2011. szeptember 12., hétfő

SZEPTEMBER 12 - OMLIK A 10 ÉVES AMERIKAI HAZUGSÁG

IZRAELBEN FŐZTÉK KI
AMERIKÁBAN KIVITELEZTÉK
A 2001-ES WTC TERRORTÁMADÁSOKAT

A tegnapi Hazugság Napján minden hazai tévé sorolta a cionista terror meséjét. Ezek szerint 19 iszlám terrorista követte el a négy repülőtámadást, méghozzá "eltérített" személyszállító gépekkel. Persze most az évfordulón nem nevezték meg a 19 terroristát, nem mutatták a képüket és származási országukat sem határozták be. EKKORRA FIGYELMETLENSÉG 10 ÉV UTÁN AZÉRT MÁR ELÉG GYANÚS.
Továbbá azt állították, hogy amikor Bush elnök egy floridai iskolában ezt megtudta, akkor azonnal bosszút hirdetett Irak és Afganisztán ellen. Irakban hamarosan kivégezték Szaddam Husszeint és Afganisztánban hetekig bombázták a Tora Bora hegyeket, ahol állítólag egy barlangban bújkál Oszama Bin Laden, a terror értelmi szerzője. És mindezt az Al Kaida nevű állítólagos szervezet nyakába varrták. Nos, az évforduló előtt pár nappal a CIA azzal a mesével jött elő, hogy állítólag ők 2 db alkaidás terroristát be akartak szervezni, de azok nem vállalták és utána napokkal később következett be a WTC elleni támadás. De az áldozatok számával is bajok vannak. Nagyon nagy bajok. A terror után először 3500 körüli adatot mondtak, most tíz év után pontosan 2977 áldozatot mondtak és ennyit is véstek állítólag kőbe. Ezen belül kb. 180 körüli volt a Pentagon áldozatok száma. Azt nem mondták, hogy a 4 gépen hány utas volt! Talán utaslista sem volt? Vagy ezek jegy nélkül utazgattak? Tegyük fel a négy gépen mondjuk 400-an utaztak. Ugyanakkor szakértők elmondták, hogy a két toronyban napközben állítólag 14 ezer körüli ember dolgozott, szokott lenni. Ilyen csodásan sikerült onnan a kimenekülés? Hiszen a liftek aligha működhettek a robbanás után tökéletesen. És gyalog lerohanni  nyolcvan emeletről nem semmi ez időbe telik és a lépcsők is zsúfoltak lehettek. Miközben állítólag tűzoltők rohantak föl az emeletekre oltani a tüzet, de ezek állítólag mind odavesztek. Hogy lehet az, hogy a történetről pontosan nem adtak leírást 10 év után sem. Csak mindent higgyünk el?  Alább a PressTV videói feszegetik a lényegi kérdéseket, de már a hazai lapok is, ez utóbbiakra később térünk ki. Végezetül fontos adalék azoknak, akik logikusan gondolkodnak. Hogy lehet az, hogy IZRAEL SEM A TERROR UTÁN RÖGTÖN, SEM TÍZ ÉV UTÁN IS CSAK HALLGAT. Sőt, még arról sem szóltak, hogy ott volt-e emlékezés és ott mit mondtak? Ja?????
 Ami a pokoli tornyokban történt az nem holokauszt volt?
Kép: napokkal a terror után, jó egy évig takarították a romokat és még ma sincs kész az egész. A zászló mögötti épület teteje is sérült
Kép: a Figyelő Net cikkére később visszatérünk
Kép: az iráni tévé adása szerint a Mossadban főzték ki a tervet közösen Amerikával. Amerika a mai napig sem tett semmit közzé az Al Kaida nevű szervezet adatairól, ugyanis ezt is ők találták ki a CIA-ban
Kép: Amerikában előre tudtak mindent a terrorról. Tegnap a tévében érdekes elszólást mondott Simonyi András, aki akkor amerikai nagykövet volt, de éppen akkor itthon volt Magyarországon. Hogy miért volt akkor itthon azt nem mondta, de a tévé sem kérdezte! Simonyi azt mondta, hogy fölhívott akkor két amerikai tábornokot a WTC támadások híréről és ezek azt mondták, hogy ők ezt előre tudták, hogy "nagy bajban lesz Amerika"
Kép: a Huffpost címlapján hozta ezt a képet, ahol éppen zsidó nevű áldozatok vannak....Hogy lehet az, hogy a tegnapi megemlékezésen Izrael nem képviseltette magát???? Nekünk ezek a zsidó nevek is eleve gyanúsak. .
A videón a tornyok robbantását bizonyítják...