KÉRDEZZÜK AZ ILLETÉKESEKET:
MITŐL LETT PÁNIK
ÉS MITŐL HALT
MEG A 3 LÁNY?
Pintér Sándor elmondta: a szórakozóhely 307 ember befogadására lett volna alkalmas, de csaknem háromezret engedtek be, így 0,4 négyzetméter jutott egy vendégre. A mulatónak csupán egy 100 fős kávéház működtetésére volt engedélye, és egyáltalán nem rendelkezett tűzriadótervvel, amelynek tartalmaznia kellett volna a kiürítéssel kapcsolatos feladatokat. Ráadásul összesen 10 biztonsági ember felügyelte a több ezer fős rendezvényt. A belügyminiszter közölte azt is: az egyik halálra nyomott lány vérében kábítószert találtak, tehát már ezért sem ismerhette fel a veszélyt. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva hozzátette: a kábítószer amfetaminszármazék volt. A rendőrfőkapitány azt is elmondta, nem kellett pánik ahhoz, hogy a rendezvényen összetapossák egymást az emberek. Akkora volt a tömeg, hogy mint az egyik tanú mesélte, 10 percig a lába sem érte a földet. A három lány halálát az eddigi orvosi vélemények szerint az okozta, hogy a lépcsőn a korláthoz nyomták őket. Pintér Sándor közölte:
a rendőrök vették észre, hogy a szórakozóhely előtt a téren három test fekszik, körülöttük biztonsági emberek.
A belügyminiszter szerint a rendőrök és a mentők is példás gyorsasággal intézkedtek: rövid időn belül 111 rendőr és 28 bűnügyi munkatárs érkezett a helyszínre. A gyors és összehangolt intézkedések alapján sikerült megtalálni a felelősöket: ennek alapján vettek őrizetbe öt embert és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Tóth Tamás kérdésre válaszolva hozzátette: ketten a rendezvény szervezői, ketten a hely bérbeadói, egyikük pedig a Noise Night Life programsorozat gazdája. Mindannyiukat több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják. A belügyminiszter már korábban utasította a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vezetőit, hogy haladéktalanul vizsgálják felül a szórakozóhelyek üzemeltetési gyakorlatát, a szabályozó jogi hátteret. Most ehhez a minisztériumban hozzátették, hogy a rendkívüli ellenőrzéseket végez majd a hasonló szórakozóhelyeken a rendőrség közösen a vámosokkal, a tűzoltósággal és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal. A tájékoztatón közölték azt is, hogy az esti Nyugati téri megemlékezésen – melyen megjelent Orbán Viktor miniszterelnök és felesége is – 15 embert állítottak elő, mert megsértették a kegyeleti jogot, bekiabálásokkal zavarták a rendezvényt. (FH)
ORBÁN VIKTOR NEM HISZ A SAJÁT RENDŐRSÉGÉNEK
Tegnap este a hírekben közölték, hogy Orbán Viktor feleségével is tiszteletét tette a téren, de képet erről csak ma reggel mutattak az egyik tévében. Orbán kétszer is elismételte: "Meg kell tudni, hogy pontosan mi történt?" Ezek szerint Orbán sem a rendőrségnek, sem a mentőknek a jelentésében nem hisz.... Pintér belügyminiszter kijelentette, hogy "ez nem baleset, hanem bűncselekmény volt". Tehát a 3 lány nem baleset, hanem bűncselekmény áldozata lett.
Most már csak a gyilkosok neveire és képeire vagyunk kiváncsiak...