2011. november 22., kedd

NOVEMBER 22 – MEGINT LEBUKTAK A ZSIDÓK

NINCSENEK NEO-NÁCIK CSAK ZSIDÓ ÜGYNÖKÖK  VANNAK  

Kép: Spöttle

Korábban már utaltunk arra itt a blogban, hogy meglehetősen gyanús az a szélhámosság amit Németországból indítottak szenzációs hírként, az úgymond „neonáci” gyilkosokkal kapcsolatban. A híreket a hazai zsidósajtó is fölkapta, mivel a neonácikkal való riogatás hálás téma még mindig. A hírekben az volt a leggyanúsabb, hogyan lehet az, hogy 2000-2007 közötti gyilkosságokat most veszik elő. Olyan magyarázatokkal, mintha ezek tetteseiről korábban nem tudtak volna semmit. Zavaros, ködös vádak hangzottak el a nem létező neonácik ellen, de ma tiszta lett a kép azok számára, akik látták a HírTV esti adását. Ritka eset történt, hogy a műsorvezető nő célirányos kérdéseket tett föl az egyenesen Berliből érkező biztonságpolitikai szakértőnek, Georg Spöttlének. Most arra nem térünk ki, hogy ez a német figura mikor és miért lett a hazai tévék állandó szereplője. Spöttle egyébként liberós beállítottságú, magyarul: a nemzetközi zsidóbűnözőket még sosem vette a szájára. Nos, miket tudtunk meg Spöttle úrtól? Hát elég komoly dolgokat, amiről a hazai cionsajtó évek óta mélyen hallgat. Spöttle ugyan a kérdésekre válaszolt, de magától igazán elmondhatta volna azt a valós tényt, hogy nem a német neonácikkal van a baj – akik nincsenek is –, hanem az anarchista, kábítószeres zsidóbuzi söpredékkel, akik a gyújtogatásokat, rombolásokat immár évtizedek óta szabadon folytathatják, hiszen ezek a zsidónak a lepénzelt szabadcsapatai, amolyan söpredék rohamosztagok, akik házfoglalásoktól kezdve gyújtogatásokig mindent csináltak. Nem. Ezek a témák sohasem kerülnek be a hírekbe, hanem csak a neonácik, akikről végre Spöttle kimondta, hogy gyakorlatilag nem is léteznek. Mit mondott még Spöttle? Miután hazájában nyomozgatott ebben a kérdésben, a következők derültek ki az adásban. A fő bűnös nem a neonácik, hanem a német titkosszolgálat. Spöttle elmondta, hogy a német titkosszolgálat a német nemzeti szervezetekbe is beépítette az ügynökeit és közben az történt, hogy ezek az ügynökök szépen, csöndesen beolvadtak a nemzetiek közé, mert egyet értettek velük, mivel már korábban is szimpatizáltak velük, ezért is kapták ezt a feladatot a főnökeiktől. Az derült ki, hogy a kb. 10 gyilkosságot két fiatal férfi és egy nő követte el, de ez a nő a titkosszolgálat tagja volt, legalább három-féle álnévvel és megtalálták a titkosszolgálati igazolványát is. Végül gyanús körülmények között mind a hárman „öngyilkosok” lettek. Szóval elég mesés és szövevényes a történet. Közben Spöttle tett pár éles mondatot arról is, hogy a drága török, kurd és más muzulmán bevándorlók Németországban milyen gyilkosságokat követnek el a németek ellen, szóval a számla nem lett még kiegyenlítve a németek részéről. Vagyis, magyarul lefordítva a lényeget. Németországban is ugyanaz van mint Magyarországon. Németországban a törököknek szabad rabolni, csalni, gyilkolni, de ezt a németeknek némán el kell tűrniük. Magyarországon a cigányoknak is szabad gyilkolni a magyarokat, de aki ez ellen szól, azt azonnal rasszistának és fajgyűlölőnek kiáltják ki első körben. Második körben már jön a börtön ezért. Közben a törökök egyetemeket és mindent követelnek a német államtól, miközben köpnek a német törvényekre és szokásokra. Szóval ez egy igen szép téma lenne, de sajnos a hazai tévék ezt már nem tűzik műsorra. De miért is említettük ezt az esetet? Most jön a lényeg. A gennyes német vezetés ezt a neonáci esetet arra akarta fölhasználni, hogy betiltsa a német nemzeti pártot, az NPD-t. De maga Spöttle mondta, hogy a párt teljesen törvényesen működik és semmilyen jogalap nincs arra, hogy betiltsák. Szóval ez a nácizás megint csak egy fölfújt hazug téma volt, aminek most jön a magyar szála. Spöttle szereplése előtt Gaudi-Nagy Tamás mesélte el a tévében, hogy 2009-ben a rendőrség jogtalanul oszlatta föl az Erzsébet-téren a gárdistákat, amit most bíróság mondott ki és követelik a kártérítést a rendőrségtól, stb. Nagyon helyesen mondta Gaudi-Nagy, hogy a 2009-es Bencze József-féle rendőrség nem sokban különbözött a 2006-os Gergényi-féle terrorbandától. S most jön az összefüggés a német helyzettel. Ha Németországban nincsenek és nem is voltak neonácik, akkor ilyenek nálunk sem voltak, csak hazafias érzésű, gondolkodású magyar nemzeti fiatalok.
Kép: Bencze, a volt főkapitány
 Megtudtuk a műsorból, hogy a véreskezű Bencze rendőrfőkapitány jelenleg Macedónia-i nagykövet! Bencze egyébként a vámhatóságtól került a rendőrség élére és mindenki tudja nálunk, hogy a vámhatóság maga volt a megtestesült bűnszövetkezet, ahogy ez a rendőrségről is elmondható. A másik összefüggés is nagyon hasonló a német helyzethez, amire a műsorvezető is utalt. Ugyanis Bencze főkapitány alatt történt a 8 db cigánygyilkosság, amit a Gyurcsány-Szilvásy-féle titkosszolgálat főzött ki és titkosszolgálati ügynökökkel hajtattak végre. Ezért volt az, hogy Bencze főkapitány állandóan dadogott a tévékben a cigánygyilkosokról és utána elég hamar menesztették hivatalából. És ezek szerint egy messzebbi országba küldték nagykövetnek. Gaudi-Nagy Tamás helyesen követelte, hogy Benczét haza kell hívni, egy kis vallomásra. És ezért van az is, hogy a cigánygyilkosok pere folytatásos bohócműsorként szerepel a tévékben. Mert a Gyurcsány-féle titkosszolgálat van a háttérben. Ahogy a német titkosszolgálatnak köze volt azokhoz a gyilkosságokhoz, amiket aztán a neonácikra akartak rákenni, ugyanúgy nálunk a cigánygyilkosok is a titkosszolgálat terveit hajtották végre, hogy az egészet a magyarságra kenjék rá. Hát itt tartunk most. És ezekről az összefüggésekről mélyen hallgat a hazai sajtó.