2011. szeptember 21., szerda

SZEPTEMBER 21 – SCHMITT PÁL ESEDEZETT BOLIVIA ELNÖKÉNÉL

EZT LÁTNI KELLETT VOLNA
SCHMITT PÁL MORALES LÁBAI ELŐTT KÖNYÖRGÖTT 

Bolívia elnöke Evo Morales kedden New York-ban a kétoldalú kapcsolatokról és gazdasági kapcsolatokról tárgyalt az Iráni Iszlám Köztársaság elnökével. Az iráni elnök valószínűleg ebben az évben még ellátogat Boliviába. Morales és Ahmadinezsád értékelte a nemzetközi politikai helyzet, nemcsak Latin-Amerikában hanem a világon. Tiltakozásukat fejezték ki az Egyesült Államok katonai agressziója és beavatkozása ellen a különböző országokban, elsősorban a Közel-Keleten. Morales azt mondta ma, hogy az ENSZ (UNO) Biztonsági Tanácsa nem a biztonságot szolgálja, hanem elnézi az Egyesült Államok katonai beavatkozásait és az agresszióit más nemzetek ellen, elsősorban az olaj érdekek miatt. Morales találkozott Schmitt Pállal, Magyarország elnökével, aki megkereste őt azzal, hogy együttműködést szeretnének Bolíviával és támogatást kért ahhoz, hogy Magyarország is képviseltesse magát az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A magyar elnök azt mondta, hogy országa szeretne diplomáciai kapcsolatokat minden nemzettel a világon és felajánlotta, hogy kezdetben ösztöndíjat nyújtanának bolíviai diákoknak Magyarországon, a lehető legrövidebb idő alatt szeretnének egy közös erőfeszítést a két ország között. Morales azt mondta, hogy figyelembe veszi Magyarország kérését, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács tagja lehessen és azt mondta, hogy e kétoldalú vezetői találkozók mindig gazdagítják a lehetőségeket és arra szolgálnak, hogy értékeljék a problémákat és megoldást találjanak ezekre, ha van ilyen. A bolíviai elnök még találkozott a nepáli elnökkel is, majd kiemelte Ollanta Humala, Peru elnöke egységes szerkezetbe tereli a forradalmi változásokat és folyamatokat az egész délemamerikai régióban. (ABI részlet és kép)
MEGJEGYZÉSÜNK
Ezt a Schmitt-Morales találkozót látni kellett volna, de attól tartunk ehhez nem lesz szerencsénk. A hazai tévé csak egy távoli képet mutatott, miközben egy nagy jelentőségű eseményről volt szó. A cionista-kommunista lóláb most újból kilógott. A nemzetközi zsidók összefogtak és Schmitt elnököt használják fel arra, ha törik, ha szakad, a pénz nem számít alapon, de valahogy a számítógépes terroristát valahogy kiszabadítsák vagy enyhítsék a büntetését. Csakhogy ezzel a magyar külügy elkésett és az indiánok nem felejtenek. Négy évig csak a köpködte a magyar külügy és a cionsajtó Boliviát és most egyszeríben odaoson Schmitt elnök Morales lábai elé és hamis szólamokat duruzsol a fülébe. A boliviai külügy nem hülye és az indiánok nem felejtenek. Micsoda aljas hazugság az, hogy Magyarország diplomácia kapcsolatokat szeretne Boliviával....Éppen most? Amikor a terroristák pere kezdődik?! Hiszen Boliviával volt diplomácia kapcsolatunk elég jó alapokon, csak ezt a cionista-kommunista banda megszüntette húsz éve. Morales úriember módjára fogadta a csúszómászó elnököt, hátha megtud tőle valami érdemlegeset. Sajnos a Rózsa-féle terrorista banda ügyét nem lehet ilyen diákösztöndíjakkal feledtetni. Ilyen hatalmas égést csak a hazai diplomácia tud elkövetni. És ott van Irán. Ahelyett hogy Iránnal javítanák a mélypontra zuhant kapcsolatokat még mindig a kehes és beteg Izrael-i lóra tesznek....Jellemző a hazai cionsajtóra, hogy a Schmitt-Morales tárgyalások részleteiről mélyen hallgatnak. Ha megtudunk valamit közöljük. Micsoda züllött, hazaáruló társaság bitorolja a Bem-rakpartot, Martonyi János vezetésével! A külügyminisztérium honlapján még januári hírek vannak....A Fidesz- kormány másfél éve alatt még a honlapot sem frissítették!
ENSZ HÍREK
Dilma Rousseff a 300 milliós Brazilia elnöke mély csalódottságának adott hangot az ENSZ-ben, hogy a 66. közgyűlést úgy nyitották meg, hogy nem köszöntötték az új független palesztín államot, mint az ENSZ jövendő tagját. Morales elnök azt mondta az ENSZ székhelyén, hogy Amerika és a nyugati imperialista országok azért csinálják a katonai agressziókat és háborúkat távoli országokban, hogy ezen országok természeti kicseit és erőforrásait elrabolják. Morales ma este fog fölszólalni az ENSZ-ben. Előtte még kijelentette, hogy csalódott Obama elnökben, mert KETTŐSMÉRCÉT használ az országok megitélésében. (ABI alapján) Kép: Morales-Ahmadinejad az ENSZ-ben