2011. július 10., vasárnap

JÚLIUS 10 – ÚJABB FEJLEMÉNYEK A HABSBURG SZÍVRŐL

AUSZTRIA NEM KIVÁNT TÖBBÉ HABSBURGOKAT
A hétfőn 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottó, az utolsó magyar király IV. Károly (I. Károly osztrák császár) legidősebb fia, az 1950-es évektől az európai integrációért fellépő politikus és az osztrák állam viszonya még az 1960-as években is ellentmondásos volt. Az egykori trónörökös 1961-ben hivatalos nyilatkozatban mondott le a család ausztriai örökösödési jogáról, és ismerte el a trón- és vagyonfosztást kimondó 1919-es "Habsburg-törvény" hatályát, hogy visszatérhessen az országba. A nyilatkozat joghatásáról ezután éveken át vita folyt Ausztriában, így Habsburg Ottó csak 1966-ban utazhatott be Ausztriába, s akkor is tüntetések fogadták. Az állam és a Habsburgok viszonya az azóta eltelt évtizedekben rendeződött. (hirszerzo, részlet)
A SZÍVKIRÁLY MAGA DÖNTÖTT A SZIVE ELHELYEZÉSÉRŐL
A 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottó szívét a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában helyezik örök nyugalomra - mondta Hortobágyi Cirill perjel. Habsburg Ottó maga döntött így; Habsburg Mihály főherceget két évvel ezelőtt bízta meg az urnahely elkészíttetésével - mondta a perjel. Az urnahelyet az altemplom padozatának középpontjában alakították ki, és márványlappal zárják majd le. A Habsburg-titkárság közleménye szerint a szívurna elhelyezése hagyomány a Habsburg családban. "Habsburg Ottó kérése volt, hogy szívurnája Pannonhalmán legyen, mert Pannonhalma igen közel állt a szívéhez, miután bencés diákként tanult és érettségizett magyar nyelven". A titkárság azt nem közölte, hogy a szívurnát mikor helyezik el. A főherceg lelki üdvéért július 17-én a budapesti Szent István-bazilikában tartanak szentmisét. Habsburg Ottó és a bencések kapcsolatáról a perjel elmondta: diákkorában pannonhalmi bencés szerzetes tanárok oktatták Habsburg Ottót a magyar nyelv és a magyar történelem ismeretére, és ők készítették fel az érettségire. Blazovich Jákó, Bánhegyi Jób és Vlasits Róbert voltak a tanárai - tette hozzá Hortobágyi Cirill. Irántuk érzett háláját rótta le Habsburg Ottó azzal, hogy 1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után, inkognitóban ellátogatott a Pannonhalmi Főapátságba és a kriptában virágot helyezett el volt tanárai sírján. A bencésekhez fűződő bensőséges kapcsolatát jelezte többszöri pannonhalmi látogatása, továbbá az is, hogy tiszteletbeli elnökségi tagja volt a Bencés Diákszövetségnek - mondta Hortobágyi Cirill.
 (hirszerzo, részlet)
MIKOR JÁRT PANNONHALMÁN
BENCÉS GIMNÁZIUMBAN
HABSBURG OTTÓ?
Dr. Habsburg Ottó önéletrajza
Született Reichenauban, Alsó-Ausztriában, 1912. november 20-án, Károly, Ausztria fıhercege (késıbb Ausztria császára, Magyarország, Csehország, Horvátország stb. királya) és Zita, Bourbon-Párma hercegnı legidısebb fiaként. Ausztriában él 1919 márciusáig, utána Svájcban 1921 végéig, majd 1922 közepéig a portugál Madeiéra szigetén, ahol 1922. április 1-én meghalt Károly király. 1929-ig otthona a spanyolországi Lequetio, majd 1939-ig a belgiumi Steenockerzeel. A vándorlás oka az osztrák Habsburg-különtörvény volt, amely számőzte a családot Ausztriából, és egyben elkobozta minden vagyonát. Csak 1966-ban térhet vissza
Ausztriába az Osztrák Legfelsı Közigazgatási Bíróság ítélete nyomán. 1939-ben Párizsban tartózkodik, 1940-44 között Washingtonban, 194454 között - néhány Ausztriában töltött hónap ki vételével 1945-ben - Franciaországban és Spanyolországban. 1954 óta a felsıbajorországi Pöckingben él. 1951-ben házasságot köt Regina Sachsen- Meiningen hercegnıvel; hét gyermekük van öt lány és két fiú (Károly és György). Tanulmányok Magyar és osztrák tanrend szerinti érettségi Spanyolországban, egyetemi tanulmányait Belgiumban, a Löweni Egyetemen végzi. 1935-ben megszerzi a politika és társadalomtudományok doktora címet. (und.hu, részlet)
Erős kételyeink vannak Ottóka zavaros életrajzát illetően. A fenti hivatalos életrajzban az áll, hogy 1929-ig Spanyolországban élt. Ha 18 évesen érettségizett Pannonhalmán, akkor az 1920-ban lehetett. Viszont azt írják, hogy 1919-ig Ausztriában, utána meg Svájcban élt 1921-ig. Valójában mikor járhatott Pannonhalmán gimnáziumban? Mikor láthatjuk az érettségi tablóképét? Ahogy láthatjuk az értettségit meg Spanyolországban végezte. Egyre gyanúsabb nekünk ez a bencés apátsághoz köthető mese...
BAJOK A SZÍVURNÁVAL
A család mindvégig bízott benne, hogy a kis Ottó egyszer több ország népének uralkodójává válik majd, így nyolc nyelvet taníttattak vele. A háború kapcsán a Habsburgok gyakorlatilag minden vagyonukat elvesztették, így egyetemista évei alatt sokszor Habsburg Ottónak is nélkülöznie kellett az úri élet velejáróit. Sokáig bízott a diadalmas visszatérésében, ám erről végleg letéve 1961-ben a trónról is lemondott. (…) A temetés helyszínét fiának titkársága közölte. Habsburg Ottó számára a Pannonhalmi Apátság szolgál majd végső nyughelyként, ahol a család csupán szűk körben szeretne búcsút venni szeretett hozzátartozójától. (radiototal, júl.4., részlet)
Ebben a hírben még Pannonhalmára közölték a temetését.