2011. szeptember 26., hétfő

SZEPTEMBER 26 – MEGINT DURVÁN HAZUDTAK A TÉVÉKBEN

A VALÓSÁGOT ELHALLGATTÁK
A TÉVÉS HÍREKBEN
A BOLIVIAI INDIÁNOKRÓL

A tévékben több napja drámai képeket és alatta hazug szövegeket mondanak be az indiánok elleni rendőri akciókról Boliviában. Az indiánok az ellen tiltakoztak, hogy ősi földjükön, ahol az esőerdők vannak,  a kormány oda ne építsen utat. A legnagyobb hazugságokkal etetik a hazai nézőket, mert a lényeget elhallgatják. Bolivia évekkel ezelőtt elhatározta, hogy fontos gazdasági érdekből fejlett utakat épít oda, ahol eddig semmilyen közlekedés nem volt, másrészt Peru irányába is építkeznek utakkal. Most elhallgatják azt a legfontosabb tényt, hogy az indiánok nem maguktól lázadtak föl az utak ellen, hanem őket az ellenzéki pártok bíztatták föl, ezek mögött meg zsidók vannak. Nem új dolog az ilyen hazug megtévesztés, amivel az ottani zsidósajtó telekürtöli a világot, csak azért, hogy lejárassa a Morales-kormányt. Ez eddig sosem sikerült nekik és a zsidócsalók mindig lebuktak. Morales, aki a világon egy személyben, kormánya nevében a legtöbbet tette a környezetvédelemért, aki sok éves munkája alapján még ENSZ kitüntetést is kapott, most úgy tüntetik föl a zsidók, mintha a kormány akarná pusztítani természetet. Valójában a zsidók olyan tudatlan, a politikától elszigetelt idiánokat hecceltek föl és fizettek le, akik mitsem tudtak a kormány valódi céljairól. Alább a boliviai hírügynökség cikke a helyzetről. Az eset hazai szempontból azért érdekes, mert pár napja még Schmitt Pál elnök esedezett a boliviai jó kapcsolatokért Morales elnök lábai előtt és most a zsidók megint beleköptek Schmitt elnök levesébe.
INDIÁN ÁLDOZATOK ZSIDÓ ÉRDEKEKÉRT
Oscar Munoz a rendőrség helyettes parancsnoka elmondta, hogy az őshonos indiánok elleni beavatkozásra azért került sor, mert a katonák testi épségét veszélyeztették a tüntetők, amikor körülvették őket és nyilakkal lőttek a katonákra. Az indiánokkal tárgyalni akaró David Choquehuanca külügyminisztert pedig fogságba ejtették, hogy ezzel zsarolják a kormányt – mondta César Navarro, aki a társadalmi szervezetek ügyintézője a kormányban. A rendőrség megpróbálta őket felkéri arra, hogy hagyják el a területet, de az indiának ezt nem tették meg, pedig járműveket és kamionokat már a rendelkezésükre adtak. Egy másik beavatkozáskor pedig a parasztok elzárták az utakat. Az intézkedések során legalább 15 rendőr sérült meg "nem komolyan". Az indiánok kövekkel válaszoltak a füstbombákra. A rohamrendőrség gáz-és gumilövedékeket is használt. Éles lővedékeket nem. (ABI részlet és kép fönt) Alább AP képek