2011. július 17., vasárnap

JÚLIUS 17 - ZSIDÓ SZEKTÁK A PARLAMENTBEN

SCIENTOLÓGUSOK A PARLAMENTBEN

A hazai sajtóhírek igen óvatosan kezelik ennek a zsidó szektának a témáját. Semjén Zsolt a héten kijelentette, hogy amig ő lesz a pártban, addig nem jegyzik be egyházként a scientológusokat. Hogy mennyire be vannak épülve a pártokba, az abból is látszik, hogy egy csomó igen értékes pesti ingatlant megszereztek, többek között a híres történelmi épületet, az elmegyógyintézetet is, még az SZDSZ idején. Ez olyan hatalmas bűncselekmény volt, amit máig is elhallgatnak. Csodálatos módon Budai Gyula szemét nem veri ki ez az ingatlanlopás, aminek a múltja közel húsz évre nyúlik vissza. A scientológusok hirdették azt a hazugságot mindenütt, hogy a betegeket erőszakkal gyógyítják, stb. S ezért kell fölszámolni az elmeintézetet. Melyik nap a tévében a szekta főnöknője sértődötten jelentette ki, hogy nem nyugszanak bele abba, hogy most törölték őket, céljuk hogy újra egyházként ismerjék el őket. Mi csak annyit állítunk, hogy a közel 360 bejegyzett egyház 80 %- a zsidó szekta volt. Csak különböző neveket adtak maguknak. A scientológusok tettei semmiben sem különböznek attól,  amit a Hit Gyülekezete művel. Most a "hitgyülit" elismert "keresztény" egyháznak könyvelték el, hivatalosan. Mit szól ehhez az Erdő rabbi által vezetett katolikus egyház? Ugyanis a rabbi egyháza tökéletesen együttműködik minden zsidó szektával.  Képek: objektivszcn.blog
Kép: a blogban szereplő scientológus vezetők


























































































































Kép: a képen látható Weith Katalint szólaltatták meg a tévében, mint a szekta vezetőjét. Nagyon valószínű, hogy ezek a figurák csak amolyan bábok, a háttérben és külföldön lehetnek az igaziak. Köztudott, hogy szekta fizikai és lelki  kínzásokkal teszi alkalmassá a tagjait. A szektát egy Hubbard nevű kalandor zsidó találta ki, hogyan lehet trükkös módon pénzt és politikai hatalmat szerezni. És ez a szekta 20 évig párt és politikai támogatással garázdálkodhatott Magyarországon...A Fidesz támogatásával is!

Kép: L.R.Hubbard (1911-1986), a szekta kitalálója