2011. február 13., vasárnap

FEBRUÁR 13 – NAPLÓ 1944-1945-BŐL XXXIII. RÉSZ

PENTELÉNYI JÁNOS NAPLÓJA: 1944. dec. 24-től 1945. febr. 15-ig az Olasz fasor 17/21. sz. házban
Február 13., kedd
Reggel megjelentek az oroszok. A német katonákat felsorakoztatták az udvaron, és mint hadifoglyokat elhajtották őket. A magyar katonákkal barátságosan kezetfogtak. Aggházy ezredes vállalta a felelősséget, hogy senkinél nem akad fegyver, és minden katona megadta magát. A lakásokból még egész nap cipeltük le a fegyvereket és hadianyagot, és az udvar közepén halmoztuk fel, később pedig ruhakosárral az utcára vittük ki, és a kocsiut szélére kiborítottuk a hóba. A sebesülteket nekünk kellett hordágyon a kórházba juttatni. Egy súlyosan sebesült német őrnagyot, ki nem tudott volna saját lábán a foglyokkal menni, a helyszinen agyonlőtték. Általában csak magyar sebesülteket szabadott hordágyon szállítani, a németeket géppisztollyal intézték el. Egy haslövéses súlyos sebe­sültet én segítettem hordágyon a kórházig. Havas, jeges uton borzasztó nehéz volt cipelni. Az Olasz fasoron orosz teherautó oszlop vonult egész nap kifelé a dunántúli frontra, a gyalogjárdán pedig orosz lovaskocsik vonultak, és ágyukat vontattak. Mi az ut szélén a hóban botorkáltunk. Kerülgettük a hullákat, melyek változatlanul ott hevertek a kitörés óta. Az autók nagy zökkenővel hajtottak rajtuk keresztül. Mi már semmin sem csodálkoztunk. Az Uj Szent János Kórház tele volt sebesültekkel. Betegünket átvették az ápolók, mi pedig visszasiettünk. A Szilágyi Erzsébet fasoron foglyok végeláthatatlan tömegét hajtották. Futó lépésben mentek, alighanem lóval vagy autóval kergették őket. Vigyáztunk, ne hogy közéjük keveredjünk, a meggyötört arcu, rongyos ruhás alakok közé, akik alig vonszolták magukat a kimerültségükben. Javarészt németek voltak. (folytatjuk)

Kép: az Erzsébet híd 1945 nyarán

Kép: 1945 nyarán a lánchíd pillérénél aknaszedők vagy búvárok dolgoznak csónakon