2011. november 8., kedd

NOVEMBER 8 - IZRAELBEN MEGBUGGYANTAK MEGINT

HATOTT IZRAELRE A NAGYHATALMAK FIGYELMEZTETÉSE
Izrael bénító szankciókat akar Irán ellen
Az izraeli külügyminiszter szerint "bénító" nemzetközi szankciókkal kell sújtani Iránt, a védelmi miniszter szerint nem akarnak háborút, de az ország megvédéséért végső soron a saját kormánya a felelős. Avigdor Liberman (képen) az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottsága előtt mondta ezt hétfőn, s kijelentését a Maariv című lap idézte keddi számában. Liberman úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi közösségnek "nagyon kemény és bénító" szankciókkal kell majd sújtania Teheránt azután, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nemsokára nyilvánosságra hozza az ország atomprogramjáról szóló újabb jelentését. A büntetőintézkedéseknek az iráni központi bankot és az olajexportot kell sújtania a külügyminiszter szerint. "Ha az Egyesült Államok nem tesz lépéseket ilyen szigorú szankciók bevezetése érdekében, akkor az azt fogja jelenteni, hogy a Nyugat és az amerikaiak megbékélnek Irán atomhatalmi státusával" - mondta Liberman. Ehud Barak védelmi miniszter a közrádiónak adott interjújában azt mondta, hogy "talán ez az utolsó lehetőség az összehangolt, nemzetközi, bénító hatású" szankciókra, de súlyos kétségét fejezte ki. "Szükség lesz az Egyesült Államok, Európa, Oroszország, Kína és India együttműködésére, de nem hiszem, hogy ki lehet alakítani egy ilyen koalíciót" - mondta. Barak szerint is az iráni olajipart kellene célba venni, beleértve a tengeri blokádot is a kivitel megakadályozására. Ezt egészítené ki a (külföldi) pénzügyi műveletek megtiltása. Ami a preventív háborút illeti, a védelmi miniszter kiábrándítónak nevezte a sajtó találgatásait. "Nem életszerű, alaptalan és a valóságtól elrugaszkodott az a leírás, hogy két ember, a miniszterelnök és a védelmi miniszter egy zárt szobában ülve belevezeti az országot egy kalandor hadjáratba" - mondta. "A háború nem piknik... nem akarunk háborút... nem döntöttünk hadművelet megindításáról" - jelentette ki, de hangsúlyozta, hogy Izraelnek fel kell készülni a "kényelmetlen helyzetekre" és "végső soron a saját kormánya viseli a felelősséget az ország biztonságáért és jövőjéért, nem pedig más kormányok". Az interjúban emlékeztették arra, hogy sok izraeli fél a nagy veszteségektől, ha Irán visszavág egy megelőző csapásra. "Arra nincs mód, hogy megakadályozzunk minden kárt" - mondta, de úgy vélekedett, hogy "ha mindenki otthon marad, talán nem lesz ötszáz halott sem". (MTI)
Állati nagy gáz lesz, ha kiderül az, hogy az atomenergia ügynökséget (NAÜ) mivel zsarolhatta (?), fenyegette (?), megfizette (?) Izrael. Az is lehet, hogy azért kaptak már most idegbajt, mert a NAÜ nem talált semmit Iránban, ami elitélhető lenne...Nevetséges ahogy az izraeli bolha az amerikai elefántnak akar parancsolgatni.