2011. február 10., csütörtök

FEBRUÁR 10 - EGYIPTOMI HÁTTÉRÜGYEK

NEM MINDEN HÍR ÚGY VAN AHOGY ELŐADJÁK
A hazai olvasókat teljesen hülyére veszik a hazai hírekkel, hiába hivatkoznak külföldi hírügynökségekre, mert a külföldi híreket is manipulálják. Nem szabad elfelejteni azt, hogy
a világpolitikai jelentőségű ügyeknél hírháborút folytatnak.
 A valós híreket összekeverik jelentéktelen vagy álhírekkel és igen fontos híreket pedig elhallgatnak. Az egyiptomi eseményekkel kapcsolatban ez a hírháború most fokozottan érvényes és akik elhisznek minden hírt, azok magukra vessenek, mert a hírgyártóknak ez volt a célja: a félrevezetés.

Óriási vagyont halmoztak fel az egyiptomi politikusok

Az Al-Masry al Youm egyiptomi újság ismertette néhány olyan volt miniszter, üzletember és politikus vagyonát, akik nem hagyhatják el az országot. A politikusok vagyonát zárolták. Ahmed Ezz, a Nemzeti Demokrata Párt volt főtitkárának a vagyona 18 milliárd egyiptomi font, azaz körülbelül 600 milliárd forint. Ahmed al-Magrabynak 11 milliárd egyiptomi font volt a vagyona, ez körülbelül 365 milliárd forint. Zuhair Garrana, aki a turizmusért felelt miniszterként 13 milliárd egyiptomi fontot - 430 milliárd forintot - bukott el. Rashid Mohamed Rashid volt ipari miniszter 12 milliárd egyiptomi fontját - közel 400 milliárd forint - zárolták. A volt belügyminiszter, Habib al-Adly 8 milliárd egyiptomi fontot - 265 milliárd forint - vesztett el.
Obamáék nagyot hibáztak
A kaliforniai tengerészeti egyetem nemzetbiztonsági professzora, Robert Springboard professzor szerint az Obama-kormány félreérti az egyiptomi helyzetet. Úgy véli, Frank Wisner különleges megbízott hibázott, amikor csak a katonaság vezetőivel találkozott, és az új ellenzék képviselőivel nem. "Találkozott a katonai vezetőkkel, majd bejelentette, hogy Mubaraknak szeptemberig hatalomban kéne maradnia: ezzel teljesen kirántotta a szőnyeget az ellenzék alól." (BBC)
Ügyesen taktikáznak a hatóságok
Egy nemzetbiztonsági szakértő szerint az egyiptomi hatóságok ügyesen húzzák az időt, ami nagy segítség a kormánynak. Robert Springborg, a kaliforniai tengerészeti egyetem professzora szerint a hatóságnak sikerült megúsznia a vihart. Halogatták a tárgyalást, mert nem akartak nyomás alatt tárgyalni. Közben megfélemlítették a tüntetőket, akiknek egyre csökken a támogatása. "Sok egyiptomi egyre jobban aggódik a gazdaság helyzete és a tüntetők sorsa miatt. A katonaság a tüntetők terének szűkítésével csökkenti a kormányra nehezedő nyomást, hogy az erőpozícióból tárgyalhasson." (BBC) (index, részlet, két nappal ezelőtti hír) Kép: CNN