Megszületett az európai bin Laden. A demokrácia fő ellenségei már nem az iszlám terroristák, hanem a gyűlöletet keltő „szélsőséges” és „radikális” csoportok. Angela Merkel német kancellár a norvégiai merényletet követően új célpontot nevezett meg, a nemzetközi és hazai médiavilág pedig szolgalelkűen támad, szem elől tévesztve az irányt és a kiindulási pontot. A norvég merénylet után világszerte a szélsőjobboldali terrorizmus ellen hirdettek harcot, miközben Európa új ellensége a cionista terrorizmus képében öltött testet. (barikád, részlet és kép)
NORVÉG RENDŐRSÉG KUTATJA BREIVIK MÚLTJÁTÚjabb információk látnak napvilágot a merénylővel kapcsolatban a világhálón folytatott nyomozás után, a Sunday Telegraph brit újság internetes kiadása arról számolt be, hogy Anders Behring Breivik az elektronikus kereskedelmi cégen, az eBay-n keresztül szerezte be a bombához szükséges vegyszerek egy részét és a lövöldözéshez szükséges fegyverzetet. A vizsgálatok során kiderült, hogy a nélkülözhetetlen vegyszereket a detonátorhoz, illetve a mérgezett végű lövedékekhez használt felszerelést is online vásárolta brit kereskedőktől. Felmerült a kérdés, hogy meg lehetett-e volna fékezni az ámokfutót, ha alaposan megvizsgálják a férfi internetes tranzakcióit. A norvég biztonsági szolgálat ugyanis nem forszírozott egy mélyreható vizsgálatot négy hónappal ezelőtt, hogy Breivik neve felkerült egy hírszerzési listára, miután nagy mennyiségű műtrágyát vásárolt egy lengyel cégtől. Még folyamatban van a norvég férfi mentális állapotának vizsgálata, azonban egy előzetes szakértői vélemény szerint nem valószínű, hogy beszámíthatatlannak nyilvánítják. Azzal érvelnek, hogy egy téveszmékkel teli őrülttel ellentétben Breivik kontrollálja a cselekedeteit, a merényletek is pontosan, precízen előre meg voltak tervezve. Anders Behring Breivik ügyvédje szerint a vádlott nem érti, hogy milyen helyzetben van most, a kihallgatás során teljesíthetetlen és valóságtól elrugaszkodott kívánságokkal állt elő, mint például a norvég és európai társadalmak megdöntésének vágya. Geir Lippestad elmondta továbbá, hogy a kívánságlistán az is szerepelt, hogy a szélsőséges politikai nézeteket valló férfit egy japán specialista vizsgálja meg, mert állítása szerint sokkal jobban megértené egy távol-keleti szakember, mint egy európai. A norvég rendőrség létrehozott egy különleges nyomozó egységet, melynek feladata, hogy kivizsgáljanak mindent, amivel a férfi az elmúlt 10 évben kapcsolatban állt. Christian Hatlo, a fővárosi rendőrség ügyésze kijelentette, hogy visszamenőleg lenyomozzák Breivik minden mozdulatát, valamint hogy kikkel és melyik országokkal állt kapcsolatban, amelyek hozzájárulhattak a terrortámadásokhoz. (kitekintő, részlet)A NORVÉG TERRORISTA ZSIDÓ VOLT?
BREIVIK KORÁBBAN ÁTOPERÁLTATTA MAGÁT
Ugyan melyik norvégnak jutna eszébe olyan marhaság, hogy átoperáltassa a kinézetét? Az ilyenek kifejezetten zsidó szokások. Magyarországon is több olyan volt, aki az orrát pisze orra operáltatta át és hasonlók. Igen gyanús, hogy Breivik apjának a képét nem mutatták, pedig a norvég TV-nek nyilatkozott Franciaországban, ahol lakik, a volt diplomata. A zsidó és norvég lapok közül egy sem mutatja Breivik szüleinek a képét. Vajon miért nem? Miért nem mutatja be a zsidósajtó Breivik eddigi életútját? De az egyik fiatalkori képe igen zsidós kinézetet mutat, a jobb fölső sarokban, a szürke kép.
Harcot, támadást hirdetett:a marxizmus ellen
a multikultúra és elitjei ellen
az „iszlám megszállás/gyarmatosítás” visszaszorítására
az iszlám lakosság, és az őket befogadó országok (főként Franciaország) ellen,
norvég szocialista-szociáldemokrata párt ellen
A célpontok között említve vannak ezek tanácskozásai, újságíró-találkozók és kulturális fesztiválok, továbbá atomerőművek és hivatali épületek is
Ezzel szemben mi történt?
Először is szögezzük le a mindjárt, hogy nem egy magányos merénylőről van szó! Végül a balközép kormány székháza és a Norvég Munkáspárt nyári tábora megtámadása mellett döntöttek. A saját védtelen honfitársaikat mészárolták le. A Breivik által ellenségnek tartottak közül azonban szinte senkit. (szabadriport, részlet és kép)
AMERIKAI FELTÉTELEZÉSEKHonnan jött a szellem, honnan kapott inspirációt a norvég támadó? Jonathan Kay, a National Post lapírója emlékeztet bennünket, hogy mi már hallottuk ezt Breivik történetet mielőtt ez megtörtént, az úgynevezett Turner Diaries (Turner Naplójából). A Turner Diaries neven írt kiadványt 1978-ban egy amerikai írta, a "fehér felsőbbrendűségről", bizonyos William Luther Pierce. Vannak, akik azt tartják, hogy ez a regény adott ihletet az Oklahoma Cityben történt robbantáshoz 1995-ben, amit Timothy McVeigh követett el. Earl Turner a naplójában leírja, hogy egy autóba rejtettek el bombát, amit műtrágyából állítottak elő és ezzel támadták meg a kormány épületét. Aztán elindult és lelőtt egy csomó ártatlan embert. Earl Turner megpróbált versenyezni ezzel a háborúval. Jonathan Kay (aki hallotta ezt a történetet, mielőtt Breivik gyilkosságai megtörténtek) ad némi nyomokat arra nézve, hogy e gondolatok lehettek a norvég támadások mögött: "A zsidó változó szerepe” "A zsidóknak hagyományosan elsődleges céljuk lett az ilyen szélsőségesek. "A 9 / 11 óta megváltozott minden: A legnagyobb kulturális és katonai fenyegetés most a militáns iszlám, a zsidók és Izrael lett. Most azonnal kiadták a védelmet a nyugati érdekében. Idézek valamit, amit nemrég írtam a megjelent könyvemben. Többek között ez van a Truthers (Igazságok)-ban : "A zsidó (ahogy manapság tartják) a tökéletes iszlamellenes ... ennek forrása tisztelet és bizalom helyett a gyanakvás." "Így ... Breivik ... azt jelentette be, hogy az összes pénzügyi támogatást a Palesztin Hatóság számára azonnal meg kell szüntetni..." Vannak természetesen olyanok, akik esetleg azt gyanítják, hogy 9 / 11 és a norvég támadásokat megtervezték. Részben, hogy "a zsidók" tették, hogy jól nézzen ki. (aangirfan blogjából, részlet és kép)
Megjegyzés: a Turner Naplója Magyarországon nem jelent meg, lapokban idézték és a neten talán olvasható. Ezt egy olyan nemzeti amerikai írhatta, akinek személyes élményei voltak az amerikai hatóságok üldözéseiről. A szöveg elég zavaros, keverednek benne valóságos elemek és kitalációk és emiatt nem tudni, hogy ezekből mi is történt meg valójában és mi nem.
A CIONISTA TERVEK HÁTTERE:NÉPEKET, VALLÁSOKAT, KULTÚRÁKAT EGYMÁSNAK USZÍTANI
Bruce RIEDEL egy volt CIA tiszt. (Bruce RIEDEL és a BOMBAY TÁMADÁSOK ). RIEDEL, Izrael barátja, aki elmagyarázza a CIA – Moszad - MI-6 gondolkodás összefüggéseit a norvég támadással kapcsolatban. Riedel szerint "Breivik"-nak ugyanaz a célja mint Al-Kaidanak (a CIA-Moszad) -, hogy a civilizációk összecsapását elősegítsék. Reidel írja ( Oslo Clash of Civilizations - The Daily Beast ): "a szélsőségesek, a keresztények és muszlimok is keresik a civilizációk összecsapását ... " Egy dzsihádista (a CIA honlapján) ...azt mondta: "Örvendezzünk függetlenül attól, hogy ki a felelős". Halál és nyomorúság Norvégiában. (…) Nem véletlen, hogy mindkét szélsőség bálványozza a középkori keresztes hadjáratokat és magukat XXI. századi lovagoknak festik el, akik harcolnak egy évezredes háborúban ...(.....) Az Al-Kaida új főnöke, Ayman al- Zawahiri (CIA eszköz) írt egy könyvet Knight (Lovag) címmel, ami szerint a Próféta (Mohamed. A szerk.) igazolja az al-Kaida a tömeggyilkosságait ... "Az ő dicshimnusza a főnökéről szólt, Oszama bin Ladenről, amiben Zawahiri dicsérte őt, mint egy lovagot, aki harcolt a cionista keresztes ellenséggel ... "Természetesen a szélsőségesek jobban megölik a sajátjaikat, mint az ellenséget. "Breivik megölte norvég társait, akik nem muszlimok voltak." "Az Al-Kaida (CIA) megölt sok muszlimot az erőszak tombolásában, az elmúlt másfél évtizedben. Sok irakit, pakisztánit, jemenit és másokat, sokkal többet mint az amerikaiak és az európaiak. " Kép: Riedel
Nahát...Ez is egy jellegzetes amerikai-cionista maszlag. Valójában ez a CIA ügynök a zsidók hazugságait tálalja az olvasóknak, miszerint a keresztények és a muzulmánok egymást gyilkolják, mert „ők a szélsőségesek.” Az ügynök miért nem a zsidókat jellemzi? Abban viszont van igazság, hogy az Al Kaida cionista találmány, egy bűnbak fogalom, miközben ilyen szervezet hivatalosan nincs is, csak fizetett CIA ügynökök és terroristák vannak.