2011. január 30., vasárnap

JANUÁR 30 – IZRAEL FÉL

Radikális fordulattól fél Izrael
Az Egyesült Államok a békés átmenetben érdekelt a régi szövetségesének számító Egyiptomban - jelezte Hillary Clinton külügyminiszter. Az Afrikai Unió XVI. csúcstalálkozóján vendégként felszólaló francia államfő arra emlékeztetett: Európa 30 éve figyelmezteti az észak-afrikai vezetőket, hogy a reformok halogatása csak fokozza a szociális feszültségeket. Vendégként szólalt fel az ENSZ főtitkára is, aki ismét a békés átmenet mellett érvelt. - Egyiptomot illetően, felszólítom a kormányt, hogy tartózkodjon az erőszaktól, és tartsa tiszteletben az emberi jogokat. A világ vezetőinek figyelmesen kell hallgatniuk a nép szavára, hogy mi a többség akarata, milyen jövőt akarnak - jelentette ki Ban Ki Mun. A nyugati és az izraeli vezetőket aggasztja egy esetleges radikális egyiptomi fordulat. Attól félnek, hogy a korrupt, de a közel-keleti békefolyamatot támogató Mubarak-rezsim helyébe egy népszerű, de iszlamista kormány lép. - Arra kérjük az egyiptomi kormányt, hogy ne gerjessze tovább a feszültséget, mert az az iszlamisták malmára hajtja a vizet. Az egész ország stabilitása forog kockán - mondta a német külügyminiszter. Az izraeli miniszterelnök reméli, hogy az új kormány nem bontja fel az 1979-es izraeli-egyiptomi békeegyezményt. - Aggodalommal követjük az eseményeket a térségben. Azt szeretnénk, ha a régió stabilitása nem borulna fel. Három évtizede békeegyezményt kötöttünk Egyiptommal, azt szeretnénk, ha ez a jó kapcsolat megmaradna - jelentette ki Bemjamin Netanjahu. A jeruzsálemi vezetés attól is tart, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász fegyvercsempészetre használja ki a bizonytalan egyiptomi helyzetet. Bagdadban iraki demokraták szimpátiatüntetést tartottak az egyiptomi felkelők mellett. Szaddám Huszein egykori államából egyben megüzenték a többi arab országnak, hogy a diktátorok uralmának vége. (hírTV) Kép: Hillary Clinton
ROHADÓ KÉPMUTATÓ CIONISTA ÁLLAMOK BEREZELTEK