2011. július 17., vasárnap

JÚLIUS 17 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

Kép: a kis Obama zsidó édesanyjával (Ann Dunham), az apja kenyai néger volt














Kép: balra az osztrák elnök Mauthausenban, ahová a zsidóbérenc lengyel elnök, Komorowski (középen) ellátogatott és megélhetési holotúlélők szórakoztatják...,AP kép
Kép: Clintonné Hague brit külügyminiszterrel az iszlám helyzetet vitatta meg, AP













Kép: Clintonné a törököknél nemcsak az iszlámot, de a keresztényket is tanulmányozta, AP
Kép: az USA pár hete bejelentette, hogy Ilyas Kashmiri híres AL KAIDA vezetőt megölte, de közben kiderült, hogy él és semmi baja, de erről az amerikaiak hallgatnak














Kép: amerikai lap idézi a görög véleményt, hogy a görögtűz Európát föl fogja ébreszteni....Most már olasz-tűzről is beszélhetünk, mert az olaszok sem fogják némán lenyelni a megszorításokat, miközben 11 ezer líbiai menekültet kell etetniük, stb. Az EU mélyen hallgat a súlyos helyzetről, Németország retteg a görög és olasz helyzettől, mert őket is érinti..

Kép: egy zsidó német alapítvány a képen látható "kvadriga" díjat alapította pár éve, amelyet eddig több gennyes politikus kapott meg, most ezzel Putyint akarták  díjazni, mivel a német-orosz kapcsolatokban sokat köszönhetnek neki, de olyan hatalmas lett a botrány Németországban, hogy idén senkinek sem adnak ebből a díjból. A díj lovai a Brandenburgi kapun vannak, többszáz év óta, amit Napóleon elrabolt, de később visszaszerezték a németek


Kép: az AP képein szír menekültek Libanonban ellenkormányt hoznak létre és megdöntik Assad gyilkos rendszerét. Sok ezren már Törökországban is vannak. Balra képen annak a megkínzott és megölt 13 éves gyereknek a képe, akivel a szadista rendőrök végeztek..Most már csak idő kérdése, hogy Assad rendszere mikor szünik meg