2011. november 7., hétfő

NOVEMBER 7 - EGY ÉVE MEGMONDTUK

SZÉTESIK AZ EU
Mi már jó egy éve másról sem írunk, hogy az EU szét fog rohadni és ez egyre fokozódik. Alábbi cikkben még csak euró rohadását említik, de ez magával hozza az EU szétesését is. Ma már olyan hangok is vannak, hogy a Balkán-i keleti országok schengeni övezetté nyílvánítása reménytelen eset. Az sem véletlen, hogy éppen Amerika aggódik a legjobban az EU sorsa miatt. Várjuk csak szépen ki ennek a műsornak a végét és meglátjuk, hogy ki nevet a végén?
Kimondták: széteshet az euróövezet
Az euróövezet tagállamai egyre kevésbé tartják vonzónak az euró használatát, ha megvalósul a Németország által szorgalmazott költségvetési integráció - jelentette ki a Goldman Sachs Asset Management első embere, Jim O'Neill a Sunday Telegraph című brit lapnak adott interjújában. Jim O'Neill, akinek a részlege több mint 800 milliárd dolláros vagyont kezel, úgy fogalmazott, hogy olyan országok, mint Portugália, Írország, Finnország Görögország inkább eldobják a közös európai fizetőeszközt ahelyett, hogy egy közös euróövezeti pénzügyminisztérium alatt működjenek. "A németek sokkal erősebb költségvetési egységet akarnak az övezetben egy sokkal keményebb felügyelettel, amit egy pénzügyminisztérium láthat el" - idézte fel az elmúlt időszak Németország felől érkezett megnyilvánulásait a szakember. (portfolio, részlet)