2011. január 24., hétfő

JANUÁR 24 – BOLIVIA MEGINT PÉLDÁT MUTAT

BOLIVIA PÁLDÁJÁT KELLENE KÖVETNÜNK
A boliviai külügyminiszter David Choquehuanca megerősítette vasárnap, hogy a Minisztertanács ülésén elhatározták, hogy
 a korrupciót gyökeresen kitépik
 és az államapparátus a nép akartának engedelmeskedik. Alapvető előírás, hogy kormány engedelmeskedjen a nép akartának és meghallgassa a rászorultakat - mondta a kormánypalotában történt eskütétel után, ahol a 20-miniszter lettete erre az esküt. A miniszter felszólította az embereket, hogy segítsék a hatóságok munkáját, hogy továbbra is új alkotmány értelmében megoldják a problémákat és feltérképezzék a kielégítetlen népi szükségleteket. Hangsúlyozta, hogy az igazságosság, az átláthatóság és a hatékonyság legyen a „világító fény” a közalkalmazottak számára. Choquehuanca azt mondta, hogy szükséges volt megszabadulni az individualista, önző és haszonelvű felfogásoktól. Mi még mindig messze vagyunk a céljainktól, de már megtettük az első lépéseket, hogy az országot helyreállítsuk, a szociális kérdésekben is – mondta a külügyminiszter. (ABI alapján és kép)

Látlelet a magyarországi demokratikus helyzetről
Magyarországon az idegen származású bűnözők - a demokrácia nevében - rabigába hajtották a népet. Fütyülnek a nép véleményére, nem a nép akaratát szolgálják, hanem egy idióta idegen bűnszövetkezet terrorját szolgálják ki. A nép feje fölött döntenek mindenről, semmiről se tájékoztatják a népet, akikre folyton hivatkoznak, miközben a nevükben hoznak olyan döntéseket, amit 100 évre titkosítanak. Közügyeket magánügyként kezelnek, nem engednek senkit és semmit ellenőrizni, ami önmagában véve is bűntény. A közokirat visszatartás is bűncselekmény! Hazug, hamis hírekkel keltenek folyamatosan pánikot és az egy-két megmondó hazug médiagurujuk magánvéleményét úgy súlykolják, mintha az lenne a közvélemény. 66 éve követnek el ezek a kormányok nyílt hazaárulást, az őshonos nemzetséggel szembeni tömeggyilkosságot, korrupciót. Mindezt a demokrácia nevében, miközben az őslakosságot kirekesztették mindenből. És ezt az aljas rasszista (kirekesztő, magyargyűlölő) cselekedeteiket merik demokráciának és forradalmi változásoknak nevezni.
Ez nem demokrácia Magyarországon, hanem az őslakosokkal szembeni rasszista terror! (olvasónktól)