2011. szeptember 5., hétfő

SZEPTEMBER 5 - HAMISAN TÁJÉKOZTATTAK MEGINT

A BOLIVIÁBAN LÉVŐ TERRORISTÁK
A ZÖLD HATÁRON SZÖKTEK BE
HAMIS PAPÍROKKAL
Az AP ezt jelentette Bolivia fővárosából, szeptember 3-án, de a hazai hírekben és az MTI-nél teljesen mást közöltek. Alább az AP tudósítás részlete. Megjegyzésünk kékkel közbeszúrva! Kép: az EU-s terroristák tablója

A bolíviai bíró tagadta szombaton hogy elutasította volna Elod Toaso magyar-horvát és a bolíviai Mario Tadic szabadlábra helyezési kérelmét, mivel a 28 hónapja fogva tartottakat terrorizmus vádjával vették őrizetbe. (A M1 híradó „összeesküvési” vádat hazudott terrorizmus helyett, a rádióhírekben pedig azt sem mondták be, hogy mivel is vádolják a letartóztatottakat? Majd a tévében a MN beszédhibás lapírója elkezdte mocskolni a boliviai rendszert, mivel őszerinte ez az oka annak, hogy a két letartóztatottat nem engedik szabadon.) "Elutasítjuk a kérelmet az előzetes letartóztatás megszűntetéséről Elod Toaso-nál és Mario Tadicnál" - mondta Ricardo Maldonado bíró. A bolíviai ügyész azt mondta, hogy 2009-ben öten voltak, akik elkészítették azt, hogy megöljék Evo Morales elnököt és terrorcselekményeket, szeparatizmust követtek el, Santa Cruzban. A terrorizmus kapcsán összesen 39 főt vádolnak. Az ügyészek szerint felvetették azt is ez elnök ellenfelei, hogy radikális autonómiát csinálnak és milíciát szerveznek, a keleti régióban, Santa Cruzban. A fenti események miatt töltött 28 hónapot a kát vádlott börtönben. A bolíviai jogszabályok szerint a rendőrségi őrizetben tartás nem haladhatja meg a 18 hónapot, ezért Gerardo Prado mindkét alperes ügyvédje azt kérte, hogy próbaidőre függesszék fel ügyfeleit az őrizetben tartástól. Marcelo Soza ügyész bejelentette, hogy még ebben a hónapban sor kerül a végső tárgyalásra, a folyamat első szakaszában, aztán megy a tárgyalás tovább. Soza azt mondta, hogy elutasítja Tadic és Toaso kérelmét, mert nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel Bolíviában. (Hoppá! Itt van a fő hír, amit hamisan állítottak be a hazai hírekben. Elfelejtették azt közölni a közvéleménnyel, hogy a 18 hónapig tartó letartóztatás, csak a jogosan Bolivában élő állampolgárokra vonatkozik, de a két vádlott és terrorista társaik, azok a zöldhatáron, hamis papírokkal szöktek be Boliviába, hogy a sok ezer dollárért elvállalt terrorcselekményeket elkövessék.) (univison, részlet)