2011. január 29., szombat

JANUÁR 29 – VONA GÁBOR LÉGGÖMBJEI

MINTHA CSURKÁT HALLGATTUK VOLNA VONA ÚJ MŰSORÁNÁL

A Jobbik pártelnöke egy gondosan előkészített beszédet adott elő közönségének, amely kisértetiesen emlékeztetett bennünket Csurka régi szóvirágaira, nagyotmondásaira, poénos beszólásaira és szélhámosságaira. Állításunkat alább igazoljuk, Vona szövege fényében. Bár Vona nemcsak Csurka utánzatnak tünik, hanem Orbán utánzatnak is, olyan szempontból, hogy Orbán is mindig nagy hullámhegyek között vergődik. Hónapokig nyomatja a nagy szövegeket, aztán eltűnik hosszú hónapokra, amikor semmit sem hallani a párt első emberéről. Gyurcsány alatt volt olyan év, hogy Orbán jó egy évig eltünt a hírekből és csak a 2010-es választási kampány előtt aktivizálta magát – csúnya idegen szóval – mint egy alvó ügynök. Most Vona is ezt a szerepet folytatja. Ősszel már alig lehett hallani Vonát a parlamentben és csak most bukkant újra elő, úgymond egy évértékelő beszéddel, hogy Orbán Viktort jó egy héttel megelőzze. Nézzük Vona műsorát! Újat nem tudott mondani, amit eddig is tudtunk tőle, azt most új csomagolásban adta elő.
"Bilderberges Martonyival nem lehet szittya-politikát folytatni" – egy poénos példamondat Vonától, ami csak amolyan hangulatkeltő kiszólás, egyébként semmi értelme az ilyen kiszólásoknak. Vona három rémet festett föl a közönségének. Az EU szorítását ellenünk, EU-csapdának nevezte, aztán az adósságcsabdát, majd a népesedési csapdát. Az EU-ra lényegében azt mondta, hogy nyet, de hogy ez ellen a Jobbik mit fog tenni, arról nem szólt semmit. Azt a téves ötletet találta ki az EU ellen, hogy a környező országokkal "fogjunk össze" és velük találjuk meg az együttműködést. Ez éppen olyan lehetetlen ötlet, mint az, hogy az EU-t majd mi befolyásolni tudjuk valamiben is. A 20 ezer milliárd Ft államadósságra azt mondta, hogy az átütemezésről kellene tárgyaláni vagy eltöröltetni. Ez megint gyerekes elképzelés. Vonának ki kellett volna mondani a lényeget, hogy egy centi vasat sem a rablóbűnöző bankoknak, mivel a hajdani adósságunkat már többszörösen visszafizettették velünk. Vonának azt is ki kellett volna mondania, hogy az adósságot terheljék rá azokra, akik fölvették, mert ehhez a magyar népnek semmi köze nem volt. A népesség-csapdára meg semmi javaslata nem volt Vonának, hogy a magyar fiatalokat mivel kéne ösztönözni az államnak, hanem elővette a cigányok szaprodását. Nekünk magyaroknak és a magyar államnak semmi köze a cigányokhoz. Éljenek ahogy akarnak, de ne a kárunkra és ne itt. Akik nem fogadják el a magyar normákat, azoknak nem szabad állampolgárságot meghagyni. Ehelyett Vona előjött azzal, hogy az állam (a magyarok pénzéből) csináljon olyan kollégiumokat, mint Böjte Csaba csinált a cigányoknak és akkor ott "tanulásra és munkára nevelnék őket." Úgy látszik Vona nem járt még javító intézetekben, ahol ugyanezzel kisérletezgetnek  a cigánygyekekkel, de semmi eredmény nincs, jó ötven éve. Megszöknek az intézetekből és megverik vagy negölik  a tanárokat! Mellesleg Csaba testvér otthoniaban is ez van, ahol többségében bűnöző cigányok gyerekeit nevelik fel a magyarok pénzéből. Ez Csaba testvér üzleti módszere. Továbbá azzal jött elő Vona, hogy a cigányok szaporodását úgy csökkentené, hogy csak az vállalhat gyereket, aki azt a saját munkájával föl is tudja nevelni. Ezzel Vona a „megélhetési szülést” szeretné csökkenteni a cigányoknál. Ezek tényleg gyerekes elképzelések. Ennél már a munkatábor is jobb. Közben Vona polgárháborút vizionált a cigányokkal, de a zsidóbűnözésre egyetlen mondatot sem szentelt. Akkor most osztályozzuk Vona szövegét. Külalak 5-ös, tartalom 1-es.

Vona azzal jött elő, hogy pártja mozgalom akar maradni és a jobbikosok előbb magyarok és csak utána jobbikosok. Igen sűrűn hangoztatta az igazság szabaddá tesz jelmondatot, de egy árva szót sem szólt a bűnöző zsidósajtóról és a szennytévékről! Ezeket úgy látszik Vona és pártja elfogadhatónak tartja. És egyetlen szóval sem állt ki a magyar szabadságharcos, Budaházy mellett és a többi üldözöttek mellett sem. De Vona szövegének legnagyobb baja az volt, hogy SEMMI CSELEKVÉSI PROGRAMOT NEM ADOTT! Kép: Budaházy-tüntetés a Fidesz székház előtt, amit a hírekben teljesen elhallgattak, ez sem zavarta Vona Gábort