2011. július 29., péntek

JÚLIUS 29 - IZRAEL ÉRDEKEIÉRT GYILKOLT A NORVÉG MÉSZÁROS

A NORVÉG MÉSZÁROS CIONISTA ÉRDEKEKET TERJESZTETT A SZÖVEGEIBEN

A NORVÉG HALADÁS PÁRT INDIAI VEZETŐJE NYILATKOZOTT A HVG-NEK
A NORVÉG MÁSZÁROS KORÁBBAN EBBEN A PÁRTBAN IS MEGFORDULT

Z. P.: Mi a véleményük a közép-európai nacionalista jobboldalról? Tud e témában valamit is Magyarországról?

H. G.: Az itteni tévében és újságokban többször is írtak arról, hogy maguknál erősödik az államközpontú gondolkodás és az antiszemitizmus. A magyar szélsőjobboldal, a Jobbik cigány- és zsidóellenes. Ilyen dolgokhoz van aztán a legkevésbé közünk, a mi pártunk ráadásul erősen elkötelezett Izrael irányában. A muszlim terjeszkedés egyformán súlyos kihívás Európa és Izrael jövője szempontjából ugyanis.
Z. P.: Szóval mégsem véletlen, hogy Anders Breivik fantáziát látott a maguk pártjában, mert szót emelnek a muszlimok ellen.
H. G.: Pontosítok: csak a nyugati társadalmakat elutasító és mégis köztünk élni akaró muszlim szélsőség, a muszlim fanatizmus, fundamentalizmus a problémánk, a muszlimokkal és más harmadik világbeliekkel az égvilágon semmi bajunk. Ha lenne, akkor én nem lehetnék az ön interjúalanya, ugyanis anyai részről muszlim vagyok, az egész családom Indiából vándorolt ide.
Z. P.: Kettős identitása van?
H. G.: Itt születtem, Norvégia a hazám. Norvégnak vallom magam, külsőm miatt azonban nem is tagadhatnám, hogy Indiából származnak az őseim. Egész eddigi életemben nem volt ebből problémám, érdem alapon jutottam előre a pártomban, karrieremet se pro, se kontra nem befolyásolta a származásom. Norvégia ilyen ország, nyitott társadalom, és nyitottnak is akarjuk látni a jövőben. E nyitottságot és szabadságot azonban szerintünk igenis veszélyeztetik egyrészt a fanatikus, másrészt az illegálisan itt tartózkodó külföldiek. A norvég állam évente 15-20 ezer bevándorlónak ad letelepedési és munkavállalási engedélyt. De átlagban dupla ennyien jönnek be az országba és az első pillanattól kezdve hazudnak. Hazudják, hogy üldözik őket saját hazájukban, hazudnak azért, hogy – illegális ittlétük dacára is – felvehessék a nagyvonalú állami segélyeket. A norvég adófizetk pénzéből fizetünk bűnözőket tehát. Ez ellen vagyunk, de nagyon.
Z. P.: Mit kellene ön szerint ezekkel az emberekkel csinálni?
H. G.: Kiutasítani. El kell hagyniuk az országot, rögtön azután, hogy lelepleződtek. A szociáldemokrata kormánypárt azonban tétovázik, és emiatt érezhetően romlik a társadalmi légkör. Mi kimondjuk azt, amit az átlag ember itt Norégiában gondol. (HVG, részlet és kép)
Bezzeg a zsidók kiutasítása nem szerepel a norvég párt programjában...
A norvégiai Haladás Párt egy liberális tömörülés, amely az állami beavatkozást teljes egészében elutasítja. A Konzervatív Pártnál is nagyobb adócsökkentésért, a bürokrácia leépítésért és egyéb gazdaságilag liberális dolgokért kampányolnak, például a fejletlenebb régióknak nem is adnának támogatást. Az egyik legfontosabb dolog, hogy Izrael-barátok, tudjuk, hogy ez sem a Jobbikról, sem a Nagy-Románia Pártról nem mondható el - jelentette ki Bíró Nagy András, a Political Solutions Intézet igazgatója. (HírTV)

A NORVÉG SZOCDEM PÁRT IFJÚSÁGI SZERVEZETÉNEK MUZULMÁN VEZETŐI VOLTAK      Kép: aftonbladet

Ma vitték kihallgatásra a norvég tömeggyilkost. A mai téma az esetleges segítő tettestársak kiléte, amit eddig tagadott a terrorista. Kritika érte a norvég rendőrséget is, mert az első robbantásos merénylet után több mint három órába tellett, amíg riasztották a készenléti terrorelhárító egységet és még egy órába, amig helikoptert rendeltek. Nos, ez a késedelem érthetetlen, esetleg szándékos is lehetett. Amikor azt kérdezzük, hogy a gyilkos miért nem ment egy mecsetbe legyilkolni az általa gyűlölt muzulmánokat és miért a sajátjait gyilkolta, akkor választ kaphatunk erre a kérdésre, ha megnézzük a kivégzettek származását. Ma temették el Bano Rashidot keresztény - muszlim ceremónia keretében. Ő volt az elnöke az AUF-nak, a szociáldemokrata ifjúsági szövetségnek. Ugyancsak eltemették Ismail Haji Ahmedot ebből a kategóriából. Tehát muszlimok voltak a norvég ifjusági szervezetek vezetői. A történelemből tudjuk, hogy a vallások és hitfelekezetek sohasem lebegtek a levegőben függetlenül, mert mögöttük mindig ott állt egy kis vagy nagyhatalom. Érvényes ez különösen a kereszténységre és az iszlámra. Nagyhatalmi erőszak nélkül egyik sem jutott volna semmire. A judaizmus megint más elbírálás alá esik, mert ők a nagyhatalmak árnyákában a csótányok alagútjaiban evickéltek és működtek. Svédország Malmő nagyvárosában állandó probléma a Rózengórd nevű muszlim negyed. A franciaországi arab zavargásokon kedvet kaptak és felgyújtottak többszáz személygépkocsit az utcákon minden politikai követelés nélkül. Bizony hatalmi demonstráció volt ez a javából. A zsidók hozták Európa nyakára őket és most röhögnek a markukba. Lesz még itt ramazuri. (tudósítónktól)