2011. április 14., csütörtök

ÁPRILIS 14 - NINCSENEK KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÓI AZ MTI-NEK?

Megkezdték a bizonyítékok bemutatását a Tóásó-ügyben
A bolíviai ügyészség megkezdte csütörtökön a bizonyítékok felsorakoztatását az úgynevezett terrorista csoport ügyében, amelynek Tóásó Előd személyében magyar vádlottja is van. A vád olyannyira titkosként kezeli ezeket a bizonyítékokat, hogy a bemutatásuk idején a sajtó képviselőit még a bíróság épületébe sem engedték be - mondta el telefonon az MTI-nek Lukács Csaba, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként van jelen az eljáráson. A gyanúsítottak hozzátartozói előzőleg megpróbáltak a tudósítók segítségére sietni azzal, hogy átadták a nekik járó helyeket, azaz kivonultak a teremből, ahová a bíró éppen helyhiány miatt nem engedte be a sajtót. Ez az érv így alaptalanná vált, de a bíró hajthatatlan maradt. A bizonyítékokról korábban az ügy vizsgálatát vezető Marcelo Soza ügyész azt mondta, hogy olyan veszélyes eszközökről van szó, hogy némelyiket meg is kellett semmisíteni. A meghallgatás egy későbbi szakaszában, amikor a bizonyítékokat már kivitték, végre bejuthattak az újságírók is a terem végébe. Ekkor a vádlottak egymás között összebeszélve kis tiltakozó előadást rögtönöztek: mindannyian "Igazságot és Szabadságot" feliratú pólót rántottak magukra, a szájukat pedig valamivel leragasztották, és egyszerre fordultak a fotósok felé. A meghallgatást egyébként felgyorsították, hogy behozzák a korábbi napok késéseit, és ezért még ebédszünetet sem tartottak - mondta el "menet közben" Lukács Csaba. Az egyes vádlottak ügyvédjei a hozzátartozók beleegyezésével csütörtökön megállapodtak, hogy az addig követett egyéni próbálkozások helyett minden tárgyalási nap estéjén egyeztetik a taktikájukat. Az eljárásban több tucat személyt, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt államellenes összeesküvéssel és terrorizmussal vádolják. (MTI)

MEGJEGYZÉSÜNK
Megengedhetetlen az, hogy egy magyar hírügynökségnek ne legyenek tudósító, legalább a legnagyobb világvárosokban. Mondjuk Amerikában, oroszoknál, Kínában, Dél-Amerikában, stb. Ezzel szemben most egy utazó ügynök hamis szövegeit úgy adja tovább az MTI, mintha az hiteles lenne. Lukács Csaba már önmagában is egy zavaros figura. Miközben a MN újságírója, aközben egy üzletelő nemzetközi szektáknak a tagja, aki külföldön mindenfélét hazudik magáról. Ezt nem mi találtuk ki, hanem ő saját maga dicsekedett el vele a tévében, nem is egyszer. Melyik nap már az egyik hírben úgy mutatták be mint Tóásó Előd vádlott „védőügyvédjét”. Az MTI-t minősíti, hogy egy ilyen zavaros figura kacsa szövegét úgy adja elő, mint hiteles forrást. Arról nem is beszélve, hogy Lukács kifejezetten a zsidó érdekek képviselője. Ez mondjuk Tóásó ügyében stimmel is. Ha valaki elolvassa a fenti szöveget, arról azonnal megállapítható, hogy ez egy szemét, nem pedig hiteles tudósítás. Amit Lukács összehordott, annak a fele sem igaz. Kép: Tóásó kedvenc fegyvereivel