KI VOLT EZ A KIÁLTOZÓ VALAKI?
EZ IS BIZONYÍTÉK A MEGSZERVEZETTSÉGRE
(később képeket is közlünk a megszervezettség bizonyítására)
Több, mint kétezren voltak a budapesti szórakozóhelyen, amikor pánik tört ki, miután valaki azt kiáltotta, hogy késelés történt. Az emberek a kijárat felé menekültek, ekkor történt a tragédia. A rendőrség szerint nem szúrtak meg senkit, a lányokat agyontaposták. Az ATV felvételei a tragédia után nem sokkal éjfél előtt készültek, a szórakozóhelyről ekkor már mindenkit kitereltek. (Hazudnak, mert mások azt állítják, hogy a gyilkosság után még az emeleten folyt a mulatozás. A szerk.) A West Balkán a Nyugati pályaudvarral szemben van, ami egy több szintes disco, a tragédia éjszakáján hatalmas buli volt, 30 DJ játszott. (Háromszor annyi buzi diszkós volt, mint biztonsági őr!) A klubban több mint kétezren voltak, sokan már nem is jutottak be. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mitől tört ki a pánik. Az egyik szemtanú szerint hirtelen mindenki elkezdett rohanni, csakhogy a nagy tömeg miatt az emberek egymást taposták. Egy jelenlévő lány elmondta: „Egymás hegyén-hátán fetrengtünk, engem nyolcan szedtek ki és nagyon köszönöm azoknak, akik kiszedtek, mert alattam is rengetegen voltak, szörnyű volt, az emberek egymást nyomták agyon”. Egy másik ott szórakozó fiatal azt mondta, hogy sokáig nem is lehetett tudni, mi történt, csak annyit hallottak, hogy balhé van. A fiatalember az ATV Híradónak azt mondta, hogy a balhé után (értsd: a lányok halála után) a felső termekben még másfél óráig ment a buli. Hat mentőkocsi érkezett a helyszínre, akkor az áldozatokat már kihozták. Fél óráig próbálták őket újraéleszteni, de egyikük életét sem tudták megmenteni. A tömeg két 17 év körüli és egy 20 év körüli lányt taposott halálra. A tragédia után különböző fórumokon és közösségi portálokon a fiatalok azt találgatták, mi történhetett. Még az éjjel sokan azt mondták, késelés történt. Az egyik hozzászóló azt írta, hogy látta a késelőket, gyilkosság volt és nem taposás. A mentők azonban nem találtak szúrt sebet a lányokon.
(Hát akkor milyen sebeket láttak? Miért nem mondják el? A szerk. Figyeljük meg az alábbi képet! Ezt a HVG már éjfél után rögtön föltette az oldalára, mert "véletlenül" éppen ott volt a tudósítója....Tényleg véletlenül volt éppen ott és akkor?
„Az áldozatok első átvizsgálása - ami a helyszínen lehetséges volt - során nem találtak a mentők szúrásra, késelésre utaló jeleket, külsérelmi nyomok ugyan voltak, de hogy pontosan mi okozta a halált, azt az igazságügyi orvos szakértő fogja megállapítani” – nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. A buli szervezői fél nappal a tragédia után közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy valaki felkiáltott, hogy „késelés!”. Ez okozhatta a pánikot, ekkor kezdtek el kirohanni az emberek. Közben minden internetes fórumról igyekszik eltűnni a buli főszervezője, Kecskés Tamás. Miután a Nosie Night Life programsorozat legújabb állomása tragédiába fulladt, a 21 éves fiatalember inaktívvá tette Facebook profilját, majd egy korábbi videót, amelyen részegen nyilatkozik, minősítettek priváttá a Youtube-on. A videón Kecskés annyira nem volt magánál, hogy nem is minden kérdésre tudott válaszolni. (….) Az egyik résztvevő az ATV-nek arról beszélt, hogy a buli még másfél óráig tartott, miután a lányok meghaltak. Azt, hogy a három lány életveszélyes állapotba került, a szervezők vették észre, és ők vitték ki a lányokat a szórakozóhely elé, majd elkezdték kiüríteni a szórakozóhelyet. (Hogy is van ez? 3 haldoklót a szervezők visznek ki? A biztonsági őrök mit csináltak? Kik voltak név szerint ezek a szervezők???? A szerk.) Mégpedig rendőri utasításra, ugyanis a három lányt razziázó rendőrök vették észre. (Igaz, a rendőrség szerint eközben maguk a szervezők is értesítették a rendőrséget és a mentőket). (Ez egy igen gyanús magyarázkodás! A szervezők viszik ki az épületből a 3 lányt, de a véletlenül ott lévő rendőrök veszik észre a 3 hullát? És ezek a rendőrök milyen sérüléseket láttak???? A szerk.) A területet hivatalosan mintegy 30-45 perc alatt ürítették ki, jelenleg öt gyanúsítottja van a szombat esti tragédiának. (ATV, részlet)
Közben a Magyar Hírlap azt írja, hogy a tragédia közvetlen előzménye az volt, hogy egy hat-hét fős társaság ki akart jönni. Az iszonyú tömeg miatt – a lap szerint – az találták ki, hogy elkezdenek kiabálni, „meneküljünk, késelés történt”. (Ezt a verziót erősítheti a PartyZoo.hu internetes portál beszámolója, amely szerint több tanú is hallotta, hogy valaki legnagyobb tömegben azt kiáltotta: „Késelés!".) Ekkor kezdett mindenki rohanni az egyetlen kijárat felé. Fábián Péter pszichológus, biztonsági szakértő a Magyar Hírlapnak azt mondta: a jogszabályok kijátszása, a biztonsági előírások és a szakmai szabályok durva megsértése okozta a három lány halálát. (hir24, részlet)
MILYEN SÉRÜLÉST LÁTTAK A MENTŐK?
Vagy ez is államtitok? A mentők pontosan látták a sérülések nyomait, több mentős is és most hallgatnak!