PENTELÉNYI JÁNOS NAPLÓJA: 1944. dec. 24-től 1945. febr. 15-ig az Olasz fasor 17/21. sz. házban
Január 24., szerda
Reggel a nagy lövöldözés miatt nem léphettünk ki a kapun, s nem mehettünk be a laktanyába. Este 6ra a Lukácsfürdőhöz mentem, és ott találtam a munkaszolgálatosok 100 főnyi csoportját fürésszel, csákánnyal, lapáttal felszerelve. Heves aknatüz között kimentünk a Dunapartra. Esett a hó. A fagyos földet csákányoztuk, és a vasuti talpfák szélét kellett lefürészelni, hogy a sinek és a járda között árkot áshassunk. A Margitsziget felöl és Pestről géppuskatüzet kaptunk. Félóráig hasaltunk a hóban. Amikor kissé elcsendesedett, tovább dolgoztunk. Éjfél tájban szörnyü pergőtüzet kaptunk. 8–10° hidegben a földhöz lapulva feküdtünk másfél óra hosszat. Fütyülve repültek el fölöttünk az aknák, és mindegyiknél azt hittem, hogy engem talál. Állandó halálfélelemben reszkettünk, de többnyire a Lukácsfürdő házai előtt robbantak az aknák. Istenem, csak most jussak ki ebből a pokolból, sóhajtoztam, és állandóan családom lebegett szemem előtt. A saját szempontomból nem sajnáltam volna életemet. Később a géppuskatüz lanyhult, mire vettük szerszámainkat, és visszavonultunk az épületek közé. Az őrszemek derékig a földbe ásva továbbra is ott maradtak az éjszakában, és figyelték a pesti oldalt, hogy a Duna felöl nem támadnak-e oroszok. Fáradtan értem haza, és csak hosszas dörömbölésre engedtek be a kapun. (folytatjuk)
Reggel a nagy lövöldözés miatt nem léphettünk ki a kapun, s nem mehettünk be a laktanyába. Este 6ra a Lukácsfürdőhöz mentem, és ott találtam a munkaszolgálatosok 100 főnyi csoportját fürésszel, csákánnyal, lapáttal felszerelve. Heves aknatüz között kimentünk a Dunapartra. Esett a hó. A fagyos földet csákányoztuk, és a vasuti talpfák szélét kellett lefürészelni, hogy a sinek és a járda között árkot áshassunk. A Margitsziget felöl és Pestről géppuskatüzet kaptunk. Félóráig hasaltunk a hóban. Amikor kissé elcsendesedett, tovább dolgoztunk. Éjfél tájban szörnyü pergőtüzet kaptunk. 8–10° hidegben a földhöz lapulva feküdtünk másfél óra hosszat. Fütyülve repültek el fölöttünk az aknák, és mindegyiknél azt hittem, hogy engem talál. Állandó halálfélelemben reszkettünk, de többnyire a Lukácsfürdő házai előtt robbantak az aknák. Istenem, csak most jussak ki ebből a pokolból, sóhajtoztam, és állandóan családom lebegett szemem előtt. A saját szempontomból nem sajnáltam volna életemet. Később a géppuskatüz lanyhult, mire vettük szerszámainkat, és visszavonultunk az épületek közé. Az őrszemek derékig a földbe ásva továbbra is ott maradtak az éjszakában, és figyelték a pesti oldalt, hogy a Duna felöl nem támadnak-e oroszok. Fáradtan értem haza, és csak hosszas dörömbölésre engedtek be a kapun. (folytatjuk)
Kép: német egységek 1945. január 8-án a budai hegyekben
Kép: Hindy Iván (1890-1946) vezérőrnagy Budapest városparancsnoka 1944-45-ben, aki sikeresen föltartóztatta az oroszokat a német védőkkel együtt. Az oroszok 1944. november 7-re akarták "bevenni" Budapestet Sztálin parancsa alapján. Ezzel szemben az ostrom csak karácsony táján kezdödött el és Budát február 13-ig tudták megvédeni a vörös hordától. Ez egy korábbi képe a parancsnoknak, akit a hősies védelem miatt 1946-ban kivégeztettek a pesti zsidók