2010. december 22., szerda

DECEMBER 22 – UTAZÁSI BŰNÖZŐK

Eltűnt az Aeroviva két vezére
Az első két nap 400 károsult jelentkezett a hétfőn csődbe ment Aeroviva utazási iroda biztosítójánál csaknem 150 millió forint kárigénnyel - írja Népszabadság. Az már biztos, hogy az Aeroviva 494 milliós vagyoni biztosítéka aligha lesz elég a károkra, hiszen a 400 károsult igénye ennek több mint harmadára, 150 millió forintra rúg.
Boliviában elkapták a légitársaság zsidó csalóját, ezzel egyidőben Magyarországon eltünt 2 zsidó légitársasági vezető. Hát nem furcsa, hogy ilyen véletlenek vannak? (1hozzászólás)

A WEIMARI PATKÁNYKÖZTÁRSASÁG
 MAI VÁLTOZATA
Mi egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy a két hazai bűnöző meglépett a rablott pénzzel, hiszen ezt a zsidótörvények lehetővé teszik. Pár éve kitalálták, hogy az utazási irodák csak letétbe helyezett biztosítási pénzekkel működhetnek. Hát itt az eredmény. Ez is példa arra, hogy a legnagyobb bűnözések az államtól, a törvényhozó pártoktól erednek. Közben a demokraták demokratikusan vitatkoznak, demokratikusan hozzák meg maguk számára a bűnözést elősegítő áltörvényeket. Kép: a csókos vörösbűnözők