PENTELÉNYI JÁNOS NAPLÓJA: 1944. dec. 24-től 1945. febr. 15-ig az Olasz fasor 17/21. sz. házban
Január 20., szombat
Azt mondták, hogy reggel átkísérnek bennünk a Radeczky laktanyába. Ujabb civil csoportokat hajtott be az őrség, és közénk préselődtek be. Délelőtt bombáztak, mi rettegve álltunk a pinceablak mellé támaszkodva. Délben sorakozó volt. A nyilas párttagok kiléphettek a sorból, és irodai beosztást kaptak, a többieket orvosi vizsgára a Radeczkybe utalták. Elindult a menet hosszu libasorban. A falhoz simulva sietve kiértünk a Fő utcára. Pest már az oroszok kezén volt, onnan állandó géppuskatüzzel pásztázták a Duna felé nyíló utcákat. Sivítottak a puskagolyók körülöttünk. Nem mertünk kimenni a Bem József utcába, hanem visszakanyarodva egy bérház udvarán 2 méteres kőkerítésen másztunk át egyenként és befutottunk a Tölgyfa utcába. Ujabb halálraszánt nekirugaszkodással sürü golyósivítás között egyenként futottunk be a Radeczky laktanya oldalsó kapuján. Itt hallottuk, hogy Pestet tényleg feladtuk, és a Dunahidakat felrobbantották a németek. A laktanyát a pesti oldalról állandóan lőtték, mi a vastag falakhoz lapulva kerestünk menedéket. Az orvosi vizsgán munkaszolgálatra minősítettek. Örültem, hogy nem lettem arcvonalszolgálatos. Estefelé hazaengedtek azzal a kikötéssel, hogy másnap reggel ujra jelentkezni kell. Aki nem jön el, azt az őrség felkutatja, és „kinyirják”. A kaszárnyából kilépve a Pest felől tüz alatt tartott utcán kellett végigrohanni, ami a legveszélyesebb része volt a Radeczkybe való ki-be járásnak. Otthon nagy örömmel fogadtak, és megnyugvással vették tudomásul, hogy továbbra is otthon lakhatom, és onnan kell munkaszolgálatra bejárni. (folytatjuk)
