2011. február 10., csütörtök

FEBRUÁR 10 - LETORKOLTÁK AZ ÁLLAMTITKÁRT

A CIGÁNY MŰSORVEZETŐ BELEFOJTOTTA A SZÓT    
A FIDESZES ÁLLAMTITKÁRBA

Ma érdekes közjátékot láthattunk, az sokadik cigányműsorban amelynek most az "Együtt" nevet adták. Ezen kívül még legalább féltucat cigányműsor megy a tévékben, de magyar szellemű és tartalmú az egy sem. A műsor vendége a cigányügyi államtitkár volt, Balogh Zoltán, aki többek között felhozta azt a közelmúltbeli esetet, amikor két cigánygyerek vidéki faluban brutális módon megölt egy nyolcvan éves magyart. Daróczi János, a műsorvezető már előzőleg is többször belevágott az államtitkár szavába, de ennél a témánál szó szerint belefojotta a szót, amikor Balogh próbálta azokat az eseteket fölhozni, amikor magyargyűlölő cigányok magyarokat öltek meg. Persze Balogh ezt a megaláztatást némán eltűrte. Tehát egy fideszes államtitkárt kapcarongyként kezelnek a cigányok. De volt az adásnak egy másik épületes része is, amikor a cigány-zsidó keverék államtitkár azzal hozakodott elő, hogy igen sok magyar egyetemista cigánynak vallotta magát, hogy íly módon pályázati pénzeket megkapjanak. Ekkor azon tanakodtak Daróczival (az elég népes Daróczi klán a sajtóban és állami hivatalokban föllelhető), hogyan lehetne megállapítani azt hitelt érdemlően, hogy ki a cigány és ki nem? Érdekes módon a kisebbségi választásokon ezt a kérdést már megoldották. Ezt hinnénk mi egyszerű honpolgárok, de a valóság az egészen más. Alig volt vége pár hete a kisebbségi választásnak (azóta is hallgatnak az eredményekről) most azt olvassuk egy román szevezetről, hogy ál-románokat választottak meg, akik nem is románok. Balogh azzal jött elő, hogy egy EU-szabvány kellene arra, hogy a cigányokat be lehessen azonosítani hivatalos helyeken. Nekünk is lenne egy javaslatunk, ha már eddig eljutottak ebben a fogas kérdésben. Terjesszék ki ezt a beazonosítást a zsidókra is. Ne kelljen rejtőzködő és bújkáló zsidókról tudnunk....Egyébként a műsorban elhangzott az is, hogyha pénzről van szó, akkor cigányok a cigányok, de ha a rendőrségi bűnügyekről van szó, akkor már nem cigányok. Kép: a műsorvezető lent és az államtitkár fönt