2011. január 6., csütörtök

JANUÁR 6 – NEMZETI ÉVFORDULÓ

AZ UTOLSÓ TÖRVÉNYES
MAGYAR ÁLLAMFŐ
NEMZETÜNK MÁRTÍRJA
(1897-1946)
1897. január 6-án, megszületett a Hungarista Mozgalom alapítója, Szálasi Ferenc. Hősies élete, munkássága, amely a szent meggyőződésből és a hivatástudatból merítkezik, valamint a hitéért és nemzetünkért vállalt szent áldozata, a mártírhalál, örök példaként lebeg a magyarság előtt. Mozgalmunk alapítója tetteivel, történelmünk legnagyobbjai közé emelkedett. Eszméjén keresztül szilárd oszlopként tartja és emeli magasba a magyarság jövőjéért tenni akarók közösségét, így születésének napja ünnep kell, hogy legyen mindannyiunk számára. “Tudom, hogy magyar nemzetem az élet nagy kérdései elől kitérni soha nem fog és döntéseit mindig úgy fogja hozni, ahogyan becsülete és érdekei megkívánják. Ehhez a lelkébe akarom égetni minden parasztjának, munkásának, értelmiségének, nőjének, gyermekének, ifjának és katonájának, hogy nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha. Isten legyen nemzetemmel.” Kitartás, Éljen Szálasi! Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom (jovonkinfo)