PERU ELNÖKE KÜLFÖLDRE LÁTOGAT
A megválasztott Peru-i elnök, Ollanta Humala (képen) egy hét múlva Dél-Amerika-i körutat csinál, hogy szorosabbja fonja az déli kontinens országainak közös érdekeit. Többek közzött elmegy Argentínába, Brazíliába, Chilébe és Uruguayba. A második látogatatása során elmegy Ecuadorba, Kolumbiába, Venezuelába és Bolíviába, de ennek időpontját még meg kell határozni. Egy interjúban azt mondta a CNN-nek Humala, hogy reméli, hogy elutazhat az Egyesült Államokba is. Elemzők szerint Humala látogatásai mögött az érdekkapcsolatok erősítése áll az országokkal, a Déli Közös Piaccal (UNASUR) és az amerikai bolivári népeinek szövetségével, az ALBA-val. (lostiempos, részlet)

BOLIVIA
Morales elnöki rendeletett hozott, hogy azonnal ellenőrizzenek minden használt autót. Az ügy mögött az van, hogy a zsidó kereskedők ne tudják eladni a lopott, csempészett kocsikat a szegényebb embereknek. A vámhivatalnak minden kocsit 15 napon belül nyilvántartásba kell venni. (lostiempos alapján)
Bezzeg Magyarország! Itt aztán a lopott autók kereskedésének a paradicsoma van. Ovi Viki nagyszerű kormánya szabad kezet adott minden bűnözőnek. Itt olyan rend van ám, hogy a cigánymaffiáknak ahhoz is joguk van, hogy elüssék a rendőrt, ha kedvük tartja. Ez a PINTÉR-ORBÁN-féle „rend”.
IRÁN
VÉGRE EZT IS MEGÉRHETTÜK
Teheránban június 12-én és 13-án egy nemzetközi konferenciát tartanak "Nukleáris Energia mindenki számára, nincsenek nukleáris fegyverek" -címmel, amelyről a Press TV tudósítója Teheránban számolt be. Az összejövetelen nemzetközi szakértők, nagykövetek és nemzetközi szervezetek képviselői vesznek részt, mint például az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége (NAÜ). Az iráni külügyminiszter helyettese, Mehdi Akhoundzadeh elmondta Press TV-nek, hogy a konferencia rávilágít arra is, hogy Izrael politikáját a nukleáris kétértelműség jellemzi. Izrael nem hajlandó sem megerősíteni, sem tagadni, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel.
Ez egy újabb hatalmas pofon lesz Izrael számára. Mert valójában Izrael fenyegeti a világbékét az atombombáival.
BOLIVIAKép: Ruben Costas, Santa Crúz tartomány kormányzója azt állítja, hogy a MAS kormánypárt puccsot végez az ellenzéki politikusok ellen....(hoybolivia)
