2011. április 19., kedd

ÁPRILIS 19 – RAZZIA A SZABADKŐMŰVESEKNÉL

HÁZKUTATÁSON VETT RÉSZT AZ ÜGYÉSZ
AMIRŐL A HAZAI
HÍREKBEN HALLGATNAK
SOZA ügyész, aki a terrorizmus ügyét nyomozza a második nap  razziát tartott Santa Cruz -i lakásokban. Azt mondta, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy két "páholy" is volt Santa Cruz-ban amelyek összekapcsolódtak a terrorista csoporttal, amit 2009. április 16-án felszámoltak Santa Cruzban. Megvannak a dokumentációi a páholyoknak. Tudjuk, hogy (a szövetség egykori elnöke) Ronald Castedo volt az elnöke a Knights of the East (Keleti Lovagok) páholynak, akik valószínűleg közvetlen kapcsolatban voltak Eduardo Rózsával - mondta. Van elég bizonyítékunk, meg kell mondanom. Mr. Castedo valószínűleg részt vett ebben a csoportban, mint a Keleti Lovagok páholy elnöke, így nem csak parancsokat osztogattak a tartománynak a költségekre, hanem másokat is erre vettek rá, ez derült ki a vizsgálatban. Dokumentumokat találtak ezekről az emberekről - mondta. Tegnap Soza ügyész Santa Cruzban idézéseket és razziákat tartott legalább öt lakásban és üzletben. (Erbol) Kép: Soza ügyész a házkutatáson, sapkában