2010. december 20., hétfő

DECEMBER 20 – KIFELÉ A ZSIDÓKKAL AZ EGYHÁZAKBÓL

ELHÍZOTT HÁJAS PÜSPÖKÖK

Az utóbbi 10-12 évben sokat javult a papság helyzete a fizetések vagy a lakásviszonyok terén - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek a Naplójegyzetek a papság évében című könyve bemutatóján. Utalt arra is, hogy december 26-án, a szent család napján  kezdődik a család éve, amely jövő év december 30-ig tart. Ebből az alkalomból körlevelet olvasnak fel minden szentmisén országszerte. Ebben a mai ember helyzetének nehézségeire igyekeznek ráirányítani a figyelmet. Annak a meglátásának is hangot adott, hogy a család válságának oka az ember válsága. Hozzátette: idén 10 millió alá esett az ország lélekszáma. Az ember rászokott arra, hogy az anyagi biztonságot és kényelmet akár a jövő feláldozása árán is elérje. Nagy bajnak nevezte ehhez kapcsolódóan, hogy az utóbbi időszakban elterjedte az a nézet, miszerint "a pillanatnyi jó közérzeten kívül semmi más érték nincs". (MTI)
Erdő rabbinak nincs semmilyen karácsonyi üzenete Jézus születéséről és tanításáról, a magyar néphez. Viszont saját fajtája között igazán  jól érzi magát. Hol vannak a papok és püspökök, akik megmossák a hajléktalanok lábát? Akik enni és inni adnak nekik? Hol vannak ezek? Hol zabálnak? Kép: a zsidóknál így néz ki a szentháromság