Ajánljuk figyelmébe az alábbiakat azoknak akik most az alkotmányosság körül nyüzsögnek, zsibonganak!
Szálasi Ferenc: Hungarizmus 1.A Cél című könyvből egy részlet
Hungarista alkotmányosság és reformok
A hungarista hatalomhoz korántsem csupán egy hősies honvédő háború kapcsolódik. A hatalomátvételre alkotmányosan, törvényesen került sor: Horthy október tizenötödikei úgynevezett fegyverszüneti proklamációját másnap önként visszavonta és megbízta Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával. Szálasi tehát az államfőtől kapta miniszterelnöki kinevezését. Ezután Horthy lemondott kormányzói tisztéről, ami szükségessé tette az állam legfelső vezetésének megújítását. A javaslat szerint az államfői tisztséget nem töltik be, viszont alakul egy háromtagú Kormányzótanács, élén Szálasival mint Nemzetvezetővel, aki továbbra is megtartja miniszterelnöki tisztségét. A javaslatot a parlament elfogadta, majd november 4.-én sor került Szálasi ünnepélyes nemzetvezetői beiktatására. Szálasi esküjét a Szent Koronára tette le. Ő az utolsó magyar államfő, aki a Szent Koronára esküdött. A következő időszakban a meghozott törvények és rendeletek azután egy valóságos társadalmi forradalmat indítottak el. E forradalom kevés időt és kis, sőt egyre kisebb területet kapott a kibontakozásához, de a kis területen kevés idő alatt lázasan folyó munka számos maradandó szellemi-politikai alkotást hagyott az emlékező utókorra, s ez akkor is igaz, ha az elmúlt évtizedekben a hivatalos szervek az emlékezés előtt a zsilipeket minden eszközzel elzárni, a tényeket pedig meghamisítani igyekeztek. Ehelyütt nincs mód arra, hogy a társadalmi viszonyok, a személyes magatartásmódok vagy a gazdasági rend hungarista átalakítását részleteiben taglaljuk, néhány fontos reformról azonban mindenképpen szót kell ejtenünk. Így pl. 1944. november 8.-án rendeletet fogadták el a Dolgozó Nemzet Hivatás Rendje felállításáról. Ez a hivatásrendi szerveződés a fasiszta korporációs rendszernek egy továbbfejlesztett változatát képviselte. A végrehajtási utasítás 14 hivatásrendet állapított meg, amelyek fontosságuk szerint hierarchiát alkottak. Az első rendet - az adott körülmények között abszolút szükségszerűen - a fegyveres erő alkotta. Ezután az egyházak rendje következett. Ismerve a hungarizmus felfogását az egyházak és a vallásosság társadalmi-kulturális szerepéről és jelentőségéről, a felekezetnélküliség tűrhetetlenségéről, a vallásos tudat, az erkölcsi magatartás és a lelki nagyság közötti összefüggésekről, aligha meglepő az egyházak és a hitélet kiemelt rangja egy hungarista berendezkedésű államban. A harmadik rend az édesanyáké volt. Ez egyet jelentett az anyaság különleges megbecsülésével, ami egy fajvédő, a népiség jövőjét szentnek tartó eszmekörben a legtermészetesebb. Az anyák rendjét a nemzetnevelőké követte, ami a népben-nemzetben gondolkodó társadalom feladatainak fontossági rendje szerint ugyancsak természetes: ti. ha a legfontosabb az önvédelem, majd a társadalom erkölcsi-lelki arculatának megrajzolása következik, ill. ezután a jövendő nemzedékek világra hozatala s az ennek keretét jelentő családi életforma kapja a sorrendben a következő rangot, akkor világos, hogy a sorrendben ezután következő legfőbb feladat: az új nemzedékek felnevelése, ami hangsúlyossá teszi az óvodától a felsőfokú tanintézetekig terjedő nevelő (és persze: oktató) tevékenységet. Az egészségügyi dolgozók rendje alkotja a fontossági sorban következő csoportot. Ez ugyancsak aligha vitatható, miként az is nyilvánvaló, hogy a betegek szemében az egészség a legfontosabb és az orvosi hivatásnak van a legnagyobb rangja. Ezután a közalkalmazottak, majd az önálló értelmiségiek következnek s a két réteg egymáshoz viszonyított helyezése nyilván azt a felfogást tükrözi, hogy a közérdek előbbre való, mint a magánérdek. A tulajdonképpeni termelő ágazatok csak ezután következnek a hierarchiában, annak bizonyságául, hogy a hungarizmus - szemben az anyagelvű kommunista vagy a hasonló liberális gondolkodásmóddal - a lelki-szellemi tevékenységet az anyagi termelő munka elé helyezi. A termelő rendek közül az első a parasztságé. Ez nemcsak a táplálkozás, az élelmiszerek kiemelt fontosságából következik, de abból is, hogy a hungarizmus nemzetiszocialista parasztállamot akart felépíteni. A sorrendben az energiatermelő bányászok, majd az ipar dolgozói, a "munkások" következtek. (Figyelemre méltó, hogy Szálasi magát a munkásrendbe íratta be, miután a börtönben kitanulta a takács mesterséget.) A céhbeliek rendje következett ezután, amelyet a szállítás, a közlekedés dolgozóinak a rendje követett. A két utolsó rend a kereskedőké, ill. a hiteléletben dolgozóké volt. (Vagyis hungarista gondolkodás szerint a pénzzel foglalkozó bankárok tevékenysége a legkevésbé értékteremtő munka s így - erkölcsiekben, anyagiakban - nekik jár a viszonylag legkevesebb. Jellemző viszont, hogy pl. az USA-ban vagy akár a mai Magyarországon is a bankszakma a legjobban fizetett ágazat. Napjaink ún. fejlett országaiban az értékrend a feje tetején áll.) A szóban forgó hivatásrendek nagyon fontos feladat teljesítésére jöttek létre, nekik kellett szociálisan gondoskodniuk a dolgozó nemzetről, nekik kellett a termelőeszközöket "igénybe venniük" és a szakosított nemzetnevelést megszervezniük. Hasonlóképpen nagy jelentőségű volt az üzemi tanácsok létrehozásáról szóló rendelet is. E szerint minden olyan cégnél, ahol több mint 20 dolgozót foglalkoztatnak, üzemi tanácsot kell létrehozni, amelynek a dolgozók munkaviszonyaira vonatkozó törvények, és rendeletek betartatásán kívül a hungarista életforma meghonosodásának élharcosává kell válnia. A hungarista kormányzat meghirdette azt az elvet is, hogy a pénz hatalmán kívül meg kell törni a születési kiváltságok hatalmát is, és arra kell törekedni, hogy a jövőben kizárólag a tehetség és a munka legyen az emberek értékmérője. Kétségtelen, hogy a harc, a kiürítés, a városvédelem-szervezés körülményei között egy új és boldogabb magyar jövő kimunkálására nem sok futhatta az időből és erőfeszítésből, de ami kevés e téren született, az azt bizonyítja, hogy a hungarizmus a legnemesebb magyar szándékok talajáról sarjadt eszme s legközelebbi rokona az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk eszméinek s a forradalomban termett intézményeknek. (L88, részlet)
