2011. november 6., vasárnap

NOVEMBER 6 - ÚJABB MTI HAZUGSÁGOK

Tóásó-ügy: a bíróság esküdtszék elé utalta az "összeesküvési ügyet"
Az illetékes bolíviai bíróság lezárta az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A fellebbezés lehetősége és az előírt eljárási szabályok betartása miatt a tárgyalás új szakasza legkorábban 2012 áprilisában kezdődhet - közölte szombaton az egyik vádlott ügyvédje. A folytatásra a fővárosban, La Pazban kerül sor. A vádlottak közül 18-an szökésben vannak. Cochabamba városában Ricardo Maldonado bíró úgy ítélte meg, hogy az ügyészség előterjesztése az összes vádlott esetében megfelel a követelményeknek, és nincs ok az ügy visszadobására vagy új eljárás lefolytatására. Két vádlott esetében az előzetes fogva tartást házi őrizetre enyhítette. A Los Tiempos című helyi újság szerint a vádlottak és családtagjaik "lemondóan és a tehetetlenség érzésével" fogadták a döntést, amelytől tartottak az ügy átpolitizáltsága és eddigi menete alapján. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit. Az ügy 2009 áprilisáig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer. (hirado,MTI és kép)
MTI agymosás kijavítva
A boliviai sajtó egyáltalán nem használ semmiféle "összeesküvés" szót, ezzel csak az MTI  akarja félrevezetni az olvasókat. A boliviai sajtó minden esetben terrorista ügyről beszél. A hírből kihagyták, hogy a 18 szökésben lévő vádlott többségében az Egyesült Államokban van. Magyarul: az USA menedéket biztosított a számára kedves terroristáknak. Meg kellett volna jegyezniük, hogy a Los Tiempos lap egy ellenzéki bulvárlap. Miért nem a hivatalos hírügynökséget idézik? Semmiféle átpolitizálásról nincs szó, terroristák esetében. Úgy tünik, hogy az MTI nem hírt, hanem véleményt akart gyártani. Morales elnöknek semmi szüksége ellenfeleinek a lejáratására, éppen eléggé lejáratták azok magukat korrupcióval, bűnözéssel és terrorizmussal. Kép: a terroristák tablója