2011. augusztus 19., péntek

AUGUSZTUS 19 – A ZSIDÓK IS KÉNYESKEDNEK

A ZSIDÓK NEM SZERETIK A GÁZT
(Kivéve, ha a gáz olcsón jön  nekik Egyiptomból.)
Pénteki értesülések szerint a plakát a kreuzbergi Zsidó Múzeum, valamint olyan emlékhelyek közelében jelent meg, amelyek a nácik által meggyilkolt zsidó áldozatoknak állítanak emléket.
A plakáton motorkerékpáron ülve, bőrdzsekiben a neonáci párt elnöke, Udo Voigt látható, és mellette egy nagybetűs felírat: Gas geben!, azaz Gázt adni! Szakértők szerint mindez félreérthetetlen utalás a gázkamrákban történt tömeggyilkosságra. A hatóságok egyelőre nem tiltották be a plakátot, amelyet számos megkérdezett berlini visszataszítónak, provokatívnak, sőt undorítónak nevezett. Az önálló tartománynak számító Berlinben szeptember 18-án tartják a helyi törvényhozási választásokat. Az indulók között van a szélsőjobboldali párt is, amely az előzetes felmérések szerint nem számíthat arra, hogy bejut a képviselőházba. Ennek ellenére az NPD meglehetősen erőteljes és ízléstelen kampányba kezdett. A már említett plakátjelszó mellett a párt egy másik kedvelt, híveihez intézett jelszava: Wehrt euch!, azaz Védekezzetek!. Plakátjain az NPD egyaránt uszít a bevándorlók és az Európai Unió ellen. A legnagyobb felzúdulást azonban az említett Gázt adni! felirat váltotta ki. A plakát több helyen megjelent, az 1942 januárjában tartott, a "zsidókérdés végső megoldását" előirányzó wannseei konferencia Berlin egyik külső kerületében lévő épületének közvetlen közelében, de a német főváros szívében lévő holokauszt emlékmű szomszédságában is. A berlini képviselőház pártjai kivétel nélkül elítélték a plakátot. Ugyanakkor azt hangoztatták, hogy jogi szempontból tehetetlenek, mert az általuk is visszataszítónak nevezett szöveg a véleménynyilvánítás szabadságának hatálya alá esik. A berlini ügyészség közölte: csak abban az esetben járhat el, ha a plakát ellen büntető feljelentés érkezik hozzá. Sajtóértesülések szerint máris több ilyen feljelentés futott be alapítványok, valamint magánszemélyek részéről is. (MTI)

MEGJEGYZÉS
Bámulatos az MTI hazugsággyára....Beleadtak apait-anyait, hogy minél elrettentőbb képet fessenek le egy törvényes német pártról. Nem fukarkodnak a jelzőkkel sem. Íme a példa az MTI sajtóbűnözésére. Akkor ez most hír vagy vélemény? Vagy hírmagyarázat? Ezt a Népszava közölte le, de annyira undorodtak a plakáttól, hogy nem közölték le, csak elmesélték. Mi közzétesszük, mert ez a téma Magyarországon is nagyon időszerű.