2011. január 27., csütörtök

JANUÁR 27 - MÁR 8 GYANUSÍTOTT A BALKÁNMAFFIA ÜGYBEN

Újabb gyanúsítottak a diszkótragédia ügyében

A nyomozási eljárásban a rendőrség korábban hat embert gyanúsított meg. Valamennyien szabadlábon védekeznek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök esti közleménye szerint a tanúkihallgatások és a beszerzett szakértői vélemények alapján további két embert gyanúsítottak meg, ugyancsak halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A BRFK tájékoztatása szerint a két újabb gyanúsított a rendezvény biztonságos lebonyolításáért felelt. Az MTI a kora délutáni órákban számolt be az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva, hogy a rendőrség pénteken befejezi a nyomozását; az értesülést Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője nem sokkal később megerősítette. A rendőrségi esti közleménye mindehhez még hozzátette: a rendőrség az iratokat január 31-én vádemelési javaslattal küldi meg az illetékes ügyészségnek. (inforadio alapján)

Kép: az OMSZ nem volt képes ellátni a feladatát 6 db mentőkocsival? Mit kerestek ott a hulláknál a Máltai Szolgálat mentősei?