székháza
Egy belső ellenőrzés folytán kiderült, hogy hétezernyolcszáznegyvenkilenc (7849) tagról kilencvennyolc (98) tagra csökkent Patrubány Miklós elnöksége alatt 2000-től 2012-re a Magyarok Világszövetsége tagsága. Az alapszabály szerint szükséges kétszáz (200) küldöttet sem érte el a szervezet létszáma 2012. március 30-án. A kilencvennyolc (98) tagból tizenhét (17) tag, a szervezet majdnem 20% Patrubány Miklós közvetlen rokona. A gigászi tagcsökkenés miatt azonnal meg lehetne szüntetni a szervezetet, mondta el számunkra egy fővárosi ügyvéd. A román örmény származású Patrubany Miklós, eredeti nevén Nicolae Stefan Patrubani nem csak a négy milliárd (4.000.000.000.-) forint vagyon elherdálásáért felelős, de a szervezett tudatos szétveréséért, tönkretételéért is. Patrubány Miklós erős román titkosszolgálati és Bukaresti kötödése miatt, biztosra mondhatjuk, hogy a szervezetet a román és egyéb magyarellenes titkosszolgálatok érdekében verték szét. (MVSZ-bol kizartak sajtószolgálata)

2012. április 21., szombat

ÁPRILIS 21 - BAJ VAN GYÖNGYÖSÖN

TOVÁBB BONYOLÓDIK VONA GÁBOR SZÁRMAZÁSA
Annak idején, akik szokták olvasni néhai Csurka István szövegeit, azok jól emlékeznek arra, hogy Csurka volt az ügyeletes "megmondó ember". Érdekes, hogy azóta nem akadt ilyen figura a hazai sajtóban. Csurka általában két dolgot szokott megmondani, illetve odamondogatni. Nekünk tudatlan, oktondi és szellemileg elmaradott magyaroknak. Az egyik témája általában az volt, hogy ő mindig előre megjósolt mindent, mintha a mindenkori hatalom udvari bolondja lett volna. Csurkának nem volt diliflepnije, de amolyan kibeszélő, kikotyogó figura volt és csodálatos módon mindig azt kotyogta ki a jónépnek, amit a mindenkori politikai hatalom éppen hallani akart tőle. Ezeket a kibeszéléseket Csurka mindig jó hosszú, lepedőméretű szövegeibe ágyazta be. A másik kedvenc témája Csurkának a származási beazonosítás volt. Ha ő valakiről megmondta, hogy zsidó, akkor arra mérget lehetett venni, hogy úgy van. Nagy gyakorlata volt ebben Pista bának, hiszen fiatal korában is már a zsidó Fészek Klubban együtt mulatott ezzel az utálatos fajtával. Nos, hogy a témára térjünk Csurka Pista elemezte nem is egyszer Vona Gábor nevét és származását, de ő azonosította be Balónét is, aki viszont Vona Gábor "jobbkeze" volt vagy még ma is az. Nem kell sokat merengeni arról, hogy a zsidók mindig és mindenhol egymásra találnak és csak egymás társaságát kedvelik. Így van ez rendjén. Csakhogy a vakhülye is látta több évvel ezelőtt, hogy Morvai Krisztina (néhai Balóné) volt szinte az összes Jobbik rendezvénynek a vezérszónoka, miközben ő nem is volt a Jobbik pártnak a tagja. Innentől kezdve a sülthülyéknek és a vad gazembereknek semmit sem magyarázunk. Most viszont kaptunk "egy magyartól" egy fölöttébb ellentmondásos levelet, amit ha a zsidó GOOGLE is úgy akarja, akkor közzéteszünk. Ha viszont nem sikerül képként föltenni, akkor csak szövegént adjuk közre, szó szerint. Levélírónk mellékelt is egy képet a Vona-képről, ami szerinte egy hamisítvány. Az azonban igen érdekes, hogy itt a szöveg alján Posta család név szerepel és a kép Posta Imre néven van elmentve. Postának is tudjuk a származást, ami megegyezik a fönti társaságéval, tehát nem magyar. Ezzel a Vona-ügyet lezártnak tekintjük, ha hamisítvány a kép, ha nem. Minket csak ez a Gyöngyös város nem hagy nyugodni. Lehetséges, hogy ott is sok zsidó van?

FONTOS TÉNYEK AMIT ILLENE TUDNI

Tisztelt Elhallgatotthirek szerkesztőség! Tisztelt Honfitársaim! Először is remélem ez az önök email címe, ugyanis ezt találtam az oldalon. Másodszor fontosnak látom tájékoztatni Önöket, hogy a VONA GÁBOROS KÉP EGY TÖBB ÉVES ÓCSKA HAMISÍTVÁNY. PHOTOSHOPPAL BÁRKI TUD ILYET CSINÁLNI, VONA GÁBOR NEM ZSIDÓ!!!! VONA GÁBOR ÉS A JOBBIK NEM SZORUL SEMMILYEN MAGYARÁZKODÁSRA, A JOBBIK AZ EGYETLEN FÜGGETLEN PÁRT, AKI NEM A HÁTTÉRHATALMI ZSIDÓ ELITNEK DOLGOZIK.http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/PostaImre-zsido.jpg

 ITT AZ EREDETI KÉP, CSAK RÁMONTÍROZTÁK A VONA NEVET. NEM KELL MINDENNEK BEDŐLNI!!!
Én hónapok óta nyomon követem a blogot, és jónak találom, de a hiteles tájékoztatás a LEGFONTOSABB DOLOG!!  Üdvözlettel: egy MAGYAR


ÁPRILIS 21 - FONTOS EU TÉRKÉPEK

A MAGYAROK EGY NÉPTŐL SEM LOPTAK FÖLDET

http://lellemese.multiply.com/links/item/30/Euratlas_Periodis_Web_-_Map_of_Europe_in_Year_2000

2012. április 19., csütörtök

ÁPRILIS 19 - VONA GÁBOR ERRE MIT MOND?

VÁRJUK VONA GÁBOR MAGYARÁZATÁT

A mellékelt kép internetes körlevélben terjed. Vajon Vona Gábor, a Jobbik elnöke mit tud ehhez a képhez hozzáfűzni? A Vona-családnak és Gyöngyös város ilyen vonatkozású összefüggéseinek, a szövegben szereplő zsidó vallási rituális szertartáshoz lehetséges az, hogy köze van Vona Gábornak? Újabban összerezzenünk, amikor a zsidó rituális gyilkosságokról hallunk és nemcsak Tiszaeszlár (Solymosi Eszter) kapcsán, hiszen a zsidó rituális állatvágások, a rituális fürdők, mind-mind ehhez a "valláshoz" tartoznak. Lehetséges az, hogy a Jobbik párt Vona Gábor vezetésével rituális gyilkosságot hajt végre a magyar nemzet ellen, szellemi és politikai értelemben? Reméljük, hogy Vona Gábor hihető magyarázatot fog majd adni a fenti képre és az azzal kapcsolatos összefüggésekre.
Kénytelenek vagyunk idézni Vona Gábor legújabb épületes kijelentését: Az MSZP a múlt, a FIDESZ a jelen, a JOBBIK a jövő!

ÁPRILIS 19 - KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MEGZAVARODOTOTT


A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÓÁSÓ SZABADLÁBRA HELYEZÉSÉT KÉRI
Kép: Tóásó a boliviai szállodában
A Külügyminisztérium a bolíviai kormánytól és igazságügyi szervektől azt kéri, hogy tartsák be a saját büntetőeljárási törvényük határidőkre vonatkozó szabályait, és haladéktalanul rendelkezzenek Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről. A tárca az MTI-hez csütörtökön, a "Tóásó Előd-ügy kirobbanásának 3. évfordulója" alkalmából eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "Bolívia szuverén jogát nem vonjuk kétségbe arra vonatkozóan, hogy a területén bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket felelősségre vonják, azonban a magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy elutasít mindenfajta terrorista tevékenységet". Magyarország megad minden jogszerű konzuli és egyéb segítséget "a bajba jutott magyar állampolgárnak, és követeli, hogy a bolíviai hatóságok igazságos, átlátható, pártatlan, politikai befolyástól mentes eljárás során hozzanak döntést a büntetőjogi felelősség kérdésében" - tették hozzá. (….) Tóásó Előd magyar állampolgárt (román és EU-s állampolgár is. A szerk.) letartóztatták, őt a bolíviai hatóságok fegyveres felkelés és terrorizmus vádjával azóta is fogva tartják. A La Razón című bolíviai lap szerdán a honlapján azt írta: a vádlottak előzetes letartóztatásának a megszüntetését fogják kérvényezni Tóásó Előd és horvát-bolíviai társa ügyvédjei a Rózsa Flores Eduardo nevéhez kötődő, úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben. Gerardo Prado, az erdélyi születésű Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgárságú Mario Francisco Tádic Astorga - mindketten Rózsa csoportjának tagjai voltak - védőügyvédje nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy "a pernek el kellett volna már évülni, hiszen ezt mondja ki a bolíviai büntetőeljárási kódex 133. cikke, amely szerint a feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert, vagyis az már kimúlt". A védőügyvéd szerint Tóásó és Tádic őrizetének a megszüntetése érdekében már hivatalból is el kellett volna járniuk a hatóságoknak, de ennek ellenére jelezte, hogy beadványt nyújt be erről az illetékes törvényszéknek, s ebben kéri az eljárás megszüntetését a következő napokban. Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, miután tavaly november elején az illetékes bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. (MHO/MTI)
ÖNMAGÁT CÁFOLJA A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
A Magyar Köztársaság Gyurcsány Ferenc kormánya alatt lehetőséget adott arra, hogy a Ferihegyi repülőtérről, a határőrség és a titkosszolgálatok engedélyével közel egy tucat EU-s állampolgárságú terrorista utazhatott Boliviába, hogy ott fegyveres harcot folytassanak a Morales-rendszer ellen, amit Rózsa-Flores jelentett be 2008 nyarán, amit Rózsa-Flores közeli jóbarátja, Kepes András filmre vett és 2009 áprilisában az MTV is leadott. Ebben a filmben Rózsa-Flores részletesen elmondta miért mennek fegyveres harcra Boliviába. Kérdezzük a külügyminisztériumtól: 2008-2009-ben is elitélték a terrorizmust Magyarországon? Vagy akkor a Gyurcsány-kormány alatt ez államilag engedélyezett volt? - hiszen állami szinten támogatták és segítették a terroristák Boliviába utazását. A 2006 októberében történt fegyveres támadás a magyarok tömegei ellen állami terrorizmus volt.

2012. április 18., szerda

ÁPRILIS 18 - NAGY A PÁNIK AZ EU-TERRORISTÁKNÁL

HÍR-TV AGYAMOSODA MAGAS FOKON 
Ma este a HírTV-ben szerepelt a Boliviába "tévedt" EU-terrorista "professzor" testvére, aki nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Magyarországon ő a legjobb szakértője a boliviai jogi ügyeknek. Szabó Anett műsorvezető igen magas fokon eleget tesz a tévéje elvárásainak, ami a legdurvább szakmai hibákban nyilvánul meg, amit nyugodtan és egyszerűen sajtóbűnözésnek nevezünk. Adva van egy nagy nemzetközi visszhangot is kiváltó terrorista ügy, amit Boliviában követtek el EU-s állampolgárok és a tévé föl sem hozza azt a fő kérdést, hogy kerültek oda, ebben a messzi országba ezek a fegyveres zsoldosok? Akiket tűzharcban tettek ártalmatlanná, akiktől nagymennyiségű fegyvereket és robbanóanyagokat foglaltak le a szállodájukban, éppen három évvel ezelőtt. Akiket bővebben érdekel ez a sötét téma, az alábbi blogban olvashatja. Szabó Anett nagy kerek szemei meg sem rebbentek arra a tömény hazugságra amit a vádlott testvére előadott, ki tudja hányadszor, mert ha zsidóbűnözőkről kell nagy ricsajt csapni, akkor arra kész minden szennytévé műsoridőt biztosítani. Szabó Anett véletlenül sem hozta föl azt a fontos tényt, amit éppen három éve az MTV leadott, az úgynevezett Kepes-filmben, amiben a terrorbanda vezetője szépen elmonda még 2008 nyarán, hogy miért mennek Boliviába fegyveres harcot folytatni. Csodálatos módon a Kepes-filmről most mélyen hallgatnak a hírekben. Kép:MNO

2012. április 16., hétfő

ÁPRILIS 16 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

HURRÁ....! SIKERÜLT HOLO-TÚLÉLŐKET TALÁLNI....

Ma este a szennytévék nagyot alakítottak. Először a Judatévé (Duna) mutatott be egy eredeti hús-vér holotúlélőt. Meresztettük ám a szemünket, mert ilyeneket ritkán látni, de azért vannak még. Nos, a rendkívüli esemény a következőkben összegezhető. Bizonyos Lebovics Ernő külön kis monológot adott elő, miközben a műsorvezető csak nyelt és nyelt és alig mert közbekérdezni. Nagy nehezen aztán volt mersze megkérdezni a túlélő urat, hogy ugyan mondja már el, hogy miben is kellett szenvednie a holo-korszak alatt? Először azt hittük hogy elmeséli majd azt, hogyan menekült meg a gázcsapok alól, de sajnos csalódnunk kellett.  Túlélő úrnak a legnagyobb üldöztetése az volt a Horthy-korszakban, hogy nem lehetett cserkész, mert zsidó volt. Na, ez hallatlan disznóság...De ennek semmi köze a holo-témához. Majd egy elég zavaros mesébe kezdett a túlélő úr. Miszerint "a csendőrnyomozók szörnyű dolgokat műveltek" - idéztük. Az elfogott rabbikat 1944 őszén leborotválták a szakálluktól és "megverték őket."
A HírTV szennyes adója sem akart kimaradni és ők is bemutattak egy holotúlélő középkorú nőt, aki aligha lehetett fiatal 1944-ben. A neve  Sommer Katalin, aki azt mondta, hogy a Duna-parton a csoport elejét "belelőtték a Dunába", de aztán "hívták" Wallenberget, aki ott termett a Duna parton és a nyilas suhancokat megfegyelmezte, akik leállították a zsidók Dunába lövését. Ezt hallottuk a színes kis beszámolóból. Persze mi kiváncsiak vagyunk és nem tudtuk meg azt, hogy a neves szélhámost és kettősügynököt (Wallenberg) milyen módon értesítették, hogy hipp-hopp azonnal ott termett a Duna-parton? Azt pedig, hogy a nyilasokat elzavarta volna, kétségbe vonjuk. Sőt, azt is kétségbe vonjuk, hogy Wallenberg egyáltalán lett volna a Duna-parton. Kép: internetről

ÁPRILIS 16 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

RITUÁLIS VÁGÁS VAN
VÉRVÁD MÉGJOBBAN VAN
Épületes műsor zajlott le vasárnap este a Judatévén (DUNA). A műsorvezető a beszédhibás Betlen János volt, akinek édespapája a Szabad Nép nevű ávóslap egyik főcsahosa volt. A meghívott vendégek kitértek a Tiszaeszlár-i gyilkosságra is, amit annakidején a zsidók eltussoltak a bíróság megzsarolásával és azt hazudták a lapokban, hogy az ártatlan zsidókat véres gyilkossággal vádolják a magyarok, amit ők ugye nem szoktak csinálni. A három gennyes vendég tökéletesen megfelelt az elvárt szerepnek, ami egy ávós koncepciós perben is elment volna, ha ők lettek volna a hamis tanúk.
Kép: középkori és újkori zsidó rituális gyilkosságok, korabeli lapokból
Jankovics Marcell (kultúrtörténész, rajzfilmrendező) a sok hazudozás közben ugyan fölhozta a zsidók kóser állatvágását, de mindegyik szereplő tagadta, hogy a drága jó zsidók ilyen gyilkosságokat elkövettek volna. Czakó Gábor a szellemi toprongyok kiválósága azzal jött elő, hogy édesapja ugyan elveszett a szovjet gulágok poklában, de a drága jó zsidóknál kizárt dolog, hogy ilyen tetteket elkövettek volna. Czakónak még véletlenül sem jutott eszébe az ÁVO kínzókamrái ahol savkádtól kezdve emberi húsdarálóig minden volt. Persze ezeket a tényeket a tévé nem mutatja és a zsidó ÁVÓ-sokról szóló négyrészes sorozatot sem adják le a tévék, ezen a neves holo-évfordulón.
Volt az adásban egy Börcsök Mária nevű írónő is, akire a bányarém jelző is túlzottan hízelgő lenne (képen), aki habzó szájjal mocskolta a magyarságot és történelmünket.

ÁPRILIS 16 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

Kép: New Yorkban visszatértek a bankellenes tüntetők (OWS), akik a 99 %-os szegényeket képviselik

Kép: az EU külügyi vezetője meg van elégedve az Iránnal folyó tárgyalásokkal, atomügyben. A libanyakú külügyér sállal burkolta be a nyakát, mert a ronda nyakát már sokan szóvá tették
Kép: egy iráni katonai parancsnok kijelentette, hogy minden esetleges támadást kiméletlenül visszavernek. Úgy tünik Irán katonai jelenléte meghátrálásra késztette Amerikát is
Kép: Palesztína melletti külföldiek érkeztek Izraelbe, akik további nagy létszámmal fognak még jönni és újabban bejelentették, hogy egy iskolát is építenek a palesztínoknak
Kép: rettegő zsidó rendőrök a repülőtéren
Kép: az Al Jazeera képe, amint az izraeli parancsonok a géppisztolyával állon vágja az egyik külföldit. Netanyahu megint a legdemokratikusabb országnak nevezte Izraelt....
Kép: Breivik a zsidók szabadkőműves ügynöke, akiről a külföldi hazug zsidósajtó azt állította, hogy "náci" karlendítést használt, miközben az ökölbe szorított kézzel a zsidókommunisták köszöntenek és tüntetnek Lenin-Sztálin óta, AP

2012. április 14., szombat

ÁPRILIS 14 - IZRAEL PÉNZELI A HAZUDOZÓKAT

ZSIDÓK LEFIZETTÉK AZ ANGOL KÉPVISELŐKET

A PressTV jelentése szerint izraeli pénzelők lefizették az összes angol párt képviselőit, akik a megszállt Palesztínába látogattak. Ez azért történt, hogy hamis képet fessenek le Angliában és a világsajtóban az ott látottakról - írják egy angol lapra hivatkozva, amelyik megírta, hogy 1.8 millió fontot fizettek ki ezeknek a gazember angol képviselőknek. Izraelben, ha csalásról és erőszakról van szó, akkor a pénz nem számít.

ÁPRILIS 14 - EU-TERRORISTÁK BOLIVIÁBAN


Tóásó-ügy - Május 15-én kezdődik az érdemi tárgyalás
Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi a Tóásó-ügy, az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, a szóbeli meghallgatásokat. Bolíviai sajtójelentések szerint - miután november elején az illetékes bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt - az illetékes La Paz-i törvényszék a hét közepén értesítette a bolíviai belügyi tárcát a bírósági tárgyalás időpontjának kitűzéséről. A hivatalos értesítés szerint április 24-én tartják a meghallgatásokat a 12 polgári esküdt kiválasztására, s közülük május 2-án választják ki azt a három bírót, aki két hivatásos bíróval együtt alkotják majd a tárgyalást vezető bírói testületet. Kormányzati források a vádlottak nagy száma miatt elhúzódó tárgyalásra számítanak - jelentette a Los Tiempos bolíviai lap internetes kiadása. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit. Az ügy 2009 április 16-ának hajnaláig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer. A csoportból Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Francisco Tádic Astorga azóta a San Pedro börtön rabja. Bolíviában felemelték az előzetes letartóztatás maximális idejét 18-ról 36 hónapra, de Tóásó esetében ez a 36 hónap is lejár áprilisban. A per 39 vádlottjának hozzátartozói és barátai a bolíviai kommandós akció hároméves évfordulójára, hétfőre virrasztás terveznek Santa Cruz egyik központi részén, a Szeptember 24. téren, hogy megmozdulásukkal széles körű, átlátható és részrehajlástól mentes vizsgálatot követeljenek Rózsa Flores Eduardónak a latin-amerikai országban kifejtett tevékenysége ügyében. (MTI, részlet) Kép:Tóásó Boliviában
Az MTI finoman elhallgatja, hogy Tóásó egy EU-s terrorista volt, magyar, román, EU-s állampolgársággal. Az MTI megint nem hírt, hanem véleményt közöl! Az általuk "ellenzéki" körök és "egyes" diplomaták, azok nemzetközi zsidók. Magyar ember soha nem lett volna terrorista sem Magyarországon, sem Boliviában, de Rózsa-Flores bandája mind zsidókból állt, s ezt a nyomós tényt is elhallgatja a részrehajló MTI.

2012. április 11., szerda

ÁPRILIS 11 - GÜNTER GRASS VERSE

A HAZAI HÍREKBEN ÁTSIKLOTTAK A GRASS-ÜGYÖN, DE A HULLÁMOK MÉG TARTANAK
Günter Grass:

AMIT KI KELL MONDANI

Miért hallgatok, s elhallgatom oly régóta,

ami nyilvánvaló és szimulációs játékokban

már gyakorolták, s aminek végén mint túlélők

mi mindenesetre lábjegyzetek lehetünk.


Ez az állítólagos jog az első csapásra,

ami egy szájhős által elnyomott

és a szervezett éljenzésre buzdított

iráni népet kiirthatná,

mivel a hatalmi övezetükben

egy atombomba készítése feltételezhető.


Mégis miért tiltom meg magamnak

ama másik országot nevén nevezni,

amelyben évek óta - bár titokban ugyan -

egy növekvő nukleáris potenciál áll rendelkezésre,

de ellenőrzés nélkül, mivel semmiféle vizsgálat

nem lehetséges?


Ennek a tényállásnak az általános elhallgatása,

aminek a hallgatásomat én is alárendeltem,

úgy érzem, már terhelő hazugság

és kényszer, amely büntetést helyez kilátásba,

ha nem vesszük figyelembe;

az \"antiszemitizmus\" vádja készen áll.


Most azonban, mivel a hazámból,

amely saját ősbűnével példa nélkül áll,

mindig újra utolér és szóba kerül,

hogy tisztán üzleti érdekből, bár egyesek

jóvátételről is fecsegnek,

szükséges egy további tengeralattjárót

szállítani Izraelnek, melynek különlegessége

abból áll, hogy a mindent elpusztító robbanófejeket

oda irányíthatja, ahol a létezése

egyetlen atombombának sincs bizonyítva,

csak a félelem feltételezi,

kimondom, amit ki kell mondani.


De miért hallgattam idáig?

Mert úgy gondoltam, a származásom,

ami soha el nem törölhető szégyenfoltot visel,

megtiltja, ezt a tényt, mint kimondott igazságot

Izraelről feltételezi, amelyhez kötődöm

és kötődni akarok.


Miért mondom csak most,

megöregedve és utolsó tintával:

az atomhatalom Izrael veszélyezteti

az amúgy is törékeny világbékét?

Mert ki kell mondani,

ami holnap talán már késő lenne;

szintén, mert mi - amúgy is eléggé terhelt németek -

egy bűntény támogatói lehetnénk,

ami előrelátható, s ami miatt bűnrészességünk

semmi szokásos kimagyarázással

nem lenne eltörölhető.


És bevallom: nem hallgatok tovább,

mivel a Nyugat kétszínűségéből

elegem van; továbbá remélhető,

hogy sokan megszabadulnak a hallgatás terhétől,

és a felismerhető veszély okozóját

felszólítják az erőszakról való lemondásra,

egyben azt is követelik,

hogy az izraeli atom potenciál

és az iráni atomlétesítmények

akadálymentes és állandó

nemzetközi ellenőrzését

mindkét ország kormánya engedélyezze.


Csak így tudunk mindenkinek, izraelieknek és palesztinoknak,

sőt minden embernek, akik ebben

az őrülettől megszállt régióban

szorosan egymás mellett, de egymással ellenségesen élnek,

és végül mi magunknak is - segíteni.
fordította: Dobszay Károly
forrás:nemzetifront.ning

KÜLPOLITIKAI JEGYZET
Günter Grass sokkal többet tett annál, mintsem a Süddeutsche Zeitung-ban közzétett egy verset, amelyben Izraelt kritizálni meri, sőt azzal vádolja, hogy a cionista ország veszélyes a világbékére. Önmagában ez még nem keltett volna ekkora visszhangot, hiszen az Európai Unió néhány évvel ezelőtti egyik felmérése is azt bizonyította, hogy az európaiak meggyőződése szerint Izrael a világ valamennyi országa közül a legveszélyesebb a világbékére. Günter Grass a versben elmondottaknál sokkalta többet tett: megtörte a hallgatás falát. És tette ezt németként, Nobel-díjasként, nemzetközileg elismert értelmiségiként. Németország a mai napig viseli a terhet a II. világháború, a vészkorszak alatt elkövetett bűneiért. A német nép bűntudatát kihasználva Izrael vég nélküli jóvátételre kötelezte ezt a népet, amely szólni sem mer, nemhogy kritizálni a cionista rezsim sorozatos bűntetteit. Izrael sérthetetlensége, minden törvény felett állósága abból adódik, hogy a cionista álláspont szerint a kiontott zsidó vér örökre, lemoshatatlanul tapad a németekre, bűnhődésre kötelezve még azokat a németeket is, akiknek - Helmut Kohl szavaival élve - megadatott a kegyelem, hogy a vészkorszak után szülessenek. Az izraeli álláspont eddig akadálytalanul érvényesült: a németek szótlanul tűrtek, és zokszó nélkül fizették a jóvátételt. Csakhogy most akadt valaki, aki megtörve a hallgatás falát ki merte mondani az igazat. Mindazt, ami az évtizedek során a németekben felhalmozódott, és amit eddig nem mondhattak ki. De minden bűnhődés véget ér egyszer, a nép, amely sokszorosan megfizetett bűnéért, végre kimondhatja: a vészkorszak nem indok arra, hogy Izrael sárba tiporhassa a demokratikus értékeket, sorra követhessen el emberiség elleni bűntettet ártatlan palesztin gyerekek és asszonyok kegyetlen legyilkolásával. Izraelnek nem adatott meg a jog, hogy büntetlenül ugyanazokat a bűnöket kövesse el a palesztinokkal szemben, mint amilyeneket a II. világháború során a zsidók ellen a németek elkövettek. Günter Grass azért bátor, mert ki meri jelenteni: az antiszemitizmus vádja nem gátolhat meg senkit az igazság kimondásában. Vállalni kell az antiszemitizmus bélyegét, mert aki e vádtól visszarettenve hallgat, és némán szemléli a cionista rezsim bűntetteit, az maga is cinkossá válik. Azok, akik attól rettegnek, hogy őket antiszemitáknak bélyegzik, azok a valóban antiszemiták. Az antiszemitizmustól való félelem alakította ki az USA-ban az iszlamofóbiát, \"a minden muzulmán terrorista\" elméletet. Grass bátor kiállásával lerántotta a \"nyugati\" országok képmutató magatartásáról a leplet: attól rettegve, hogy a cionisták majd antiszemitizmussal vádolják őket, némán elnézték, hogy Izrael hatalmas atomarzenált halmoz fel, miközben éppen Iránt vádolja azzal, hogy atomfegyverhez akar jutni. A nyugati országok pontosan tisztában vannak vele, hogy Irán nem állít elő atomfegyvert, de Izrael nyomására életbe léptetnek szankciókat és gazdasági embargót az iszlám ország ellen, képmutatóan és szolgaian engedelmeskedve Izraelnek. Nem lesz ez így sokáig, a hallgatás fala leomlott. A német pártok, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt kiálltak Grass mellett, ahogy más országok értelmiségei is. E vers megjelenésével szabad lett kimondani az igazat, azt, amit eddig kötelező volt eltitkolni. Günter Grass megnyitotta a kaput, Nyugaton is kimondta azt, amit eddig egész Európában egyedül a Jobbik mert képviselni. A nyugati értelmiség felelőssége, hogy tud-e élni a lehetőséggel, és a világméretű konfliktus elkerülése érdekében ki meri-e bátran mondani azt, amit eddig Izrael kapcsán nem volt szabad. (barikad)

ÁPRILIS 11 - ÉSZAK-KOREÁBAN VALAMI LESZ

NAGY BOTRÁNY KÉSZÜL ÉSZAK-KOREÁBAN
A hazai hírekben nem találgatnak, de Ázsiában teljes harckészültség van a vörös Korea rakétája miatt, amit egy-két napon belül föllőnek. Több ország is arra készül, hogy lelövik a rakétát a levegőben. Az ügy jól jön Amerikának, hogy a vörös rendszert megbontsa. Ugyanakkor Kína ebben a feszült helyzetben mélyen hallgat, mivel ők a vörösök oldalán állnak. Érdekes fejlemények lesznek a közeli hetekben Koreával kapcsolatban. Kép:AP
Kép: a Buddha-fejű rendszerét meg akarják ingatni és ehhez a rakétügy kiválóan alkalmas











Kép: az észak-koreai irányító központ

Kép: a PressTV jelentette, hogy Iránban elfogtak olyan terrorista egységeket, akik az iráni ellenzéket akarják rávenni arra, hogy döntsék meg a rendszert. Az izraeliek által elfogott bandáknál fegyvereket, robbanóanyagokat és más eszközöket találtak
Kép: a perzsa sah fia, Pahlavi az USA-ban él, de közben Izrael ügynöke lett. A PressTV azt írta, hogy könyörgött a zsidóknak, hogy az iráni rendszert minél előbb döntsék meg az ellenzék támogatásával

ÁPRILIS 11 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

Kép: a lengyel állam tisztelgett a két évvel ezelőtti repülőgép szerencsétlenség áldozatai előtt. Elöl Tusk miniszterelnök, AP















Kép: Tunéziában is emlékeztek, ahol egy évvel ezelőtt indult el az Arab Tavasz, de a rendőrség könnygázzal szétverte a tüntetőket






Kép: AP
Kép: Egyiptom készül a májusi elnökválasztásra, AP képei
Kép: nagy felháborodást váltott ki a tömegekben, hogy Mubarak titkosszolgálati minisztere is indul elnökjelöltnek, aki Izrael nagy ügynöke volt
Kép: a többségi Muzulmán Testvériség jelöltje, akit a nyugat már most sötét színekkel fest le
Kép: az oroszoknál még mindig tart az ellenzéki bohócok tüntetése, de már kezdenek lankadni. Itt Borisz Nyemcov volt politikus tüntet
Kép: az AP sorozata...Putyin elnök világpolitikai elemzéseket adott, persze ilyesmikről a hazai tévékben egy árva kukkot sem mutatnak
Kép: Putyin figyelmeztette Amerikát, hogy ne térjenek vissza a hidegháborús időszakhoz, rakéta-ügyekben
Kép: így fogom kitekerni az ellenzék nyakát, ha továbbra is szívóskodnak

ÁPRILIS 11 - IRÁNI HÍREK

AZ IRÁNI OLAJFEGYVER MŰKÖDIK
Az iráni állami televízióban elhangzottak szerint az ország új javaslatokat fog előterjeszteni atomprogramjával kapcsolatban a szombati ENSZ BT-vel és Németországgal való tárgyalásain. Miközben Irán békülékenyebb hangot ütött meg az utóbbi időszakban, Spanyolország, Görögország és most már Németország felé tartó olajexportját is leállította. Úgy tűnik tehát, hogy a perzsa ország már az EU július eleji embargós határideje előtt leállítja európai szállításait, megijedni mégsem feltétlenül kell. Sokan már jó előre felkészültek erre és az iráni olajat helyettesítő források után néztek. A legnagyobb spanyol finomító, a Repsol közlése szerint például már január óta nem jutnak iráni olajhoz, amit a szaúdi forrásokból tudnak pótolni. (portfolio, részlet és kép)

2012. április 10., kedd

ÁPRILIS 10 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

Kép: az AP közölte az Észak-Korea-i rakétát, amivel műholdat lőnek föl. Amerika most Kínát vádolja, hogy nem fenyíti meg a vörös korea vezetést a rakéta miatt. Kína persze mélyen hallgat. A kérdés az lesz, hogy melyik ország rakétája fogja kilőni a koreai rakétét a levegőben, repülés közben?
Kép: az AP-t az érdekelte, hogy mi van Gori-ban, a Sztálin-múzeumban? Köszönik szépen minden a helyén van és a vörösgyilkos bálvány előtt lehet hódolni
Kép: Breivikről, a szabadkőműves tömeggyilkosról megállapították, hogy normális és mehet a tárgyalásra
Kép: a gyilkos aktái, AP
Kép: az egyik állítólagos Al-Kaida vezér az angliai tárgyaláson, AP