2011. szeptember 24., szombat

SZEPTEMBER 24 - A PALESZTÍNOK ERKÖLCSI GYŐZTESEK

AZ ENSZ SZAVAZÁS SOKKAL TÖBBRŐL SZÓL MINT A PALESZTÍN ÁLLAMRÓL . . . .
A CIONIZMUS ELLENI CSAPÁSRÓL VAN SZÓ AMIT SEM AMERIKA, SEM IZRAEL NEM TUDOTT KIVÉDENI
A Hamas nevű palesztín szervezet azt nyilatkozta, hogy nem kellett volna most erőltetni az állam kikiáltását és elfogadtatását, hanem a függetlenséget fegyverrel kellett volna kiharcolni és utána az államot elismertetni. Ez egy teljesen téves megközelítés, ugyanis a palesztínok több mint 60 éve vérüket áldozva harcoltak a hatalmas katonai túlerő ellen. A palesztínok kezdetleges fegyvereivel soha nem lettek volna képesek Izraelt legyőzni. A történelmi idő most jött el a nemzetközi elismertetésre, ez még akkor is igaz, ha ez a folyamat még sokáig fog elhúzódni, de Palesztína megvetette lábát a nemzetközi porondon (ellentétben Magyarországgal!) és most már szava lesz az ENSZ-ben és nemzetközi fórumokon is (ellentétben Magyarországgal!).
Kép: az AP képei a hősi harcokról szólnak a terrorállammal szemben
Kép: a hazai hírekben a Biztonsági Tanácsnál csak az oroszokat említették, a kínaiakat nem, ezzel is megtévesztve a hazai közvéleményt















Kép: Bolivia elnöke is a palesztínok mellett kampányolt 











Kép: Ramallahban százezrek ünnepeltek













Kép: Sárközyt és Obamát zsidóknak ábrázolták ....és ezzel nem is túloztak
Kép: az elfogadott beadvány...Magyar elnök, államfő ugyan mikor fog ilyen győzelmi papírlapot lobogtatni az ENSZ-ben, hogy kérem szépen elfogadták Kárpát-haza egyesítését...










Kép: a külföldi zsidósajtó közvetlen közelről fotózza a terroristákat, hogy a lapok eladott példányszámai még nagyobbak legyenek. Ilyen helyekre csak zsidó sajtósokat engednek
Kép: a zsidók fölgyújtják állandóan a palesztínok földjeit, terméseit, falvait

Kép: mese nincs, Palesztína létezik