2011. július 28., csütörtök

JÚLIUS 28 – NEMZETKÖZI MERÉNYLET VOLT NORVÉGIA ELLEN

A HÁTTÉRBEN LÉVŐ CIONISTA KÖRÖKNEK HÁROM FŐ CÉLJA VOLT
1 – Norvégiát megalázni, tesztelni és bosszút állni rajtuk
2 – Üzenni az európai nemzeti pártoknak és mozgalmaknak, hogy szerepeltek a norvég bérgyilkos listáján és mindent tudunk rólatok
3 – A terrorüggyel gátolni és akadályozni a palesztín állam szeptemberi ENSZ elismerését
NEM MAGÁNYOS GYILKOS VOLT
HANEM MEGSZERVEZETT
NEMZETKÖZI AKCIÓ VOLT
Kis hírfoszlányok innen-onnan érdekessé teszik a norvég rendőrség habogását. Szeretnék, ha a tömeggyilkosuk egyedül lett volna. A probléma ott van, hogy nem volt egyedül. A legutóbbi hír szerint bérelt autóval kocsikázott le a vízpartra a robbantás után, a kompkikötőbe. Ott gyalog felszállt egy nehéz táskával, amiben a lőszerek és a fegyverei voltak. A sziget oldalán várta egy személykocsi, mely beszállította a központba - nyilatkozta az egyik matróz a kompról. És itt vége szakadt az eseménynek, mert senki sem kérdezte tovább, hogy kik voltak a reá váró személyek a szigeten? Valaki feltette a kérdést, hogy ha annyira gyűlölte a muszlimokat, akkor miért nem ment be egy mecsetbe vérfürdőt csinálni? És miért a sajátjait gyilkolta le? A kérdésre egy naiv lányka adta meg a választ: Azért, mert ezt a feladatot kapta valakiktől. 1963-ban Kennedy gyilkosának Osvald lett kinevezve, akit nagy nyilvánosság előtt szállítottak a börtönbe. Ez ajánló alkalom volt Jack Rubinak, hogy lelője. Magányos gyilkos, hazudták a világnak, de azért titkosították az ügyet 70 évre. Ugyanerre a mintára hülyítették a világot a svéd miniszterelnök Olaf Palme meggyilkolása után is. Egy „alkoholista magányos gyilkos”. De azért a biztonság kedvéért az ügyben nyomozó rendőrfőnök is meghalt valami misztikus betegségben. A nagyvilág birkái meg birka módra bégettek néhányat és elfelejtették az ügyet. (tudósítónktól) Kép: origo
HÁTTÉR
Az a hír, hogy a norvégok hivatalosan bejelentették, hogy idén csak vizsgálatok lesznek és jövőre lesz a tárgyalás, ez ékesen bizonyítja, hogy a norvég állam taktikázik politikai okokból és nem egy egyszerű köztörvényes bűncselekménynek tekintik az ügyet. Már most látható, hogy a norvégok a saját kezüket kötik meg, mert a nemzetközi viszonyokhoz szeretnének alkalmazkodni és igazodni, ebben a terrorügyben. Az is biztos, hogy a következő hónapok még hoznak meglepő tényeket ebben az ügyben és az is látható, hogy apró adagokban szivárogtatják ki az adatokat. Mi innen a távolból azt állítjuk, hogy hazugság volt a „teherautós” robbantás. Hazugság volt az is, hogy a robbantás után egyedül ment a szigetre gyilkolni. Hiszen a túlélők mondták, hogy egy másik fegyveres lővését is érzékelték. És az sem volt véletlen, hogy robbanólövedékeket használt, hogy még borzalmasabb legyen a roncsolás. Ez az egész ügy összefüggéseiben kisértetiesen emlkeztet a 2001-es New York-i merényletre. A zsidók a gyilkosságaikat sokszor trükkös módon csináltatják meg másokkal. Itt is arról volt szó, hogy a nagyszámú gyilkossággal megfélemlítést okozzanak a lakosság körében. Ez sikerült nekik. Ez az elterelő robbantás és gyilkosság kellett nekik a távolabbi Izrael-i célokhoz, hogy Norvégiát teljesen lejárassák, utalva a korábbi „Oszló-i” egyezményekre. Fölkorbácsolják az indulatokat az európai bevándorlási ügyekkel. Akárhogy nézzük és csűrjük-csavarjuk ezt az ügyet, csak zsidó érdekekkel lehet mindent magyarázni. Az sem véletlen, hogy a norvég rendőrség szinte semmit sem tud, vagy amit tudnak azt nem merik elmondani, s ezért a nemzetközi sajtó magyarázza meg a terrorügyet, hogy mit gondoljanak erről az emberek. Még két fontos cikkünk van erről, később közöljük.