2011. január 26., szerda

JANUÁR 26 - HAZUDIK MEGINT A HÍR-TV

TOVÁBB FOLYTATJÁK A KÖZVÉLEMÉNY BECSAPÁSÁT

Ma este a Hír-TV-ben megint azzal a hazusgsággal jöttek elő, hogy a cigányok által leszúrt három magyar lány amiatt halt meg, hogy "korláthoz nyomták őket és emiatt megfulladtak".
Ez egy olyan hatalmas hazugság, hogy nem lehet eltűrni. Hiába volt a két lány törékeny alkat, ha esetleg korláthoz is nyomnak valakit (feltételzhetően álló helyzetben), kizárt dolog, hogy ettől megfulladjon valaki. És akkor a Ritáról, a harmadik lányról nem is beszéltünk, mert ő nem volt törékeny alkat. Mind a hármukat korláthoz nyomták? És mind a három ott esett össze a korlátok alatt? És ezt senki sem látta, amikor ezrek sétálgattak föl és le a lépcsőkön?  Addig semmit sem hiszünk a rendőrségnek, amíg a holttestek képeit közzé nem teszik. Még az orvosszakértőknek sem lehet hinni, mert azok azt hazudják, amit a rendőrség mond nekik. Ezt a megfélemlítést tették azzal a fiatallal, aki levitte az egyik lány testét az épület elejére az utcára.