2011. szeptember 7., szerda

SZEPTEMBER 7 – AHMEDINEJÁD FILMBEN SZEREPEL

EZ BIZTOS SIKERFILM LESZ
Oliver Stone két-három héten belül érkezhet meg Teheránba a FARS iráni hírügynökség szerint. Fia, Sean Stone azonban már a közép-keleti országban tartózkodik, forgatási helyszíneket keres. A háromszoros Oscar-díjas rendező már 2007-ben filmet akart készíteni Mahmúd Ahmedinezsádról, de végül időhiány miatt nem vágott bele a munkába – mondta sajtóképviselője. Hírek szerint az iráni elnök nagyító alá akarja venni a forgatókönyvet, amelyben nem akar fiktív jeleneteket látni. A 64 éves Stone azt követően kapta meg a forgatási engedélyt, hogy hangsúlyozta, a dokumentumfilm jobb fényt vethet majd az iszlám képére, Iránra és Ahmedinezsádra. Noha Irán „kritikus” az amerikai filmiparral szemben, az ottani körökben kedvelik a rendezőt, aki korábban már készített portrékat vitatott politikusokról. 2009-ben készült South of the Border című munkája a latin-amerikai vezetőkről szólt, többek közt Raúl Castrót és Hugo Chávez venezuelai elnököt is kamera elé ültette. (MTI, részlet) 
Evo Morales boliviai elnök valamint Rafael Correa ecuadori elnök, Kirchner argentin elnök, Lula de Silva akkori brazil elnök és Fernando Lugo paraguay-i elnök is szerepel a Határtól délre (2009) című fimben, de ezt az MTI már elhallgatja! Az még nagyobb gyalázat, hogy ezt a filmet Magyarországon nem forgalmazzák. Kép: a film nagyon jó plakátja és Evo Morales a filmben