2011. április 20., szerda

ÁPRILIS 20 - ÉLETBEN TARTJÁK A GYILKOSOKAT

SOKBA KERÜLŐ GYILKOSOK
Charles Milles Manson, ismertebb nevén Charles Manson (Cincinnati, Ohio, 1934. november 12.), amerikai bűnöző, akit többek közt az 1960-as években elkövetett Tate-LaBianca gyilkosságok kiterveléséért ítéltek el. Az Egyesült Államok folklórjában a gonosz egyik megszemélyesítője. Már a gyilkosságok előtt jól ismert bűnöző volt: sokat ült börtönben kocsilopásért, hamisításért, hitelkártyacsalásért, lányok futtatásáért. Több személyes kudarc is érte, költőként és gitárosként is próbálkozott, de semmiben sem volt sikeres. Manson valódi pszichopata, magát Krisztus és a Sátán megtestesülésének vélte. Az 1960-as évek végén lett egy hippipünkösdista csoport vezetője és az élén több brutális gyilkosság kitervelője. A Manson Család nevű csoport gyilkolta meg többek közt Sharon Tate filmszínésznőt, Roman Polański filmrendező feleségét nyolc és fél hónapos terhesen. A kaliforniai Corcoran Állami Börtönbe került, ahonnan 2007-ben, 73 éves korában feltételesen szabadulhatott volna, ám erre nem került sor. Legközelebb 2012-ben kerülhet szóba a szabadlábra helyezése. Mark David Chapmannel, John Lennon gyilkosával sokat levelezett börtönéből. (wikipedia) Kép: az AP képén látható, hogy szemöldöke között horogkereszt tetoválás van
Egy amerikai hír szerint a most 76 éves Manson (képen) egy nagy magazinnak nyilatkozott, húsz évi hallgatás után, amelyben föllépett mint környezetvédő és üzengetett az emberiségnek hogy elpusztul, ha tovább így folytatódik a klímapusztítás. A cikk nem írta, hogy mennyit markolt föl a nyilatkozatért? A ravasz gyilkos lehet hogy úgy gondolja, hogy humanista szövegelése majd beleszámít abba, hogy szabadon engedjék.  Persze Manson a 60-as, 70-es évek amerikai szennykultúrájának egyik áldozata, hiszen hozzá hasonló gyilkos és deviáns alak igen sok volt akkoriban. A cikk azt sem közölte,  hogy a több mint negyven éve börtönben lévő gyilkos mennyibe került az amerikai adófizetőknek? Kép: Manson 1971-ben elitélésekor