2011. augusztus 21., vasárnap

AUGUSZTUS 21 - IZRAEL LEHAZUDJA A VESZTESÉGEIT

NEM MŰKÖDIK A "VASKUPOLA" NEVŰ CSODAFEGYVER
Ma a déli hírek után következő kacsahírekben nem a valódi izraeli helyzetről tudósítottak, hanem úgy tettek, mintha vidám lenne az élet Izraelben. Ezzel szemben korábban a tévéből megtudhattuk, hogy Gázából 45 rakétát lőttek ki Izraelre, de azt hazudták hogy ezek semmilyen kárt nem okoztak és a "vaskupola" nevű csodafegyverüknek volt ez köszönhető, ami nem igaz. A palesztín rakétákat a radarok nem érzékelik, mert olyan alacsonyan röpülnek. Ez a vaskupola még nem bizonyított semmit. Ez csak egy Irán felől érkező rakéta esetében lenne mérhető. Reméljük erre nem kerül sor, mert Izrael iráni rakéták nélkül is lehet, hogy össze fog omlani, ha nem is rövid távon. Kép: palesztín rakéta károkozása, kép: kurucinfo

Kép: a PressTV jelentése szerint Pakisztán csapatokat küld Bahreinbe, hogy segítsen leverni az ellenzéki lázadókat, akik a cionista rezsim ellen tüntetnek több mint fél éve. Bahreint korábban Szaud Arábia is támogatta csapatokkal. Ez a hír Irán számára fontos lehet, mert Bahrein többsége siita vallású




Kép: Vahidi, iráni védelmi miniszter bejelentette, hogy a közeli napokban bemutatják a nagytávolságú cirkáló rakétáikat, aminek a fejlesztésével most végeztek sikeresen...







EGYIPTOM - GAZA
Az egyiptomi rendőrök halála miatt szombat este több mint ezren tüntettek Kairóban az izraeli nagykövetség előtt. Az egyik tüntető felmászott az épület tetejére, s az ott lengedező izraeli zászlót egyiptomira cserélte.


Újabb rakétatámadás
Életét vesztette egy izraeli civil, hét másik pedig megsebesült, miután a Gázai övezetből kilőtt rakéták csapódtak be szombat este a dél-izraeli Beér-Seva településen – közölte a mentőszolgálat. A sebesültek közül négynek az állapota súlyos. A Gázai övezetből szombat este hét Grad-rakétát lőttek ki Beér-Sevára. Előzőleg, szombat hajnalban Asdod városát lőtték az övezetből, aminek következtében hárman megsebesültek. (MTI, részlet) Kép: a Grad-rekéta komoly fegyver, ezt a "vaskupola" elhárító rendszer képtelen lelőni...