2011. november 4., péntek

NOVEMBER 4 – FAJTALANKODÓ RABBI IZRAELBEN

HAZAI HÍREKBEN ELHALLGATJÁK
A kelet-Jeruzsálemi bíróság vádat emelt szerdán egy bizonyos Mordechai (Moti) Elon rabbi ellen, aki bántalmazta egyik tanítványát és egy másik fiatalt, 2003-ban és 2005-ben. Erről a Ha'aretz nevű lap számolt be a honlapján. (Ezután a cikk részletezi, hogy a nemileg súlyosan elferdült rabbi hogyan fajtalankodott erőszakkal a két kiskorú rabbinövendékkel, de a védője ezt próbálta kimagyarázni. Azt is megjegyzi a cikk, hogy 2010 óta ez volt a legsúlyosabb nemi erőszakos bűntény a vallásos rabbik között. Kár, hogy erről nem közölnek statisztikákat az izraeli lapok és a hazai ciontévék is elhallgatják az ilyen ügyeket. A szerk.) (presstv és kép)