PENTELÉNYI JÁNOS NAPLÓJA: 1944. dec. 24-től 1945. febr. 15-ig az Olasz fasor 17/21. sz. házban
Január 23., kedd
Reggel bementünk a laktanyába, természetesen aknatüz közepedte. A laktanya meglehetősen szétlőve, helyenként lerombolt lépcsőházzal már nem nyujtott elég biztonságot, és túlságosan felfedezték már az oroszok. Költözködés folyt a Fő utcai Pestvidéki Törvényszék hatalmas, erős épületébe. Repülőtámadás közben átmentünk mi is oda. Ott a mérnököket kiválogatták, és különleges beosztást igértek. Örültem, hogy talán nem kell csákányozni és lapátolni, hanem valami szakmábavágó munkát kapunk. Rengeteg ismerőssel találkoztam a törvényszék pincéjében, akiket az ostrom óta nem láttam, és akiket szintén a nyilasok tereltek ide. Egy 8 főből álló mérnök csoportot egy vezetővel a Toldi utcai iskolába irányítottak. Én is ide lettem beosztva. Azt beszélték, hogy a Toldiban kosztot is kapunk, naponta főznek gulyást az aknasújtotta lovakból. Állandó bombázás mellett valahogyan eljutottunk a Toldi reálba. Kiábrándító volt az ottani zsúfoltság és szervezetlenség. Utasítást kaptunk, hogy menjünk fel a Várba, és a sziklapincében valami magas parancsokság dönt majd további beosztásunkról. A Királyi Várat Pest felől lőtték, és állandóan támadták mélyrepülésben a repülők. A lehető legnagyobb veszélyben 20 méteres térközökkel egyenként rohantunk háztól házig, és körülöttünk recsegve ropogva omlottak össze a kis házak a Várhegy oldalában. Amikor felértünk a Várba, óriási pusztulás fogadott. Sok német katona huzódott meg a kapuk alatt, és minket is betereltek egy házba, ahonnan a Sziklapince egyik lejárata nyílt. A pince elején az ott levő ládákra leültünk pihenni, a vezetőink pedig továbbmentek, és az alagutszerü pince sötét vége elnyelte őket. Sokáig vártunk, nem jöttek. Kissé behatolva a sötétségbe valami világosságot pillantottunk meg. Nagy nemzetiszinü zászló függönye mögött fényesen kivilágított helyiségben székelt a legfelsőbb parancsokság. Ott volt Hellebrand vezérőrnagy, a repülőgépgyártás egykori kormánybiztosának főhadiszállása. Az alagutban csupa rendőr tartozkodott, és nagy élelmiszerkészleteket őriztek. Végre visszajött a vezetőnk, és kiábrándultan, leverten hozta tudomásunkra, hogy árokásás és erődítési munkákhoz leszünk mint mérnökök beosztva a Vérmezőre, Margit hidhoz és Horthy hidfőhöz. Nekem még aznap este 6-ra a Lukácsfürdőnél kell jelentkeznem, ott lesznek a munkaszolgálatosok is a Radeczkyből, illetve a Fő utcából. Addig hazamehettünk. A hazamenetel a szokásos veszélyekkel járt. A Várat folyton bombázták a Sturmovil gépek. Futva jutottunk el a Mária térre, ahol egy ház óvóhelyére menekültünk, és egy óra hosszat ott vártunk. Közben rengett az épület, és a szomszéd ház találatot kapott. Nem birtuk már tovább, kirohantunk, de ujra közeledtek a gépek. Egy másik házba menekültünk be. Nagy sokára a Széna térig dolgoztuk magunkat előre, de ott elváltam társaimtól. Hogy lehet a nagy nyitott Széna téren átjutni, anélkül hogy belém géppuskáznának valamelyik irányból a repülők. Ujabb erős kötelék közeledtére befutottam a nagy sarokházba. A lépcsőházban a fal mellé huzódva álltam, amikor az épület udvari frontja bombát kapott, és recsegve ropogva omlott össze valami fal, a mészpor pedig benyomult a lépcsőházba. Én erre mint a villám rohantam ki az utcára, ne hogy fölöttem esetleg tovább omoljon a ház. Amint kiléptem az utcára, egy közeledő raj éppen tüzet nyitott, mire én visszaugrottam a kapu alá. A következő pillanatban az épület előtt az utcán álló német autók közé vágott egy bomba, lehetett vagy 50 kg-os. A légnyomás az utcakaput bevágta, és ujra hullott a törmelék. Ösztönszerüleg akartam menekülni bezárt helyzetemből, a kaput teljes erőmből kifeszítettem, és áttörve a ház előtt terjengő mészporos levegőn, futottam a Széna téren át a Retek utca sarkáig. Ujra jött egy támadó hullám. A mellettem levő kis ház romokban hevert, legugoltam egy fal tövében, és mozdulatlanul vártam a gépek eltávolodását. Tovább futva a Retek utcába, egy elhagyott vendéglőbe menekültem. Láttam a villanást, amint tüzet nyitott a közeledő Sturmavik raj, és amint behuzódtam a kapuból, a falon koppant egy 20 mm-es lövedék, és egyik darabja lábam elé hullott. Továbbmenekülve a Fillér utca sarkán álló ház óvóhelyére jutottam, és egy óra hosszat ott időztem. Sok magyar katona volt a pincében, és a kapuőrség figyelmeztetett, hogy a bejárat előtt reggel óta sürün csapódnak be az aknák, rendkívül veszélyes az utcára lépni. Mégis elszántam magam, hogy kirohanok, és sikerült is eljutnom az Olasz fasorra, és háztól házig futva délután ½ 5 kor hazaértem. Elfogyasztottam a sárgaborsófőzeléket. Körülálltak a gyermekek, és feleségem készített valami utravalót, lekváros kenyeret. Egy órai pihenés után elindultam a Lukácsfürdőhöz. A Margit köruton merészkedtem végig, mert már elég sötét volt. A Keleti Károly utca sarkán egyik ház még mindig égett a multkori robbanás óta, és ajtók, ablakkeretek, butordarabok hevertek elég nagy körzetben, amint a robbanás széthajigálta őket. A Lajos utcában is égett egy ház, és pattogva égett, robbant a lőszer. Az Eszplanad szálló előtt elfogott egy nyilas őrség, és becipelt igazoltatásra. Az első emelet egyik szobájában volt egy nyilas parancsnokság. Mialatt irataimat átnézték, bomba esett az udvari oldalra. A padló hullámzott alattunk, és hullott a vakolat a nagy megrázkódtatásra. Amikor tovább engedtek, a Lukácsfürdőhöz siettem, de nem találtam a munkaszolgálatosokat. Végül is két mérnök társam előkerült a sötétből, és egy SS katona kivezetett bennünket a Dunapartra. A helyiérdekü vasut sinei között kijelölték egy futóárok helyét. A gyalogjárda betonburkolatán is helyenként géppuska fészek részére gödröt kellett kiásni, és persze előzőleg a betonban kivésni. Aknák csapkodtak körülöttünk, és minden sivításra hirtelen a földre dobtuk magukat. A német katona bátorított bennünket, hogy nem kell félni az aknáktól, de néha ő is összerezzent, és elkapta a fejét, ha a közelben sivított egy akna. Már előre rettegtünk a másnapra kijelölt munkától. Hazafelé menet a Fő utcai törvényszék egyik szárnya égett a legfelsőbb emeleteken, és robbant a lőszer. Félelmetes látvány volt ez a sötét éjszakában. Este 10re kisebb bombázások között értem haza. (folytatjuk)
Kép: az Erzsébet- híd 1945 elején, amely a világ legszebb hídja volt, eredeti állapotában vissza lehetett volna építeni, de a kommunisták mindent eltüntettek csak azért, hogy a múltnak semmilyen nyoma ne maradjon. Már csak egy kő Turul-madár maradt meg a hídról, ami a közlekedési múzeumnál van kiállítva
