2011. július 11., hétfő

JÚLIUS 11 – SÖTÉT FOLTOK VANNAK A HABSBURGOKON

A LEGMOCSKOSABB DINASZTIA VOLT

Európában sok sötét uralkodói család volt, de ezek között is elfajzásban a Habsburgok vezetnek. Az utóbbi napokban elcsendesedtek Habsburg Ottó temetéséről szóló hírek, amelyek közül hazai szempontoból a pannonhalmi szívurna ceremónia lesz a legérdekesebb, bár a Szent István bazilikában történő búcsúztatás sem lesz érdektelen, hiszen ott megjelenik majd a teljes politikai vezetés, beleértve a közéleti figurákat is. Kérdés, hogy a Mazsihisz képviselői is ott lesznek-e a bazilikában? Ugyanis ez az elhíresült szervezet fogadta tárt karokkal Ottókát 1989-ben az ELTE Gólyavárban...Kép: Ottó és György fia, aki a Magyar Vöröskereszt elnöke
 Az önvallomása szerint, mely a Duna-tv-ben hangzott el örmény-zsidó gyökerekkel rendelkezik a Habis család, bár az interjúban a zsidót határozottan nem ismerte el. A család valódi gyökerei a 370-es évekre vezethetők vissza, mikor Bizánc által Kis-Ázsiából a Balkánra betelepített öt törzs egyike volt egy zsidó törzs, mely később a mai Svájc területén lévő Héjavárban alapozta meg történelmét. Az első trónra emelését kétszer is a magyaroknak köszönhette. I Albertet csak úgy fogadta el magyar királynak a nemesség, ha felveszi a római katolikus kereszténységet. Habsburg Ottó volt az, aki a II. világháborúban személyesen kérte az USA-t Magyarország bombázására. Trónörökösi igénnyel lépett fel mind az osztrák, mind a magyar királyi rangért. A kommunisták elleni Páneurópainak nevezett a politikai puccsban jelentős szerepet vállalt annak reményében, hogy visszatérhet... A Duna-TV létrejöttében is jelentős szerepet vállalt - innen kapta a Magyar Királyi TV elnevezést. A magyarság ellen az elkövetett többi Habsburg történelmi bűnök többé-kevésbé ismertek a köz előtt. (jovonkinfo, részlet) Kép: az amerikai B-24-es Liberátor amivel gyilkolták a magyar lakokosságot 1944-45-ben