2011. január 25., kedd

JANUÁR 25 – GYURCSÁNY MAGÁNHADSEREGE

A RENDŐRSÉG NEM LEHET A KORMÁNY
BOSSZÚÁLLÓ SZERVEZETE

A zsidó INKAL spicli rendőröknél az van, hogy ők 45 éves kortól kiemelt nyugdíjjal mehetnek el (mint régen a zsidó ÁVO-sok!), ami 5-600.000 Ft-ot jelent, minimum havonta. Tehát rájuk egy teljesen más "törvény" vonatkozik. Várjuk az illetékesek magyarázatát! Különösen a JOBBIK „radikális” véleményére leszünk itt is kíváncsiak. Tehát vannak mindig olyan KIVÉTELEK, akikről kussolnak és a zsidók mindig kivételek. De ugyanezen kategóriába tartozik a Honvédség állományába tartozó zsoldos zsidócsapat is, akik főleg külföldön DOLLÁRÉRT árulják el a magyar hazát. A MAGYAR HONVÉDEKET persze megszüntették, őrájuk az 55 éves korhatár érvényes a nyugdíjnál, a fizetésük meg a kötelező FEOR szerint volt. Ebből egyértelműen kiderül, hogy az idegen zsidó terroristák, akik az őslakos magyar nemzet kiírtására esküdtek fel, azok 45 éves kortól mehetnek „pihenni”, kiemelt nyugdíjjal. Persze ezek az idegen zsoldsok aztán nyugdíjban is mellékállásokat vállalnak.
 EZT AZ EGÉSZ ŐRZŐ-VÉDŐ MAFFIASZERVEZETET FÖL KELL SZÁMOLNI.  (olvasónktól)

A pártok és a kormány adjon választ arra, ha a rendőrség nem képes megvédeni a rendet, a személy és vagyonbiztonságot, akkor mi a fenének vannak még őrzővédő maffiák? Miközben a Magyar Gárda ingyen képes volt a rendet fönntartani a cigánybűnözőktől fertőzött településeken. Arról nem is beszélve, hogy az INKAL zsidó szerevezet már annyi bűnügyi hírben szerepelt, hogy követni sem lehet. Ezt használta fel Gyurcsány, Draskovics és Szilvásy az MSZP-SZDSZ magánhadseregének. Mikor vonják felelősségre az állami bűnözőket? Erre várjuk illetékesék válaszát.

Kép: azonosítatlan rendőrbűnözők a Kossuth-téren, 2006-ban
 Kép: INKAL motoros  és autós banditák