PENTELÉNYI JÁNOS NAPLÓJA: 1944. dec. 24-től 1945. febr. 15-ig az Olasz fasor 17/21. sz. házban
Újév napja. A Városmajorban gyalogsági harcok folytak. Ki sem lehetett lépni az utcára. Állandó légitámadások folytak, melyekből ugyan az óvóhelyen nem sokat hallottunk, mert a hatalmas ház vastag falai a hangot is felfogták, és 170 ember zsibaja, beszélgetése, veszekedése töltötte be a sötét pincét. A vizszolgáltatás is megszünt. A lakásokban tárolt vizzel takarékoskodtunk. Az óvóhely zsufolt volt, mert a legmerészebbek is lejöttek lakásaikból, és csak ülve lehetett aludni. A gyermekes asszonyok gyermekeikhez húzódva matracokon jutottak egy kis fekvőhelyhez. Az első helyiséget a szamárköhögéses gyermekek részére rendezték be, mert ennek volt a legtöbb levegője. Sajnos sokan elkapták tőlünk a betegséget, és szidtak is emiatt eleget. Német katonák is jöttek mentek tele reménységgel, a felszabadításba vetett hittel, de éhesen, fagyosan. A lakók élelmiszere fogytán volt. Minket többek között a libazsir mentett meg az éhenhalástól. Kenyér is kevés volt. A tartalék lisztből sütöttünk a házmesterné tüzhelyén. Egész pékműhely volt Balainé konyhájában. (folytatjuk)