2011. július 17., vasárnap

JÚLIUS 17 – AMERIKA AGGÓDIK KÍNA MIATT

KÍNA LETÖRI AMERIKA SZARVÁT

A Reuters hírügynökség szerint heteken belül tesztelni kezdhetik Kína első repülőgép-hordozóját. Az ukránoktól 1998-ban megvásárolt Kuznyecov-osztályú Varyag anyahajót eredetileg kaszinóhajóvá akarták átalakítani, de úgy tűnik, a kínaiak hamarosan befejezik a felújítását. A Varyag valószínűleg elsősorban oktatóhajó lesz, ahol a pilóták gyakorolhatják a fel- és leszállást. De egyes források szerint Sanghajban épül már egy teljes mértékben kínai anyahajó is. Ezzel Kína komoly lépést tesz az erőforrásokban gazdag dél-kínai tenger feletti uralomért folyó játszmában. A térségben eddig is komolyan érdekelt volt az ázsiai ország, és ha rövid időn belül képes jelentős felszíni flottát kifuttatni a Csendes-óceánra, az tényleges aggodalomra adhat okot, a környéket a második világháború óta saját kerti tavának tekintő amerikai haditengerészet vezetőinek körében. Egy, a Kuznyecov-osztályúhoz hasonló, közepes méretű, hagyományos meghajtással üzemelő repülőgép-hordozó költsége megközelítőleg 2 milliárd dollár, és a források szerint Kína a közeljövőben legalább kettőre szeretne szert tenni. A kínai hadsereg modernizációja egyébként is hihetetlen ütemben halad, mind a rakétatechnológia mind a műholdak tekintetében jelentős előrelépések történnek. A térség fő puskaporos hordója a vitatott Tajvan sziget. Az önálló államot Kína saját területének tartja és a most fejlesztés alatt álló rakéták valós veszélyt jelenthetnek bármely repülőgép-hordozó flottára, amit Washington a sziget környékére tud csoportosítani, ha a kommunista ország tényleg érvényesíteni szeretné birtokjogát. A modernebb kémműholdak pedig lehetővé teszik a hadsereg vezetése számára, hogy élőben legyenek képesek követni bármely ellenséges csapatmozgást és irányíthassák a ballisztikus rakétákat. A statikus célpontokról készített megfigyelés tekintetében a kínaiak már most képesek felvenni a versenyt az amerikaiakkal, és a gyorsütemű szatellit fellövések miatt hamarosan meg is előzik őket. De az új technológiáknak köszönhetően Peking képes lesz akár valós idejű taktikai támogatást nyújtani a harcoló egységeknek. A kínai hivatalos álláspont szerint mindezek az újítások csupán az ország védelmét erősítik, Kína nem fog semmilyen fegyvert támadó céllal bevetni. (mahu, részlet)
A legújabb hírek szerint Kína az űrhajózásban is szeretné átvenni az első helyet. Újabban már a Hold, a Vénusz és a Mars kutatását is tervezik.