2011. szeptember 17., szombat

SZEPTEMBER 17 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

Kép: az angolok meghajolnak a cionista lobbi előtt, áll a PressTV címében
A brit külügyminiszter William Hague azt mondta, hogy országa nem lesz képviselve az ENSZ ülésén szeptember 22-én, mert 10 éves évfordulója lesz a 2001-es rasszizmus elleni világkonferenciának, ami egy antiszemita esemény volt.
Kép: a PressTV jelentette, hogy Iránban ma szombat reggel megnyílt az "ISZLÁM ÉBREDÉS" nevű nemzetközi konferencia, amelyen 80 ország 500 tudósa elemzi az idei Közel-Kelet-i és Észak-Afrikai eseményeket. Jellemző, hogy ekkora jelentőségű rendezvényről nemcsak nálunk hallgatnak, hanem a világsajtóban is. De amikor ott fontos kijelentéseket tesznek, akkor egyből felkapják majd a fejüket..
AMERIKA
A PressTV jelentette szintén, hogy az amerikai pénzügyminisztérium vizsgálja azt, hogy 3 izraeli bank és hét svájci bank összejátszott, hogy az adózást elkerüljék és ezért menekítették a pénzüket Svájcba. Az egyik zsidó bank Magyarországon is létezik, a Leumi
DEUTSCHLAND
A világ legnagyobb szórakoztató rendezvénye, amely 17 napig tart, az Októberfest megkezdődött, az AP képei. A hazai tévék még sosem adtak onnan részleteket, pedig lehetne tanulni tőlük pár dolgot
Kép: Kadhafi köszöni szépen jól van...valamelyik bunkerben élvezi az ágyúdörgéseket. Hírek szerint még több hónap mire elfoglalják Afrika Oroszlánjának a barlangját. Kérdés az, hogy addigra hol lesz éppen Kadhafi?



Kép: Berlusconiról elmondták a hírekben, hogy volt olyan nap, hogy egyszerre 17 nővel volt. A vén kéjenc ott csúszott el az ügyön, hogy az egyik prostituált kiskorú volt, s most ezért feszegetik az ügyét. Képen az izraeli miniszterelnökkel Netanyahuval, aki kijelentette, hogy korábban nem akart elmenni az ENSZ közgyűlésére, amikor a palesztín államot megszavazzák, de most úgy döntött, hogy mégis elmegy és ott fog kampányolni a palesztínok ellen. . .